film
2010. 03. 26.
Utazás Mona koponyája körül
Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal
A Bibliotheque Pascal az a típusú film, amire a vetítés végén legszívesebben azonnal beülnénk még egyszer. Ez két dolgot jelent: egyrészt, hogy jó a film, másrészt, hogy a részletei miatt az, amikben olyan gazdag, hogy azt elsőre be se tudja teljesen fogadni az egyszeri néző, viszont érzékeli a gazdagságot, és örömmel járna mindennek utána.
Azt is jelenti, hogy nem a története miatt emlékezetes film: egy történetközpontú film cselekménye magával ragad, magasba repít, aztán egy katarzissal kivéreztet, rögtön utána pedig elégedetten pihegve inkább az átélteken gondolkodnánk, mint újra belekezdenénk (persze aztán némi idő és naná).
A Bibliotheque Pascal cselekményének fő vonala egyszerű, egyenesen halad és érzelmi ív építése helyett az epizodikus szerkesztést választja: egy kallódó romániai magyar lány a tengerparton teherbe esik egy gengsztertől, majd már a kislányával vándorol tovább, míg végül Angliába megy munkát vállalni, ám ehhez a gyerekét hátra kell hagynia a nagynénjénél. Angliában azonban a munkahelyről kiderül, hogy luxusbordély, a lánynak pedig csodára van szüksége ahhoz, hogy kiszabaduljon. Mindezt maga a főszereplő, Mona meséli el nekünk, hiszen a film kerettörténete egy gyámügyi eljárás, amelyben épp a gyerekét szeretné visszakapni, így be kell számolnia az elmúlt éveiről. Azaz amit a keretben látunk, az Mona elbeszélése, úgy látjuk a dolgokat, ahogyan ő láttatni akarja, az ő érzékelésébe és fantáziájába enged bepillantást a film, amelynek története így egy mágikus-realista csodává nemesedik, mi pedig csak ámulunk és bámulunk a nézőtéren az egészen lenyűgöző látványvilágú epizódok sorát látva. Arra pedig, hogy a látottak nem azonosak a szigorúan vett valósággal (ki a fenének a szigora ez?), arra a film a lezárás fejbekólintásával figyelmeztet minket -- ez azonban nem lehúz, hanem inkább megemel, és általánosabb szintre helyezi az egész történetet.
Hajdu Szabolcs egy játékos „így jöttem”-film (Macerás ügyek), egy gazdag fantáziájú groteszk mese (Tamara), egy realista nevelődéstörténet (Fehér tenyér), és egy önironikus fricska (Off Hollywood) után úgy tűnik, most talált rá végleg a saját hangjára. A Bibliotheque Pascal felől nézve a szikrázóan tehetséges korábbi munkák mindegyike próbálkozásnak tűnik valamilyen irányba, amelyek végül kijelölték az utat az első igazi mestermunkája felé. Amin ráadásul az is érződik, hogy fog még ennél is jobbat (történetében erősebbet, ritmusában feszesebbet) készíteni. Kíváncsian várjuk már most a következő filmet, addig pedig megnézzük még párszor a Bibliotheque Pascalt.
Bibliotheque Pascal
Színes, német-magyar filmdráma, 105 perc, 2010.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendező: Hajdu Szabolcs
Forgatókönyvíró: Hajdu Szabolcs
Operatőr: Nagy András
Dramaturg: Orsós László Jakab
Rendezőasszisztens: Kádár László
Producer: Angelusz Iván, Hámori András
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Látványtervező: Esztán Mónika, Mátyássy Péter
Hangmérnök: Balázs Gábor
Gyártásvezető: Taschler Andrea
Vágó: Politzer Péter
Szereplők: Török-Illyés Orsolya (Mona Paparu), Andi Vasluianu (Viorel), Shamgar Amram (Pascal), Răzvan Vasilescu (Gigi Paparu)
Oana Pellea (Rodica), Mihai Constantin (Gicu), Hajdu Lujza (Viorica)
A Bibliotheque Pascal cselekményének fő vonala egyszerű, egyenesen halad és érzelmi ív építése helyett az epizodikus szerkesztést választja: egy kallódó romániai magyar lány a tengerparton teherbe esik egy gengsztertől, majd már a kislányával vándorol tovább, míg végül Angliába megy munkát vállalni, ám ehhez a gyerekét hátra kell hagynia a nagynénjénél. Angliában azonban a munkahelyről kiderül, hogy luxusbordély, a lánynak pedig csodára van szüksége ahhoz, hogy kiszabaduljon. Mindezt maga a főszereplő, Mona meséli el nekünk, hiszen a film kerettörténete egy gyámügyi eljárás, amelyben épp a gyerekét szeretné visszakapni, így be kell számolnia az elmúlt éveiről. Azaz amit a keretben látunk, az Mona elbeszélése, úgy látjuk a dolgokat, ahogyan ő láttatni akarja, az ő érzékelésébe és fantáziájába enged bepillantást a film, amelynek története így egy mágikus-realista csodává nemesedik, mi pedig csak ámulunk és bámulunk a nézőtéren az egészen lenyűgöző látványvilágú epizódok sorát látva. Arra pedig, hogy a látottak nem azonosak a szigorúan vett valósággal (ki a fenének a szigora ez?), arra a film a lezárás fejbekólintásával figyelmeztet minket -- ez azonban nem lehúz, hanem inkább megemel, és általánosabb szintre helyezi az egész történetet.
Hajdu Szabolcs egy játékos „így jöttem”-film (Macerás ügyek), egy gazdag fantáziájú groteszk mese (Tamara), egy realista nevelődéstörténet (Fehér tenyér), és egy önironikus fricska (Off Hollywood) után úgy tűnik, most talált rá végleg a saját hangjára. A Bibliotheque Pascal felől nézve a szikrázóan tehetséges korábbi munkák mindegyike próbálkozásnak tűnik valamilyen irányba, amelyek végül kijelölték az utat az első igazi mestermunkája felé. Amin ráadásul az is érződik, hogy fog még ennél is jobbat (történetében erősebbet, ritmusában feszesebbet) készíteni. Kíváncsian várjuk már most a következő filmet, addig pedig megnézzük még párszor a Bibliotheque Pascalt.
Bibliotheque Pascal
Színes, német-magyar filmdráma, 105 perc, 2010.
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendező: Hajdu Szabolcs
Forgatókönyvíró: Hajdu Szabolcs
Operatőr: Nagy András
Dramaturg: Orsós László Jakab
Rendezőasszisztens: Kádár László
Producer: Angelusz Iván, Hámori András
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Látványtervező: Esztán Mónika, Mátyássy Péter
Hangmérnök: Balázs Gábor
Gyártásvezető: Taschler Andrea
Vágó: Politzer Péter
Szereplők: Török-Illyés Orsolya (Mona Paparu), Andi Vasluianu (Viorel), Shamgar Amram (Pascal), Răzvan Vasilescu (Gigi Paparu)
Oana Pellea (Rodica), Mihai Constantin (Gicu), Hajdu Lujza (Viorica)
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Lányi D. --
