A Könyvfesztivál keretében zajlott a Magvető Kiadó könyvbemutatója Marianna D. Birnbaum interjúkötetéről, amelyet a szerző a tavalyi Jeruzsálemi Könyvvásár alkalmából készített Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel és Spiró Györggyel.

A beszélgetésen Marianna Birnbaum mellett Esterházy Péter és Spiró György jelent meg, a kérdéseket ezúttal Sárközy Bence, a Magvető főszerkesztője tette fel.

A terem már a kezdés előtt jó tíz perccel megtelt, csak az ablakok mellett, a bejárat túloldalán van még egy-két hely. A székek, amelyek látszólag üresek: töröttek, az ablak alatti helyekhez viszont csak egy praktikusan keresztbe lerakott széksoron átbukva lehetne hozzáférni, ám a szervezők először csak szigorú szemöldökráncolással, később már szavakkal próbálják elejét venni a toluló tömegnek. Valójában senki, még Morcsányi Géza sem érti, miért nem lehet a teremnek ehhez a részéhez eljutni, végül az ostromlók győznek, a kezdésre teljesen megtelik a terem, egyetlen gyufaszálat sem lehetne már leejteni.

Sárközy Bence zavarban van, honnan is lehet egy interjúkötet szereplőihez, pontosabban a kérdésekhez és az azokra adott válaszokhoz közeledni. A kötet és a kérdések mögötti tapasztalatokról, a kérdező és a kérdezettek Jeruzsálem, a mindenki által ismert város iránt érzett viszonyáról faggatja az asztalnál ülőket. Marianna Birnbaum, aki Amerikában él, 1963-ban járt először Jeruzsálemben, ám siet leszögezni, hogy mivel ő nem íróként, hanem kérdések megfogalmazójaként vett részt a kötetben, az ő reflexiói ebből a szempontból nem mérvadóak. Spiró a könyvei megírása előtt még nem járt a Szentföldön, szerencsére, mint mondja, hiszen így a mostani, jelenkori tapasztalatai nem befolyásolták írás közben. Esterházy európaiként és katolikusként is valamiképp kötelességének érezte, hogy elmenjen Jeruzsálembe, és bevallja, számára a könyvvásár jó apropó volt ahhoz, hogy elutazzon. Ottjártakor a bibliai tájat látta, Mészöly Saulusát idézte számára a színek keveredése, vagy a mindenhol jelenlévő por. „Talán Velence még ilyen hely – ahol nem idegesítenek a turisták.” Betlehemben egész türelmesnek érezte magát, mikor kerülgetni kellett egy lengyelekből álló („én agresszívnek mondanám”) vallási csoportot. „Folyamatos telítettséget jelentett az ottlét, a valóságosan megtapasztalható helyek, mert amint valaki azt mondta, az ott a Getsemáné kert, megállt bennem az élet.”

Spiró legmeghatározóbb élménye kórházi tartózkodásához kapcsolódik. Miután rosszul lett, egy Vészhelyzetből ismerős kórházba szállították, ahol pillanatokon belül kiderült, hogy az orvosok, a nővérek, a műtősök, mindenki oroszul beszél. Spiró megkönnyebbült, hogy szót ért velük („Ti komcsik, egymás között” - szúrja közbe Esterházy), és csak egy fiatal, oroszul nem, csak héberül beszélő nővér zökkentette ki eufóriájából. A kórházban töltött idő alatt teszik fel neki azt a kérdést is, hogy mit keres ő, magyar zsidóként Budapesten? Spiró azonban úgy érzi, ez a kérdés valójában inkább arra világít rá, hogy mi a különbség a között, ha az ember orosz vagy magyar zsidónak született.

Marianna Birnbaum a három író kapcsán a problematikus magyar zsidó identitást is megpróbálja körvonalazni a kötetben, hiszen a kettős kötődés kérdése, még ha esetükben ez nem is nyelvi problémát jelent, megkerülhetetlen. Spiró meg is jegyzi, hogy a maga részéről köszöni, jól érzi magát a magyar író szerepében, és furcsa mód külföldön nem is jut eszébe senkinek, hogy ne a könyvei alapján, hanem a zsidósága folytán kategorizálják. Egyébként a külföldi irodalmi életben kiosztott „magyar író” státuszt nem érzi irigylésreméltónak: „á, magyar szegény, milyen rossz lehet neki”.

Marianna Birnbaum megjegyzi, ebből a szempontból a magyar és az izraeli irodalom nagyon hasonló: nemcsak a nehezen érthető nyelv, hanem az ország, az olvasótábor kicsinysége miatt is. Ennek ellenére Izraelben valamivel jobb a helyzet: sokkal többen olvasnak szépirodalmat, mint Magyarországon.

Esterházy mítoszt is oszlat: a magyar emigráns irodalom korszaka lezárult, a szülőföldtől elzárt, magányosan dolgozó magyar író a rendszerváltással és az internet megjelenésével eltűnt az alkotók közül. Spiró szerint persze az anyanyelvet így is el lehet veszíteni, s ennyiből megint érdekes különbséget jelent a zsidóság helyzete: zsidóként a nyelvi kötődés kérdése irreleváns, míg magyarként a magyar nyelv a nemzettudat része, identitásképző elem, zsidó íróként bármilyen nyelven alkothat az ember.

A beszélgetés utolsó részére a zavart félmosoly a jellemző. Sárközy Bence firtatni próbálja, más-e katolikusként vagy zsidóként lépni a Szentföldre? Marianna Birnbaum okosan és diplomatikusan leegyszerűsíti a választ: senki nem tud kétszer ugyanabba az országba belépni, különösen igaz ez Izrael esetében.