bezár
 

gyerek

2011. 05. 16.
Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nagyvázsonyi Kinizsi Pál általános iskola csapata nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőnek hétfőn Szegeden megrendezett döntőjét.

prae.hu

Az aranycsapat tagjait - a negyedik osztályos Izsán Vivient, Mátyás Armandot, Mesterházi Zsófiát és Kila Franciskát - Heroldné Borbély Magdolna készítette föl. A négy Veszprém megyei diák mintegy ezer induló csoport közül bizonyult a legjobbnak.

A döntőbe Veszprém megye mellett Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Heves, Győr-Moson-Sopron, a házigazda Csongrád és a felvidéki győztes, a dunaszerdahelyi járásból érkezett Nyárasd csapata jutott be.

Horváth Tibor, a versenysorozat Csongrád megyei szervezője az MTI-nek elmondta, hogy az első, a meseolvasást népszerűsítő és általános iskolák alsó tagozatos diákjainak szövegértését fejlesztő vetélkedőt még helyi versenyként az 1992-93-as tanévben Hódmezővásárhelyen tartották. A versenysorozat előbb megyeivé, majd 1996-ban országossá bővült.

A négyfős csapatok a döntő előtt öt fordulóban, kreatív elméleti és gyakorlati feladatokon mérték össze tudásukat, és így jutottak el Szegedre. A hét mérföldes csizmában heted hét határon át alcímet viselő vetélkedő minden fordulójára a gyerekek négy-négy történetet olvastak el (idén európai népek meséit).

A döntőben villámkérdéseken, igaz-hamis játékokon, keresztrejtvényeken adtak számot arról, hogy mennyire ismerik a huszonnégy történetet. Az egyik feladatban például a történetekben szereplő mondatokat felismerve és csoportosítva gyűjthették a mérföldeket, egy másikban pedig azt kellett kiválasztani, hogy melyik történetben milyen állatok szerepelnek.

A döntőben a szövegértés mellett már a kreativitásnak, az önálló szövegalkotásnak is szerep jutott, a csapatok mindegyikének egy-egy mesét is írniuk kellett. Az egyik csapat történetének főhőse például az édességek csábításának ellenállni nem tudó királylány volt a főhőse.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kuizs Lilla Semmi szédítő magasság című könyvéről
Molnár Krisztina Rita Ilyen kék virágok című könyvéről
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát

Más művészeti ágakról

Daniil Trifonov Bach-klipjéről
Kritika François-Henri Désérable Én uram és legyőzőm című regényéről
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés