irodalom
2012. 02. 07.
Utak a változás felé
Első felvonás
Január 26-án, Színek és évek címmel, a PIM dísztermében László Ferenc moderálásával Bán Zsófia, Fábri Anna, Séllei Nóra és Rakovszky Zsuzsa beszélgettek a női szerepvállalás változásáról és annak fontosságáról.
Január 26-án, a PIM egy új és kiemelkedően fontos kezdeményezésnek adott otthont, amely a huszadik századelő "változó és változatos női szerepeit" kívánja vizsgálni egy beszélgetéssorozatban, Nőiszerep-változás a kultúrában címmel, melynek első, bevezető előadása Kaffka Margit emblematikussá vált műve után a Színek és évek címet kapta.
A kiinduló kérdésfelvetéseket − milyen előzményei voltak a magyar kultúrában a női mozgalmaknak, milyen volt a női jelenlét és szerepvállalás a 19. század második felében – Fábri Anna kezdi megválaszolni, s jelzi, a női szerepvállalás kérdése több száz évre, vagy talán még korábbra nyúlik vissza, s azóta is mindig ugyanaz a kérdéssor ismétlődik. Írhat-e egy nő, ha igen, hogyan teheti azt, hozzászólhat-e a közélet kérdéseihez stb… Azért lehet problematikus például az első női újságíró-nemzedék datálása is, mivel elterjedt nézet Kaffka Margit korához kötni indulását. Fábri Anna azonban megjegyzi, természetesen 1880 és 1918 között, előtt és később is hosszú a sor.
A nők munkavállalása itthon megélhetési szempontból már a 19. század első felében is "elfogadható" volt, aki azonban szellemi munkával, netán írással foglalkozott ezekben az időkben, jóval kevesebb megértésre számíthatott. Persze, egy-két kivétel azért föl-föl bukkant, aki még az adott kor nagy férfiúi számára is "elfogadható" volt. Valóban, a nők irodalmi, kulturális jelenléte kettősséggel írható le a női-férfi viszonyrendszerben, hiszen egyfelől a férfi mint pártfogó, másfelől pedig mint mértéket állító van jelen, aki egy idő után szót emel a nők túlzott, vagy nem eléggé minőségi jelenléte ellen. Magyar viszonyok között a ’48-as szabadságharc hozta el azt a cezúrát, amely Angliában már a 18. században megjelent, s ami nagy löketet Mary Wollstonecraft 1792-ben elkészült, A Vindication of the Rights of Woman (A nők jogainak követelése) írásától kapott. Talán itt találhatjuk meg azt a mozzanatot, amikor a középosztálybeli nők tömegesen olvasni kezdenek, s ami az irodalmi piac szükségszerű erősödését, erősítését vonja maga után. Ekkor azonban az olvasás, esetleg (titokban, fióknak) írás elsősorban még a jómódú, vagy a jobb módú középosztálybéli nők kiváltsága lett, hiszen a férfi gazdasági potenciálját jelezte, hogy a családban a nő dolgozik-e, márpedig ha dolgozott, olvasásra nemigen volt lehetősége.
Bán Zsófia és Fábri Anna
Fábri Anna elmondja, Angliában is kettős megítélés alá esett a nők írásvágyának "engedélyezése", írásaik megjelentetése, valamint, hogy körülbelül egy évszázadot vett igénybe az irodalmi, közéleti női hang férfiak általi legitimációja. Mivel a nőies írás legtöbb esetben a másodvonalbeliség metaforája volt, a nőknek szükségszerűen először be kellett lépniük egy már fennálló diskurzusrendszerbe, az ott fölállított normákhoz alkalmazkodniuk kellett, s csak utána volt lehetőségük arra, hogy ezt a bebetonozott értékrendszert megpróbálják formálni, alakítani, hogy később változtathassanak.
Séllei Nóra az oktatás fontosságát említi a női szerepek kibővülése kapcsán, hiszen itt egyértelműen kirajzolódik, kinek, hogyan és milyen lehetősége van bekapcsolódni a diskurzusrendbe. A forradalmi gondolatok egyik oldalágát alkotta a nők taníttatása a '48-as forradalom és szabadságharc idején. Ekkor nyíltak az első tanodák ifjú nők számára, de amint Bán Zsófia elmondja, általános és elterjedt volt az a felfogás, miszerint a nők legfontosabb feladatára, a reprodukcióra nézve a felsőfokú tanulás kifejezetten káros, azt igen negatívan befolyásolja."
Férfi hang/női hang említése után László Ferenc Rakovszky Zsuzsát kérdezi legutóbbi, VS című regényének főhőséről, Vay Sándorról (szül. Vay Saroltáról), aki a beszélgetők szerint lírát, prózát (hivatásos újságíróként tárcanovellákat is) férfi hangon írt, ám amikor a kritikák az ő kettősségéről tudomást szereznek, rögtön felfedezni vélik szövegeiben a női hangot is. Rakovszky Zsuzsa kiemeli, V.S. grófi családban született, tehát ő nem azokhoz a középosztálybeliekhez tartozott, akikről eddig, elsősorban a nők tömeges olvasása kapcsán szó esett. Öröklött vagyonának köszönhetően (amit persze elég korán sikerült elköltenie) bizonyos értelemben független volt, férfiként pedig még nagyobb szabadsága lehetett.
Séllei Nóra és Rakovszky Zsuzsa
Fábri Anna a Rakovszky Zsuzsa által is említett Czóbel Minkát hozza példaként, aki kora felfogását figyelembe véve, talán még elismertnek is számított, mégsem tudta megtörni a jeget, hiszen a "pár nőt könnyebb elviselni, mint sokat" gondolkodásmód általánossága fennmaradt. Így amikor a munkaerőpiacon vagy a felsőoktatásban akarnak a nők megjelenni (s elsősorban, amikor nem tanítóként), akkor a kenyérféltés, valamint a férfiak pozícióféltése eluralkodik.
Séllei Nóra az oktatáshoz kapcsolódva felhívja a figyelmet arra a jó néhány évtizedre, ami eltelt például aközött, hogy a nők bejárhattak bizonyos egyetemi kurzusokra, illetve amikor már a teljesített kurzusok fejében diplomát is kaphattak, például Oxfordban. De a férfiak és nők felvételének akkor is más volt a feltételrendszere, a nőknek jóval felül kellett írnia a férfiak teljesítményét, csak jeles bizonyítvánnyal felvételizhettek.
A nők kulturális közegben való megjelenése metafizikai határokat feszegetett (az otthon, a domesztikus tér és a publikus tér határait) a különböző kultúrákban − mondja Séllei Nóra, s hozzáteszi, a mentális határok sajnos még napjainkban is léteznek, amelyeket nagyon nehéz leküzdeni.
Bán Zsófia a nemi szempontú műfajkategóriák kialakulását is az oktatáshoz kapcsolja, példája jól szemlélteti a kettő közötti összefüggést: általánosan kialakult a festészetben, hogy a férfiak aktokat vagy történelmi képeket festenek, a nők pedig egyéb témában alkotnak. A nők az aktfestészet órákon nem vehettek részt, s kétségtelen, hogy az emberek műfajokhoz való viszonyulását a korlátozások így vagy úgy, de befolyásolták.
A közönség soraiban
Séllei Nóra ezután a téma egyik legnagyobb paradoxonjáról beszél, arról, hogy Viktória királynő, aki nőként a fél világ felett uralkodott, a női jogok megfékezésének szükségességéről ír. A példa jól szemlélteti, hogy a királynőnek önmaga pozíciója egy vakfolt, s az önreflexió hiánya is kétségtelen.
A beszélgetés végére a résztvevők Kaffka Margit Színek és évek című művéhez is elérkeztek, amely talán az első egyöntetűen üdvözölt, magyar nő által írt regény volt. Egy új nő jelenik meg, aki megpróbál saját lábán állva boldogulni − mondja Rakovszky, hiszen Kaffka rendkívül olvasmányosan, jó nyelven, széles ívet bejárva ír.
Természetesen a résztvevők azért hozzáteszik, ma már Kaffka Margit megítélése is kettős.
A PIM-ből hazafelé tartva, miközben elkísér a csizmám kopogása, nem tudok nem erre az egy mondatra gondolni: "Utolsó fillérét is odaadná, csak egy kis könyvet írhatna és híres emberré lehetne, de Peru minden aranya sem válthatja meg számára egy jól formált mondat kincsét."
Fotó: Szőcs Petra
A leadkép forrása: Kaffka Margit portréja (Máté Olga fotóművész munkájáról készült nyomat) – Országos Széchényi Könyvtár/Plakát- és Kisnyomtatványtár: Arcképgyűjtemény
Szerzők
-- Hevesi Judit --
