bezár
 

irodalom

2012. 03. 18.
Nincs bennük kánonpara
Boldog Zoltán, az Irodalmi Jelen szerkesztője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mennyiben más az interneten olvasható kritikák hatása, a szerzők felelőssége a nyomtatott sajtóban megjelenő tartalmakhoz képest? Lehet-e, kell-e szabályozni a hozzászólások minőségét? Mit tükröz mindez? Boldog Zoltán, az Irodalmi Jelen szerkesztője válaszolt kérdéseinkre.
PRAE.HU: Mivel foglalkoztál az Irodalmi Jelen előtt? Hogyan kerültél a portálhoz?

Gázóra-leolvasóként kezdtem még diákkoromban, majd egy olajipari cég hitelkártyás ügyfélszolgálatánál voltam telefonos segítségnyújtó, utána néhány napig árumozgató egy raktárban. Három és fél évig középiskolában tanítottam magyar irodalmat, nyelvtant, kommunikációt, történelmet, társadalomismeretet, tanulásmódszertant és szociálpszichológiát. Mikor mire volt szükség. Na, nehogy azt higgyétek, hogy értettem mindenhez, de a lifelong learning és a főnöki utasítás szellemében elkezdtem hihetetlen ütemben fejlődni. Amikor rájöttem, hogy az agyam egy szivacs, jelentkeztem a szegedi egyetemen irodalomtudományból doktorálni. Vesztemre felvettek, és számos halasztás után még mindig a 19. századi magyar irodalomba járok kikapcsolódni.

Az Irodalmi Jelenhez Weiner Sennyey Tibor barátom csábított, aki kezdetben recenziókat kért tőlem, majd helyszíni tudósításokat, és egyszer megcsörrent a telefonom. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője hívott, hogy bár nem ismer személyesen, de legyek rendszeres szerző az akkor még 2 állandó szerkesztővel működő, kísérleti online lapnál. Ajánljak fontosnak vélt eseményeket, és írjam le kendőzetlenül a véleményemet bármiről. Egy idő után a helyszínik és a recenziók mellett interjúkat is készítettem, tárcákat kértek tőlem, majd bővült a rovatszerkezet. Így lettem a recenziók és az interjúk felelőse.

PRAE.HU: Milyen elképzeléseid, elvárásaid voltak a szerkesztéssel kapcsolatban – vannak-e, amiken változtatnod kellett ezekhez képest?

A szerzőgárda kiépítése és megtartása nehezen ment, mert szeret mindenki a saját szövegének korlátlan és egyedüli ura maradni. Amikor valaki változtatni merészel ezen, azonnal konfliktushelyzetet teremt. Ilyenkor szerzőnek és szerkesztőnek is alázatosnak kell lennie. Ha pedig nem megy az egyezkedés, azonnal elengedni a recenzenst, a munkatársat, bárkit. Ezt nagyon meg kellett tanulnom. Az Irodalmi Jelennél körlevélként átküldjük az aktuális cikkeket a kollégáknak is, azaz a rovatgazdán kívül mindenki találkozik minden írással. Tehát előfordulhat, hogy 5-6 embernek az álláspontját kell összehangolni. A hiedelmekkel ellentétben nálunk erős a főszerkesztői pozíció is, azaz Böszörményi Zoltán egyrészt megszabja a lap stratégiai irányvonalát, és a szöveggondozási folyamatot is végigkíséri. Ez mind felülírta az elvárásaimat. Ráadásul Kos vagyok, makacs, és minden nap küzdelem a saját vélemény érvényesítéséért és a mások iránti alázatért. Utóbbi gyakran nem sikerül.


Az Irodalmi Jelen szerkesztőségi ülésén

PRAE.HU: Más-e az IJ-t olvasó közönség ízlése, felkészültsége, irodalomhoz való viszonya, mint egy nyomtatott újság olvasójának?


Más. Nem szeretik a mellébeszélést, és határozott véleményre várnak. Nem a langyos tapogatózásra kíváncsiak, hanem arra: egy könyv élvezhető-e vagy unalmas. Elvárják tehát a recenzenstől az egyértelmű ítéletet, a tárcától és jegyzettől az aktuális témákat problematizáló kijelentéseket, az interjúktól a mélységet és az egészséges provokációt. Ez tapasztalható az olvasottsági adatokból és a hozzászólásokból. Emellett mindig is létezett a nyomtatott Irodalmi Jelen, ami 8 oldalon jelent meg az aradi székhelyű Nyugati Jelen mellékleteként, az előfizetők pedig a napilappal együtt havonta kézhez kaphatták. 2011 szeptemberétől pedig elérhető az Irodalmi Jelen 120 oldalas száma, amely 500 forintért megvásárolható az újságosoknál. Tehát minimum háromfelé osztódunk, így fontos az, hogy többféle ízlésnek is megfeleljünk. Annak, aki a napilapot olvassa. Annak, aki kultúra után böngészik a neten. Egyébként ez a kettő gyakran egy, és sokszor mondjuk azt, hogy ők az átlagolvasók. De meg kell felelnünk azoknak is, akik vagy nyomtatott, vagy online formában a szakmaiságot várják el tőlünk.

PRAE.HU: Milyen előnyei és hátrányai vannak az internetes megjelenésnek szépirodalmi és kritikai írások esetén a nyomtatott sajtóval szemben?

A legkézenfekvőbb pozitívum a hozzáférhetőség. Ebből következik, hogy az adott írás azonnal bekerülhet a kritikai diskurzusba, ha megfelelő módon, jó időpontban közöljük. A szakmabeliek is odafigyelhetnek rá egy ImPulzus-beszélgetés előtt néhány nappal élesítve. A különböző közösségi oldalakon és a körleveleken keresztül pedig az irodalom iránt érdeklődő juthat el az információhoz – látszólag ingyenesen. A legtöbb online kulturális folyóirat azonban állami támogatást kap, így az adózók valójában fizetnek azért, hogy irodalmat olvassanak. De amikor az újságosnál másodjára kellene beszállniuk a kultúra finanszírozásába, akkor inkább lemondanak a nyomtatott sajtótermékről. A csak látszólag ingyenes online lapok kielégítik azt az attitűdbeli váltást, amely egyébként szomjazza a véleménynyilvánítást, a vitát. Ez látszik a hozzászólások számából. Minőségéből pedig az, hogy ezen a téren még van mit fejlődnie a magyar nyelvű olvasóközönségnek.


Interjúkészítés közben Kapolcson, 2010

PRAE.HU: Mi a véleményed általánosságban az internetes irodalmi kritikákról? Érezhető-e kánonformáló szerepük, valós viszonyokat tükröznek-e: mindig arról a kötetről születik-e írás, amelyik az olvasókat is érdekli, vagy véletlenszerű a megjelenés?

Számos középiskolás irodalomtankönyvben találkoztam már az Irodalmi Jelenről származó tartalmakkal, így nyugodtan mondhatom: annak ellenére bekerülnek a kánonba, hogy gyakran azzal szemben fogalmazzák meg kétségeiket. Az internetes kritika egyik nagy előnye, hogy figyelmeztetni tudja az olvasót. Például arra: ha egy könyv körül iszonyatosan nagy a hype, attól még nem biztos, hogy a marketingnek le kell nyomnia a torkunkon. Így radikálisnak is kell lennie: az "olvasd vagy ne olvasd" viszonyrendszerében mozogni. A nagy kiadók szenzációi és fiaskói egyaránt érdekesek, csakúgy, mint a kis kiadók háttérbe szorított kötetei. Az aktualitás pedig sokféle lehet: egy kritikai beszélgetés, maga a bemutató, a téma körüli felhajtás.

PRAE.HU: Milyen anyagi forrásai vannak az IJnek? Hogyan képes eltartani magát és a szerzőit? Tervezitek-e fizetős tartalmak bevezetését a portálon?

Az egyetlen anyagi forrást Böszörményi Zoltán magánvagyona jelenti, aki a lapon kívül is sokat áldoz és áldozott a magyar kultúrára. Bár ezt tőle kellene megkérdezni, de az online lap azért nem kért támogatást senkitől, mert szellemileg is független szeretett volna maradni. Nem kívánunk fizetős tartalmakat bevezetni az oldalon, hiszen a gyakran megdöbbentően magas látogatottság is azt mutatja, az emberek igénylik a kultúrát és az irodalmat. Amint említettem, nem elzárni kell őket ettől, hanem megmutatni: a kultúra kattintásnyi közelségben van.


Beszélgetés Böszörményi Zoltánnal

PRAE.HU: Kik olvassák az Irodalmi Jelent?

Néhány évvel ezelőtt erre azt válaszoltam volna, hogy a barátaink. Azóta olyan emelkedésen esett át az olvasottság, amely alapján nyugodtan mondhatjuk: néplapot szerkesztünk. Hozzáteszem, soha nem is akartunk szakmait. A lájkolók száma 4267, és bár sokan érkeznek a Facebookról, ez még nem a plafon. Nagy a felelősségünk, mert rengeteg becsületesen dolgozó, szabadidejében a kultúra iránt érdeklődő ember rajtunk keresztül alkot képet a kortárs magyar irodalomról. Olvasóink többsége így nem szakmabeli, nem bölcsész. Ez néha látszik a kommenteken is, hiszen rengeteg a számunkra ismert írók műveire történő rácsodálkozás. Ez a sokszor naivnak tűnő olvasói tapogatózás néhány irodalmárnak talán megmosolyogtató, de valójában ezekért érdemes újságot szerkeszteni.

PRAE.HU: A hazai netes irodalmi portálok közül ez a legélénkebb, ha a kommentelők számát vesszük figyelembe. Ugyanakkor egyes hozzászólások hangvétele (pl. a Lázár Bence Andrásról vagy a Kérchy Vera-kritikáról szóló szöveg kapcsán) el is riaszthatja a kevésbé támadó mentalitású olvasókat. Kell-e moderátorként is eljárnod ezekben az esetekben?

Mi vállaltuk egyedül azt Magyarországon, hogy akár nevét elhallgatva bárki véleményt nyilváníthat a portálon. Ez egyébként a napilapok online felületén általános. A hozzászólások hangneme, stílusa tükrözi az általános magyar közbeszéd szintjét – a többi onlájn kulturális lap ezt a tükörszerepet nem vállalja fel. Talán ez riasztó lehet sokaknak, de ez vesz minket körül. Nem félni kell tőle, hanem alakítani rajta. Időnként még tanítgatni is a megtévedt kommentelőt.
Ez a liberalizmus azonban azzal is jár, hogy moderátorként döntenünk kell, meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadságának határa. A kommentek számához képest elenyésző mennyiségű hozzászólást töröltünk eddig. Legtöbb esetben jeleztük, ha a szöveg egy részét nem tartottuk szalonképesnek. Ha viszont csak szimpla káromkodáscunami volt, akkor nem tettünk külön megjegyzést.

PRAE.HU: Van-e olyan irodalmi újság, külföldi művészettel foglalkozó portál stb., ami inspirál, ötleteket ad a számodra?

Nyilván a Litera az őskövület, amelyet mindenki olvasott a kezdetekben. Amikor néhány hete lenyúlták a ZOOM nevű videókritika-sorozatunk ötletét, akkor először nagyon felháborodtam, utána pedig gesztusértékűnek könyveltem el a részükről véletlenszerűnek mondott hasonlóságot. Nem futottam soha senki ötletei után, így inkább szimpatikus vállalkozásokról beszélhetek. Ilyen a KULTer átlátható, háromosztatú tematikus felépítése vagy a Jelfolyam designja. Bár az utóbbi néha már sok.

PRAE.HU: Mekkora szerepet szánsz/szántok a képi, videós stb. tartalmaknak, érzékelsz-e változást az olvasói igényekben?

Egyre nagyobbat, de kevés az esemény hozzá. Ezért Mányoki Endre kollégám szavaival élve, mi magunk próbálunk az esemény lenni. Ilyen Nagy Felolvasásokat szervezett Weiner Sennyey Tibor a múlt évben, és ilyeneket rendez most Mányoki Endre a Verstörténés rovathoz kapcsolódóan. A ZOOM nevű videókritika-sorozatunk folyamatosan, kéthetente legalább egyszer frissül, és remélhetőleg újra ott leszünk a könyvfesztiválon, a könyvhéten, a Művészetek Völgyében és a JAK-táborban is.

PRAE.HU: A szerzőitek nagyobb része egyetemistaként itt próbálkozik először az írással, hogyan tudjátok megtartani a jó kritikusokat? Van-e olyan tapasztalatod, hogy a fiatalabb szerzők "dobbantóként" használják a netes felületeket?

Azért jó egyetemistákkal dolgozni, mert hiányzik belőlük az irodalomrendszer okozta szorongás. Nem érdekli őket, hogy kijelentéseik miatt kapnak-e NKA-ösztöndíjat, vagy felveszik-e őket a JAK-ba. A kánonpara sincs bennük, azaz nem félnek erős kijelentéseket tenni viszonylag nagy nevekről, mert túl kicsiknek gondolják magukat ahhoz, hogy a szerző kapával-kaszával forduljon ellenük. Éppen ettől lesz meglepően provokatív a hangjuk. Ha nem ijednek meg attól, hogy figyelnek rájuk, akkor képesek a hatalomtól való félelem nélkül beszélni.
Ha "dobbantóként" használják az IJ-t, az is megtisztelő. Egy iskolának és egy műhelynek is az a feladata, hogy tehetségeket gondozzon. Egyébként meg nem íratunk alá senkivel hűségszerződést, de örülünk, ha ragaszkodnak hozzánk. Annak meg főként, ha más lapokba is írnak. De legtöbbször az a tapasztalat, hogy csalódnak. Leginkább abban, hogy az irodalomból nem lehet megélni. Ezért váltanak, nagyon gyakran országot is.

PRAE.HU: Miért gondolod, hogy az NKA-ösztöndíjat vagy a JAK-tagságot befolyásolja egy cikk hangvétele, amennyiben az minőségileg megállja a helyét? Ha viszont a tartalom nem elég kidolgozott, nincs elég érve a kritikusnak stb - ez a lap színvonaláról is szól kicsit... Pontosan ez a különbség szerintem a nálatok megjelent, éles kritikát kiváltott két cikk: Bódi Bettina és Bíró-Balogh Tamás kritikája közt..

A magyar recenzióírás hagyományához tartozik, hogy egy szövegről alkotott benyomásokat rögzít. Ezt inkább ajánló jelleggel teszi, mintsem minősítve a szöveget. Bódi Betti írása egyrészt az egészséges cinizmust nem nélkülöző hangneme, másrészt erősen minősítő jellege miatt verhette ki a biztosítékot. Az érintett szerző, Lázár Bence András szinte minden lapban közöl, amelynek versrovata van, így nem maradt médium, amely ne sértődhetett volna meg a kritikán. Ráadásul kijelentésének rendszerszintű következménye is van, hiszen ő az irodalomrendszernek egyszerre erős és gyenge eleme. Biztos vagyok benne, hogy a JAK nyílt szavazásán zajló tagfelvételén visszaköszönne mindez, mert úgy gondolom, a felszínen kifejeződő érvek mögött azért főleg az érzelmek emberei vagyunk mindnyájan. Azzal, hogy LBA kötetét minősítette Bódi Betti, az irodalomrendszerről is véleményt mondott, ti. arról, hogy pl. az NKA támogatott egy ilyen kötetet. A hatalomnak pedig nem erőssége, hogy támogassa, akik rést ütnek a pajzson.

PRAE.HU: Hogyan képzeled el a jövődet?

Csak a következő lépést látom. Március közepén Berlinbe utazom, mert a Little Global Cities sorozat részeként Szegedről jelenik meg egy kiadvány. Bencsik Orsolyával együtt 20-20 tárcát írtunk a városról, amelyeket angolra és németre is lefordítottak. Emellett Szegedhez kötődő írók-költők művei is olvashatók a rendhagyó bédekkerben és antológiában. Mindennek a Lipcsei Könyvvásár teremt apropót. Emellett folytatom a szerkesztők és újságírók mindennapjait, gyakorlom az alázatot, írom a Paranoia című kisregény-kísérletemet, és legyőzve a víziszonyomat szeretnék eljutni egyszer a tengerhez, mert azt mondják, szép.

Fotók: Szőcs Tekla

nyomtat

Szerzők

-- Benedek Anna --


További írások a rovatból

Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés