bezár
 

film

2012. 09. 13.
A józan ész vége
Lynn Shelton: Édesnégyes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A józan ész vége A magyar forgalmazásban érthetetlen módon Édesnégyesre keresztelt film az alkotói szándék szerint egyszerre nevettető, romantikus zsánerdarab és mindennapjaink egy nagyon aktuális és kényes kérdését feszegető függetlenfilmes opusz, a kötelezően elvárt friss hangvétellel és atmoszférateremtő erővel.
Lynn Shelton rendező legújabb filmjében a szükségszerű minimális módosításokkal folytatja a Sundance által visszaigazolt alkotói utat, éppen csak lecserélte A legmelegebb nap férfibarátság-tematikáját a szövevényes családi és párkapcsolatok egy újabb típusára, jelesül két nővér és közös barátjuk háromszögére. Felborult és tarthatatlanná vált családmodellek, diszfunkciós kapcsolatok és kommunikációképtelenség népszerű témái adtak ismét ötletet Sheltonnak, hogy a bevált recept szerint a sötét, meleg színekben tobzódó belső terekben kamerájával egészen közel férkőzzön hétköznapi szereplőinek minden rezdüléséhez. A szándék pedig tökéletesen működik, a kézikamerás felvételek teremtette fojtott levegőjű atmoszféra, a szereplők között vibráló feszültség azonnal magával ragadja a nézőt, a sodró lendületű, improvizatív színészi játék pedig meggyőzi róla, hogy amit a vásznon lát, az maga a mindennapok élő, lüktető valósága. Shelton ezt a feszültséget ügyesen oldja néhány kitartott, meditatív snittel a festői hegyvidéki tájban, mely nem mellesleg ugyancsak remekül illeszkedik a vérbeli függetlenfilmes alkotótól elvárt stiláris tudatosság erényéhez.
 


Mégis, az erőteljes vizualitás és a pazar színészi játék minden érdeme ellenére a forgatókönyv képes olykor kínosan gyengévé tenni a filmet. Az eleve nem túl szellemdús alapszituációban a furcsa trió (a leszbikus nővér, a szerelmét eltemető húg és a halott kedves bátyja) egy erdei víkendházban tengeti napjait, remélvén, hogy a tisztázatlan viszonyok és a váratlan helyzetek szépen, maguktól megoldódnak majd. A pszichológiai realizmus halála nem is annyira a hiteltelen premisszáknak róható fel, noha ezekből is akad bőven (ld. a labilis, depresszióra hajlamos fickó elküldése egyedül a világvégére, vagy a tény, hogy eleve nem dolgozik senki, ráérnek egy egyáltalán nem tervezett hegyvidéki üdülésre, melynek szemmel láthatóan még akkor sincs vége, amikor súlyos gondok támadnak és a helyzet a szereplők között tarthatatlanná válik, hiszen senki nem megy haza). A józan realitás ott szenved ki, amikor a főhősök elkövetik a konfliktus beindulásához szükséges hibát, ezt követően pedig a leglehetetlenebb módokon reagálnak, de leginkább nem tesznek az égvilágon semmit. Minthogy a kialakult helyzetben a lehetőségek számbavétele elmarad, a karnyújtásra lévő megoldás sem segíthet.
 

A szerzői filmes ambíciókkal fogalmazó, független (pár)kapcsolati témájú vígjátékoknak a kulcsa rendszerint a felvetett problémákra adott frappáns, őszinte és valószerű válasz – mindez részletgazdag ábrázoláson és sokszínű karaktereken keresztül megvalósítva. Ez esetünkben azonban már csak azért is elképzelhetetlen, mert maguk a szereplők sincsenek hitelesen megrajzolva. Hiába a színészek minden küzdelme, ha az alapanyag már az expozíciótól kezdve átgondolatlannak és mindenfajta realitását vesztettnek tűnik. A pergő párbeszédek csak elvétve tartogatnak egy-két poént, a néző pedig szinte kínosan érzi magát a logikátlanságokat és a dramaturgiai nonszenszeket látva. A humor és a vígjátéki műfaj lényege volna, hogy a komikum tükrében nevettető módon fogalmazzon meg valami húsbavágóan érvényes megállapítást az emberi természettel és a mindannyiunk által jól ismert, hétköznapi, kisbetűs élettel kapcsolatban. Az Édesnégyes cselekményvezetése és nem utolsósorban nyitott befejezése arra enged következtetni, hogy itt a cél valamiféle (jobbára stagnáló) állapotnak a bemutatása volt, s nem egy célorientált fejlődés végigkövetése – ez azonban nem menti fel az alkotókat, ellenkezőleg, csak fokozza a néző jogos realitásigényét. Kár érte, hiszen remek darab lehetett volna, ha a film vizuális világát jellemző valódiságból jutott volna valami a történetbe is.


Édesnégyes (Your Sister's Sister)
Színes, feliratos, amerikai vígjáték, 90 perc, 2011.
Tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott.

Rendező: Lynn Shelton
Forgatókönyvíró: Lynn Shelton
Zeneszerző: Vince Smith
Operatőr: Benjamin Kasulke
Producer: Steven Schardt
Vágó: Nat Sanders

Szereplők: Emily Blunt (Iris), Rosemarie DeWitt (Hannah), Mark Duplass (Jack)

Forgalmazza: Cirko Film
Bemutató: 2012. szeptember 13.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, társadalmi témájú esszéket, alapítója a kortárs magyar divatot szemléző Sikk Projekt portálnak, illetve a gasztronómiai és belföldi turisztikai témákkal foglalkozó Kalandjárónak. Érdeklődési területe a feminista kritika, a narratológia és a rituális művészetek.


További írások a rovatból

Ultraviolet a Netflixen 
Fókuszban a női filmek és alkotók
Lóth Balázs: Pesti balhé

Más művészeti ágakról

irodalom

Kabaiak a horizonton Kabaiak a horizonton
A Kabai fivérek kötetbemutatója a Kis Présházban
art&design

A hely és a tárgy szimfóniája A hely és a tárgy szimfóniája
Élménybeszámoló a Kiscelli Múzeum „Ragyogj!” című kiállításáról
irodalom

Protokoll a Prae Kiadó könyvheti bemutatóin Protokoll a Prae Kiadó könyvheti bemutatóin
2020. szeptember 17-20.
irodalom

Huszonegyedik #15 Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés