De miért is azok? Vincent van Gogh életének mindössze tíz éves periódusa alatt, az 1880-tól 1890-ben bekövetkezett haláláig tartó alkotói korszakában születtek meg világszerte ismert remekművei. Csakhogy ebben az időben szintetikus festékeket használtak a művészek, amelyek 50-100 évvel később sokat veszítettek eredeti színükből, élénkségükből, így manapság egy eredeti van Gogh képet vizsgálva olykor vajmi keveset érezhetünk abból, milyen is volt eredeti színviláguk. Melcher de Wind, a kiállítás holland ötletgazdája azonban elhatározta, hogy a képeket eredeti minőségükbe alakítja vissza, és ráadásul egy kiállítótérbe helyezi mindegyiket. Az ideának három komoly buktatója volt: nem tudjuk pontosan, milyenek voltak az eredeti színek, nem lehet restaurálni a képeket károsítás nélkül, és képtelenség összegyűjteni, majd kiállítani az összes képet a leadben már idézett probléma okán. Hamarost mindhárom anomáliára megoldást talált.



Melcher de Wind először a holland posztimpresszionista festő öccsével folytatott levelezését vizsgálta, ugyanis van Gogh igen láttató módon, több mint 600 litániában, meglehetősen szemléletesen írta le testvérének egy-egy festményét, illetve azt, hogy milyen színek dominálnak rajtuk. Ez meglepő módon egészen komoly támpontokat adott az eredeti árnyalatokhoz, kiindulásképp önmagukban mégis kevésnek bizonyult. Szerencsére nemrégiben több olyan "sufniban" tárolt alkotásról derült ki, hogy a németalföldi művész festménye, amelyek – jégbe zárt mamutokhoz hasonlatosan – kiválóan konzerválódtak spóramentes, hideg pincékben, így majdnem megmaradtak eredeti állapotukban, színgazdagon. Melcher de Wind a második és harmadik problémakört, a restaurálást, valamint Vincent van Gogh műveivel kapcsolatos álmát (ez a tárlat neve is) az egy térben való kiállításról végül azzal oldotta meg, hogy a képek digitálisan felújított, színekben gazdag reprintjeit függesztette ki.


 
Itt azonban még nem ért véget a XXI. század lehetőségeinek kihasználása, a kiállítás egy részét alkotó animációkat a látogatók speciális 3D-s szemüvegek segítségével élvezhetik. A technikának köszönhetően láthatóvá válik a posztimpresszionista művész játéka a fényekkel és a perspektívával – miközben a képek összes apró részlete tárul elénk. Ez a hét animáció a kiállítótérben elszórva helyezkedik el, hol együtt a képekkel, hol egy külön kis moziteremben. A falakon random módon elszórt idézetekkel találkozunk, amelyek a festmények jobb megértését, esetleg azok árnyalását hivatottak szolgálni, akárcsak a különböző életrajzi adalékok. Ezekből kiderül, hogy alkotói munkásságának első felében leginkább komor hangulatú képeket és csendéleteket festett a művész, a nyomorban és kilátástalanságban élőket mutatta be sötét színárnyalatokkal. Láthatóvá válik az is, hogy jelentős változás állt be a művészetében, amikor 1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos árnyalatok használatát és a színek felbontását – így a realista stílus barnás-szürkés színvilágát felváltotta a változatos, színekkel játszó, az impresszionista alkotókra jellemző ecsetkezelés.

A kiállítással kapcsolatban akad azért hiányérzete is a látogatónak. Ezekről a nyomtatott reprintekről a vászonra jellemző, kidomborodó vastag ecsetnyomok hiányoznak, gyakorlatilag ez az egyetlen dolog, ami a képek élvezeti értékét csorbítja, hiszen ha közel hajolunk a festményekhez, a művészre oly jellemző erős "festékcsík-lankákat" nem találjuk. Az igazságosság kedvéért tegyük hozzá, ha ezek eredeti van Gogh alkotások lennének, agresszív rohamrendőrré változó ügyelő nénik hada tekerné ki a nyakunkat, mikor 10 milliméteres távolságból vizslatnánk a Napraforgókat. Szóval, kicsit azért örülünk Vincent! Bónusz: A kiállításon tapi-pad segítségével pár perc erejéig mi is lehetünk posztimpresszionisták.

A Vincent van Gogh Álmai című kiállítás a VAM Design Centerben (1061 Budapest, Király utca 26.) tekinthető meg 2013. május 31. és 2013. november 30. között.