bezár
 

irodalom

2013. 10. 12.
Kocsmai Peer-formansz
Peer Krisztián és Pallag Zoltán felolvasóestje a Macskában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Peer Krisztián nem tartozik a legtöbbet szereplő vagy a legtöbbet publikáló költők közé, a neve azért mégsem ismeretlen az irodalmi élet berkein belül: aki éppen nem munkássága, az bohém életformája okán hallott róla. A Macska presszóban cimborájával, Pallag Zoltánnal ült össze egy kis felolvasásra, amelyet Borsik Miklós moderált – nem volt könnyű dolga…

Irodalmi beszélgetéseken, felolvasásokon ritka az igazi meglepetés. A költő felolvas, a kérdező kérdez, a költő válaszol, aztán megint felolvas. Hasonló események tucatjaira eljuthatunk úgy, hogy semmi váratlan nem történik, na nem mintha a hallgatóság zavarba hozása, esetleg kocsmai verekedés provokálása lenne egy-egy ilyen est célja. De azért akad néhány súlyosabb eset is.


Előzetesen nem terveztem, hogy bármit is rögzítek, majd lesz, ami lesz, a mellettem ülő Pethő Anita viszont jegyzetelni szeretne. Nagyjából másfél perc után azonban ő is feladja, becsukja a füzetet és leteszi a tollat. A kedélyesen fröccsöző Peer Krisztián ekkor kezd bele egy dalversbe, amelyben elmeséli, mit is csinálna miniszterelnökünkkel, Orbán Viktorral – a nótát nem a mély kormánypárti elkötelezettség hatja át...

Borsik Miklós ezt követően közös nevezőt keres a két költő, Pallag és Peer műveiben, ilyen például a befelé utazás, de hiába próbálja ebbe a mederbe terelni a beszélgetést, az már az elején csapongóvá válik. Peer többször közbeszól, váratlanul magához ragadja a mikrofont, hosszasan kutat az előtte heverő laptopon. Egy régebbi versét kezdi olvasni, majd olvasás közben egyszerűen kijelenti róla, hogy szar. Pallag láthatóan tudatosabban készült az estre, felolvas és szlemmel.

A felolvasóest akkor válik performansszá, amikor Pallag versmondása közben Peer a dohányzási tilalomról megfeledkezve, az épület falain belül, az asztalnál ülve rágyújt. Kedvesen, de kissé kétségbeesve szólnak neki a pult felől, ő nyugodtan kisétál az utcára, Pallag pedig gúnyosan megköszöni neki, hogy ellopja tőle a show-t: a verset szinte senki nem hallja, a füstölő cigarettás magánszám köti le mindenki figyelmét.

Néha azért egy kis komolyság is belefér, szó esik például a magányról és a vágyott nőről, utóbbi a versekben csak elképzelt személyként jelenik meg. Peer szerint hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magány az okos emberek sajátja, akik gyerekkoruktól kezdve valami titkos tudás birtokában vannak, és ez elzárja őket a környezetüktől, pedig sokszor a hülyékről derül ki, hogy nekik van igazuk...

Bár az estnek igazán ritka az olyan pillanata, amelyet klasszikus irodalmi beszélgetésként lehetne értékelni, amikor Pallag kifogy a szavakból, a moderátor szerepét olykor elhanyagoló Borsik meg a papírjai között matat, kezd elszabadulni a pokol. Peer ugyanis elhatározza, hogy addig is szórakoztatja a közönséget, amíg csend van, ezért megkérdezi, hogy gondolkodtunk-e már azon, mit kellett csinálni édesanyánknak, hogy megszülessünk. Persze kérdésfeltevés közben nem pont ezeket a szavakat használja...

A közönség egy részének szimpátiája már rég elveszett, amikor a költő évtizeddel korábban megjelent kötetére terelődik a szó, és magából kikelve magyarázza, hogy mennyire nem érdeklik az olvasó elvárásai. Az olvasót különböző jelzőkkel illeti, amelyek közül még a legvisszafogottabbak is elegendők lennének ahhoz, hogy valakinél elszakadjon a cérna. És el is szakad...

A Macska pultjánál addig békésen italozó, jól megtermett középkorú férfi először a hangnemet kéri számon, majd mint irodalomkedvelő, az olvasóra tett megjegyzéseket könyveli el személyes sértésként. Mivel Peer továbbra sem fogja vissza magát, kihívja a költőt a kocsma elé, hogy intézzék el nézeteltérést odakint. Mintha egy westernfilmben lennénk, már csak a guruló ördögszekerek hiányoznak a poros útról, meg a bunyó közben megjelenő sheriff.

Már-már úgy tűnik, vér fog folyni, a konfliktus mégis pillanatok alatt, ütésváltás nélkül megoldódik, és ez legalább olyan váratlan fordulat, mint maga a vita kirobbanása. A helyiségbe visszatérve az úriember elismeri, hogy a költőnek azért vannak jó sorai, mire a nyugalmát végig megőrző Borsik epésen megjegyzi, hogy jó sorai valóban akadnak... Peer nem sokkal később üres poharával a pulthoz fárad még egy fröccsöt kérni – láthatóan nem a másodikat fogyasztja.

Én meg bajban vagyok, hogy mit is lehetne még egy tudósításban leírni, aztán szerencsére a Facebookon találok egy gondolatot Cserna-Szabó Andrástól az estre vonatkozóan, miszerint a költészet végre találkozott a valósággal. Tényleg ez történt.


 

Fotó: Pethő Anita

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Daniel Gustafsson (Krasznahorkai svéd fordítója) Uppsalában elhangzott beszéde
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 12. számáról
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés