Délelőtt tíz órakor elfogy a kávé. Reggeli még van, kávé már nincs. A sértődésektől sem mentes műhelymunkák már zajlanak, de a későn kelőkre senki nem gondolt. Később aztán Szőllőssy Balázs ígéretet tesz nekem, hogy többet ez nem fog előfordulni, és én bízom benne. Szerencsére átvészelem valahogy a nap felét, nagyrészt alvással, megvárom az ebédidőt, amikor sikeresen pótolom súlyos koffeinhiányomat, aztán délután már írni is képes vagyok.

A workshopok utáni első program egy szokatlan zenei csemege – Makai Máté és Urbán Bálint tépi a húrokat, szó szerint: az egyik húr már az első dal során  elszakad. A feldolgozások amúgy mindenkit sokkolnak, azokat is, akik előző este hallották a Tankcsapdát és Nirvanát játszó Urbánt. Ezúttal ugyanis olyan popslágerek kapnak új köntöst, mint a Barbie Girl, a Backstreets Back vagy a Coco Jumbo.

Nemcsak a két gitár, hanem a frontember egészen sajátos hangja is hozzáteszi a magáét a trash-élményhez – Zelei Dávid megjegyzi, ez az énekhang nem következik logikusan Bálint beszédhangjából, Szőllőssy pedig felhívja a figyelmet arra, hogy tulajdonképpen ezzel a produkcióval mutatkozott be a FISZ világirodalmi sorozatának egyik szerkesztője. Utóbbi minőségében az említett Zeleivel és Izsó Zitával tartanak előadást.

Elmondják, hogy a világirodalmi sorozat kétfókuszú, a közép-európai térségre, illetve a spanyol-portugál nyelvterületre koncentrál. Elsőként egy világirodalom-kritikai antológiát terveznek megjelentetni Zelei Dávid szerkesztésében, Horizont címmel pedig műfordító műhelyt indítottak, a Roham Bárban havi rendszerességgel Nádasdy Ádám tart szemináriumokat. Itt a táborban meg Gerevich András.

A Kritikustusa a következő program, a tábori hagyományoknak megfelelően elsőkötetes szerzők művei kerülnek terítékre. Hermann Veronika, Tóth-Czifra Júlia és Szekeres Nikolett beszélget Hanula Zsolt A fiúk nem sírnak, illetve Farkas Balázs Nyolcasok című könyvéről. Közös pontok, legalábbis eleinte úgy tűnik, alig akadnak, de azért a kritikusok elindulnak a generációs vonalon: mindkét mű szeretne generációs könyv lenni, ez pedig hol sikerül, hol nem. Ami még közös vonás, az a klasszikus, nem divatos formák használata – Tóth-Czifra Júlia szerint Farkas könyve nem is kisregény, hanem nagy elbeszélés, Hanula esetében pedig sajnálja, hogy a tárcanovellák kikoptak a napilapok hasábjairól.

Hermann Veronika a sodródó, felelősséget nem vállaló, Y-generációs szereplőket emeli ki. Az Y-generáció motívuma A fiúk nem sírnak novelláiban erősebben van jelen, mint ahogy a filmes és könnyűzenei referenciák is inkább rá jellemzőek, a felelőtlenség és a sodródás viszont a Nyolcasok főhősének sajátja, olyannyira, hogy a meglehetősen reflektálatlan, autisztikus figura szinte semmit nem ért a világból.

Kritikaként hangzik el Hanulával kapcsolatban, hogy a posztmodern irodalom eszköztárából gyakorlatilag mindent felvonultat, ezzel túlságosan sűrűvé téve a szöveget. És ezen a ponton muszáj megjegyeznem, hogy a sűrűség a tábor csütörtöki napjára is jellemző: szünet nélkül követik egymást az események, kevés teret adva a kötetlen beszélgetéseknek vagy a laptoppal elvonulásnak. Bár semmi sem kötelező.

Grendel Lajosra viszont mindenki kíváncsi. Kalapos Éva felolvasása után Korpa Tamás tesz fel hosszasan megfogalmazott kérdéseket a Kossuth-díjas írónak, elsőként a polgári világról, illetve annak eltűnéséről. Már ha egyáltalán lehet róla beszélni, Grendel ugyanis kifejti, hogy a pesti zsidó és német értelmiségen kívül magyar polgárság nem is létezett igazán, és Kosztolányi vagy Márai is egy tulajdonképpen sosemvolt polgári világra reflektált.

Saját írásairól elmondja, hogy nem készült krónikásnak, minden regénye fikció, kevés önéletrajzi elemmel, de így is megmutatva a valóság bizonyos szeleteit. Ebből a szempontból Kosztolányi követőjének érzi magát. Szépprózai művei mellett írt irodalomtörténetet is, aminek kapcsán szóba kerül Tormay Cécile és Wass Albert. Előbbinek első könyveit kimondottan színvonalasnak tartja, utóbbit pedig rossz költőnek, illetve nem rossz írónak nevezi. Szerinte az ideológiát el kell választani az irodalomtól, ami más nemzeteknek sikerülni szokott, nálunk viszont nem működik

A felvidéki magyar író az ideológiák elől amúgy is elzárkózik, kapcsolódjanak bármelyik oldalhoz. Magyarországot Abszurdisztánnak nevezi, ahol régóta változatlan a helyzet., a műsorok folytatódnak, de az esti felolvasásokra már csak fél füllel figyelünk. Halljuk az erdélyi költőket, Adorjáni Pannát, André Ferencet, Gondos Mária Magdolnát, Győrfi Katát, Horváth Előd Benjámint és Székely Örsöt, közben DJ Panda zenéjét.

Ekkor azonban már a sörpadoknál zajlanak az események, Bajtai András egy Áprily-verset szaval nekünk, szóba jön a svéd-finn háború, és kiderül az is, hogy Frenyó Juli távoli rokona Mikszáth Kálmánnak, amire válaszként Urbán Bálint büszkélkedik olasz felmenőivel. Aztán előkerül a gitár és a pálinkásüveg is – nem csak Abszurdisztánban, de Visegrádon sem változik semmi.

Fotó: Káldy Sára