bezár
 

film

2014. 11. 18.
Remény a reménytelenségben
Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne: Két nap, egy éjszaka
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem minden szerzői filmes választja a negatív végkicsengést. A belga testvérpár lassan 20 évre rugó diadalmenete ékes kivétel a szabály alól, és idei filmjük úgy tartalmaz felemelő, csaknem közönségbarát jegyeket, hogy végig őrzi auteur-ihletettségét. Egy kritikával még visszatérünk a Dardenne-fivérek legújabb filmjéhez, hogy megértsük kettős kötésű működését.

A Két nap, egy éjszaka sztorija felszínesen a Rosettára hajaz, ugyanakkor kisebb részben a Srác a biciklivel csaknem tündéri realizmusának is adóz. Sandra, a harmincas belga munkásnő és anya (az eszköztelenségével zsákoló, és talán élete legnagyobb alakítását nyújtó Marion Cotillard játékával) csupán egy hétvégét kap arra, hogy rábeszélje kollégáit, mondjanak le gyári bónuszukról, hogy a főnökség tovább alkalmazza őt, ám a többi melós ugyanúgy félti egzisztenciáját. Eddig a Rosetta tizenéves, lakókocsiban élő, szociorealizmussal nyakon öntött odüsszeiájára rímel a mese, ugyanakkor a Dardenne-fivérek nem felejtenek el végig optimistán, derűsen pillantani a cselekményre, így a bevallottan tündérmesék ihlette kerékpáros coming of age story atmoszférája is jelen van.

Kettős kötésű film ez: ugyanúgy csepegteti a keserűséget, mint a felszabadultságot, legalább annyira szolid feel good küzdéstörténet, mint minimalista karakterdráma. A testvérek olvasatában ugyanis, mint rendesen, sosem furakszik előtérbe a társadalmi, problémafilmes analízis, náluk, ahogy örökké, az egyes ember belső próbájára kerül hangsúly. Szociodrámai hangütéssel élnek ugyan, de mindez jóval kevésbé hangsúlyos: a kamera pásztázza a munkások sorfalát, szóba kerülnek ilyen-olyan gazdasági problémák, az örök Dardenne-harcostárs, a kiváló Alain Marcoen felvevőgépe előtt (ráadásul, ahogy korábban, ezúttal is non-diegetikus zene nélkül) valamennyi színész, még a Hollywoodban is arató Cotillard is rongyolódott, sminkmentes, csaknem neorealista bandukolóvá fokozódik le. Nem az számít viszont, hogyan néznek ki a szereplők, hanem az, miképpen reagálnak? Képesek-e szolidaritást vállalni Sandrával? Tudnak-e egyensúlyt teremteni saját érdekeik és egy másik illető kívánsága között? És leginkább: Sandra hogyan képes talpra állni a nagy reménytelenségben? Jelen mozink pedig éppen a főhősnő rajzával üt óriásit.

Két nap, egy éjszaka

Hús-vér nő jár-kel előttünk, aki becsülettel keresi fel a lakásokat, retteg a megalázástól, többször koldusnak hívja önmagát, mégis, hiába remeg, felül tud kerekedni – manapság, amikor a mainstream filmipar szuperhősöket ad a népnek, még jobban lehet értékelni Sandra erőfeszítéseit, hiszen kevésszer tesz ki így magáért protagonista a gyöngyvásznon. Ő az igazi emberfeletti ember, mert képes úgy harcolni, hogy közben Xanaxot szed, zokog, összeomlik, álomra hajtja a fejét, de végül, a döntő pillanatokban mindig összeszedi magát. A Két nap, egy éjszaka ilyen szemszögből is kettős kötésű: olyan nőt teremt meg 90 perc alatt, aki egyszerre törékeny és mentálisan roppant teherbíró. Sőt, egy hétköznapi asszonyt látni, aki egy minimalista filmformájú, tulajdonképpen pőrére egyszerűsített, voltaképpen cselekménymentes csellengő-mozi középpontjában áll, ám ugyanez a karakter végig őrzi célorientáltságát, így az eszményi történet küldetésnarratívájának sem intünk búcsút. Lecsupaszított emberfilm, összesimulva a midcultok részben előbukkanó kívánalmaival – egyszerűen öröm nézni Sandra erkölcsi tartását, ingathatatlanságát, és elszántságát. Pontosan emiatt felemelő, csodálatos történet a Két nap, egy éjszaka.

Két nap, egy éjszaka

Jean-Pierre és Luc Dardenne mintha több film dramaturgiájára utalnának, és néhányat valóban nem dőreség felidézni, pláne, hogy a testvérek egy kapcsán határozott inspirációról beszélnek. Sandra munkakereső vándorlása a Biciklitolvajok olasz neorealista, Zavattini-féle „munkáslépéseket követő” dokurealista esztétikájára hajaz, és a tolvajkeresést munkatársak győzködésére módosítja. Ezen felül az ajtókon becsengetés, kopogás a Délidő Will Kane seriffjét idézi, aki szintén szűkre szabott idő alatt kénytelen fegyvertársakat toborozni ősellenségével szemben, de a nő nekigyürkőzése a 12 dühös emberből ismert 8. esküdt (Henry Fonda) vállalását juttathatja még a szemlélő eszébe – meg kell győzni kilenc embert egyetlen igaz ügyről, ráadásul csakis saját leleményességére támaszkodva. Ez utóbbi film szolgált a Dardenne-testvérek sorvezetőjéül, és noha a Délidő hatásáról is elismerően szólnak, a Grace Kelly-Marion Cotillard-párhuzam itt nem nyom olyan sokat a latban, mint a Cotillard-Fonda rokonság. Akadnak újabb kiváló húzások is: a Két nap, egy éjszaka papírvékony szüzséjében ugyanis nemcsak Sandra gyönyörűen kidolgozott figura, hanem otthon üldögélő, szintén utcákat járó kollégái is. Dardenne-éknél nem arról van szó, hogy csakis a főhős számít, mindenki más is. Náluk kimondott cél, hogy nemcsak Sandra utcán sertepertélő átlagember, hanem munkatársai is problémáktól gyötört, valóban a flaszteren kallódó jedermannok. Ilyen rangban egyáltalán nincs lelki-drámai különbség férfias fociedző létére síró partner, a dühös fiúját elhagyni készülő barátnő, a színes bőrű kezdő srác, az autója mellett strázsáló nagydarab kolléga között. Mi több, nem pusztán az egyetemista lányuk biztonsága miatt aggódó szülők indokai válnak tökéletesen érthetővé, de az önző, egymás torkának ugró „bajtársak” gondjai sem kerülnek a szőnyeg alá, a Két nap, egy éjszakában a kapucsengőbe szólni nem merő kolléganő otrombasága és a zavarón őszinte férfikolléga vallomása mögött is ott húzódik valami mélyen emberi, teljesen mindennapi, gondokkal terhelt és átélhető. Bravúros, ahogy a Dardenne-testvérek némaságból, egyetlen őszinte mondatból („A jelenlegi létszámmal is tudunk dolgozni.”), nüánszokból festenek élettablót szimpla közemberekről.

Két nap, egy éjszaka

Új filmjük úgy tud stílusmozi, auteur-manifesztum lenni, hogy például a Rosetta munkáslányát beborító ködszürke, depresszív atmoszféra színes, verőfényes, de sosem giccses életképpé alakul. Úgy, hogy Sandra és férje, Manu összetartozását több egyébként szappanoperai kellék (kórház, pizzavacsora, „becéző szavak”) hivatott aláhúzni, a rendezők mégis kiirtják a szentimentalizmus összes csíráját, és elegáns, visszafogott, jól kitartott, szép arcközelikkel, féltávoli snittekkel engedik útjára Sandrát, illetve avatják szívet melengetően emberközelivé, talajközelivé a mesét. Kettős kötés érvényesül itt is. Egyszer az autórádióban hallható szomorú, magányról tudósító dal reflektál Sandra elkeseredett harcára, mire a főhősnő örömittas, elszánt buzgalmában az immár felcsavart hangerejű nótát hallgatja. Másodszor is a zene lesz indexikus, és cseppet sem kimódolt: francia rockdal pörgeti fel Sandrát, Manut és a fiatal kolléganőt, a giccs réme távol esik tőlük. Ilyen optimizmus után Sandra elesettsége sem feltétlenül lélekölő, hanem jólesően romantikus, de ezt a kecsegtető világlátást nyomatékosítja például egy olyan kis színesbe való érdekesség is, mint az, hogy a Két nap, egy éjszaka arab vagy színes bőrű extra-karakterei (fiatalember, kislány) örökké segítőkész, jó szándékú figurákként lépnek elő. Ugyanakkor azt sem érdemes elfelejteni, hogyan reflektál ezen kettősségekre maga Marion Cotillard, egy Nagy Sztár imágója: a Taxi-trilógiát is megjárt, majd a Piaftól egészen a Christopher Nolan-blockbusterekig (Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés) befutott primadonna úgy veti le púderezett maszkját, hogy vele együtt a mainstream glamúrja egyelőre hátramarad, és a francia ikon belga amatőr szereplők társaivá szürkül fizikailag is, színészi játék tekintetében is.

Két nap, egy éjszaka

Ha Dardenne-filmet néz az ember, egyvalamiben biztos lehet: mindig lesz felszabadulás. Elsősorban belső oldottság ez, szemben a rideg valósággal. Mintha csak Robert Bresson isteni kegyelme hasznosulna újra, szinte a Paul Schrader elméleti munkásságában papírra rögzült „börtönrács/halál – szerelemre lelés/nyugalom” oppozíciók kerülnének elő a belga testvérek seraingi iparvidékén. Beszéljünk bár Az ígéret záróképeiről, a Rosetta zihálással, szenvedéssel tarkított befejezéséről, A fiú megnyugvás-tematikájáról, A gyermek börtönös melodramatikus sírásáról, a Lorna csendje faházas zárszaváról vagy a Srác a biciklivel mesei jellegéről, a Dardenne-fivérek karakterei végül a sanyarú körülmények dacára is rálelnek arra a belső mozgatórugóra, ami újjászülheti őket. A Két nap, egy éjszaka utolsó perceiben Sandra így gyalogol el a messzeségbe: „Boldog vagyok.” Kiváló zárszó, amely miatt kár volna nem remekműként nézni a fivérek 2014-es dolgozatára. Az ugyanis olyan lenne, mintha mi egyek lennénk azok közül, akik nem mondanak le a jutalékukról, és veszni hagyják Sandrát. Holott a Két nap, egy éjszaka mesei realizmusa éppen a szolidaritásra ösztökél, és heroizmusról beszél. Bántó sallangok nélkül.

 

Két nap, egy éjszaka

(Deux jours, une nuit)

Színes, feliratos, belga-francia-olasz filmdráma, 2014, 95 perc

Írta és rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne

Operatőr: Alain Marcoen

Vágó: Marie-Héléne Dozo

Szereplők: Marion Cotillard (Sandra), Fabrizio Rongione (Manu), Catherine Salée (Juliette), Baptiste Sornin (Dumont), Simon Caudry (Maxime)

Forgalmazza: Mozinet

Korhatár: 12

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

8. Budapest International Documentary Festival
Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról
Az idén 10 éves Szemrevaló Filmfesztivál nyitóeseményéről
Enyedi Ildikó: A feleségem története

Más művészeti ágakról

irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Égbolt-variációk Égbolt-variációk
Nagy Márta Júlia: Elígért lány, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés