bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Szabó Ádám --

felhasználói adatlapja

Szabó Ádám által feltöltött cikkek:

Bosszúval zárni
Utoljára a revansfilmek átfogalmazásai maradtak. Lynne Ramsay és Fatih Akin versenydarabjai közül az egyik megdöbbentően új formulával ruházza fel a sablontémát, míg a másik félúton kifullad.
Szabad szerelem
A mustra negyedik napján berobbant egy titkos kedvenc, amelyről azóta is ritkán esik szó, pedig a hozsannák száma nem ritka. E filmen kívül a kortárs dél-koreai művészfilm egyik mestere is kellemes perceket szerzett.
Családban nem marad
Michael Haneke és Yorgos Lanthimos drámái a legintimebb közösséget szedik darabokra. A rendezők hol jobban, hol kevésbé visszatérnek tárgyilagos stílusukhoz, kérdés, melyikük jár több sikerrel?
Gyermeki realizmus és fantázia
Jubileumot ünnepel a világ legnagyobb A-kategóriás mustrája, a dél-franciaországi városban szinte moccanni sem lehet a nagy hajcihőtől. Ennek ellenére nem hiányzik a pedigré, a versenyprogram első remekműve rögtön a nyitónappal érkezett. 
Metaforák az embertelenség ellen
A versenyprogramba került Mundruczó Kornél és Bong Joon-ho legújabb filmje is, ki-ki döntse el maga, szerencsésnek találja-e allegorikus fogalmazásmódjukat. 
Élet három felvonásban
Részben önéletrajzi jegyeket felvonultató színdarabból mozimágia. A Telluride-i Filmfesztiválon debütáló egyik idei Oscar-kedvenc újfent bizonyítja, ismét van új a coming-of-age történetek napja, vagy ezúttal holdja alatt.
Csillagváros romantikusai
Damien Chazelle zenés filmes sorozatának második felvonása egyértelműen túlszárnyalja a Whiplash-t. Grandiózusabb, finomabb, érzékenyebb, és sablonjait is bátrabban hasznosítja újra.
Létminimum
Cannes dupla Arany Pálmása, a brit Ken Loach visszatért. Nyíltan balos politikai állásfoglalás helyett szocialista-realista érzékenységű karakterdrámával jelentkezik, melyben sorsra hagyottság és intimitás lépnek kölcsönhatásba.
Nemi perspektívából
Perzselő szenvedély találkozása briliáns feszültségteremtéssel: a melodráma és a thriller zsánereire épül Park Chan-wook legújabb opusa, amelyből gyorsan kiderül, semmi nem az, aminek elsőre látszik. Ráadásul kisebb előrelépés is történt az életműben: a Vonzások létidegen „stílus a tartalom felett” baklövését sztorit és formát harmóniába hozó remekműként követi A szobalány – a rendező legjobb munkája a hét évvel ezelőtti Szomjúság óta.
Ismerős idegen
Rideg tudományoskodás helyett erős érzelmi töltettel bíró sci-fi-t szállított Denis Villeneuve. Ugyan az Érkezés nem ér fel korábbi két remekművéhez (Fogságban, Sicario – A bérgyilkos), mégis kifinomult darab, amely nyomot hagy nézőiben.
Otthon, rémes otthon
Régóta nem nyújtott magyar film ilyen tűpontos látleletet. Michael Shannon (Fegyverek és emberek, Take Shelter) is elismerően szólt róla. Hajdu Szabolcs eddigi legjobb, Karlovy Vary-ban  a legjobb színészi alakításért és a legjobb filmnek járó elismerést elnyerő, valamint a 13. miskolci CineFest közönségdíjával hazatérő munkájában a tojásainál ragadja meg a valóságot, annak összes vicces, netán kellemetlen kacskaringójával együtt. Ismét örömtáncot járhatunk az egyébként teljesen más jellegű Saul fia tavalyi sikere után. Lovas Nándor és Réti Petó emlékére. 
Alfazombi
Korántsem túlzóak a hírek: a Mike Carey 2014-es regényéből született brit horrorfeldolgozás valóban friss vért ömlesztett a csűrt-csavart zombi-szubzsánerbe. 
Könyörülettel a feminizmusért
Némi ideges várakozás, mikrofonpróba, babrálás a kamerákkal, helyfoglalás, csevegés innen-onnan. Végül betoppan az ajtón a francia ikon. 2016. szeptember 9., pénteket mutat a naptár, csak egy újabb felütés a soron következő miskolci szemléhez a lillafüredi Palotaszállóban. A Pont-Neuf szerelmesei, a Három szín: Kék, a számára mellékszereplőnői Oscart hozó Az angol beteg, a Csokoládé, a Rejtély, a Hiteles másolat és a Sils Maria felhői nagyasszonya Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén vette át a friss Európa-díjat, a 20 éve elhunyt Krzysztof Kieslowskira emlékezve.
Érzékek terrorja
Túlzó az utóbbi két évtized legjobb horrorjaként ünnepelni Fede Alvarez második nagyjátékfilmjét (2013-ban ő követte el a Gonosz halott vegyes megítélésű remake-jét), de tény, hogy például James Want letaszítja a trónról, ha nem is újszerű, de mindenképpen ügyesen használt leleményeivel.
Szörnyek völgye
Mérhetetlen undor a tökéletesre csiszolt képek mögött. Nicolas Winding Refn ezúttal a benne lakó 16 éves lányt keresi, és amit talál, förtelmes, borzasztó. Új mozija a 2008-as Bronson óta tartó „elemelt valóság”-korszak legnegatívabb fejezete. Ki a showbusiness ajtaján belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Egy birodalmat belülről
Ritkán ugyan, de a Marvel-ciklus a szemkápráztató spektákulumok helyett szeret a visszafogott, emberszabású történetekben is gondolkodni. A harmadik Steve Rogers-darab még tovább megy, mint 2 évvel ezelőtti elődje: szuperhősakción túl figyelemreméltó karakterdrámaként is áll a lábán.
Csontig csupaszítva
Három évvel ezelőtti revizionista bosszúdrámája, a Blue Ruin korántsem nevezhető közönségbarátnak, ám azon kultfilm-rajongók, akik látták, egyöntetű elismeréssel szóltak róla. A 2007-ben egy horrorkomédiával debütált Saulnier ismét zsánert váltott. Tavaly Cannes-ban, a Rendezők Kéthete szekcióban jött ki a „Die Hard egy backstage-ben” címkével is illethető ostromfilm, a Green Room, mely naturalizmusával sokkolja az akcióthrillerek kedvelőit. Ez a beszélgetés a 48. Sitges-i Filmfesztiválon esett meg a városka kikötőjében. 
Te vagy a játék
Ilya Naishuller első mozifilmje erényt kovácsol a faék egyszerűségű „sztoriból”: First-person shooter nézetű akció-ámokfutása nem vesződik a finomságokkal, ehelyett azt szeretné, ha a néző is leadná az agyát a ruhatárban. Sejthető, jelen esetben ez nem ostobaságot, hanem másfél óra szórakozást takar.
Repülés előtt
San Sebastiánból a Legjobb filmnek járó díjjal tért haza Rúnar Rúnarsson második drámája. Noha a Madárkák látszólag a coming of age sztorik sablonjait hasznosítja, valójában némileg többre vállalkozik ennél. A film premier előtt lesz látható a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. Április 21-én a magyarhangya forgalmazásában kerül majd a hazai mozikba.
A gyermek útja
11 évvel első nagyjátékfilmje, az Innocence után készült el a Gaspar Noé alkotótársaként és feleségeként ugyancsak ismert szerzőnő új munkája, a testhorror és coming of age elemeket vegyítő Évolution. Maga a film a zsűri különdíját nyerte el San Sebastianban, operatőrét, Manu Dacosse-t ugyanott és Stockholmban is kitüntették. A bosnyák szülők lányaként született, Marokkóban nevelkedett, majd Franciaországban tanult Hadzihalilovicot Skype-on értem el február közepén.
Stella-csillag
Február közepén Skype-on értem el A fehér szalag, a 17 lány, A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája és A Bélier család francia üdvöskéjét. Kérdéseimmel a korábbi munkáin túl új filmjéről, a Lucile Hadzihalilovic rendezésében készült Évolutionról érdeklődtem, amely hosszabb fesztiválidőszak (Toronto, San Sebastian, London, Stockholm, Párizs, Torino, Rotterdam) után március 16-án hódítja meg a francia mozikat.
Döntsd a falat piros ruciban!
A legutóbbi X-Men-részt is gyártó csapat nemrég box office rekordot ért el, fityiszt mutatott a tinédzserkategóriás szuperhősdaraboknak, valamint önreflexív húzásait hónapokkal ezelőtt sztratoszféráig reklámozta a marketing. Kérdés: úttörő dolog-e a szabadszájú zsoldost előrántani a kalapból?
Sírunk, nevetünk, együtt vagyunk
Isabelle Huppert ugyan megdöbbentő tragikomikai pálfordulást hajtott végre a Things to Come-ban, a dicsőség azonban egy dán színésznőé. Thomas Vinterberg új, saját hazájában forgatott munkával tért vissza Németországba a Submarino után. 
Ki volt Gavrilo Princip?
Danis Tanović új mesterművel jelentkezett: a berlini versenyprogramban szereplő Halál Szarajevóban a bosnyák rendező legjobbja a Senkiföldje óta.
Túl a barátságon
Románcokról szóló fabulákból is kijutott Berlinben. A versenyszekciót André Téchiné újabb dobása is erősítette – a Being 17 nem tipikus tinédzserbarátságot éneklő szerzői mű. 
Kopár szigeten
Rögtön a szemle elején ránk köszöntött a legjobb film, amely korántsem narratívájával, sokkal inkább atmoszférájával nyűgözte le a kritikusokat.
Szülők és gyermekek
Dieter Kosslick fesztiválját úgy harangozta be a sajtó, mint egy mustrát, amely idei témájának a migrációt teszi meg. Nem is meglepő ez a világ második legnagyobb A-kategóriás szemléjétől, amelyet hosszú ideje politikainak neveznek. Azonban kár volna csakis így közelíteni a versenyben, netán más szekciókban szereplő mozik felé.
Fagypassió
Bosszúvágy embertelen kínok között: Alejandro González Iñárritu régebben vallotta, a mozijaiban látható szenvedés igazából a bennünk lakó legintimebb érzelmek előcsalogatására hivatott. Új munkája profán megváltástörténetként újfent nem vall kudarcot: vágyképek és szenvedés lépnek héjanászra.
Mások énekét szépnek hallani
Ontológiai kérdések bőséges cinikus humorral: Jaco van Dormael megalkotta eddigi legjobb művét, amely ugyanúgy hat a néző elméjére, mint szívére. 
Száguld-e vele a tett?
True crime sorozatgyilkos-drámától egy királytragédiáig. Az ígéretes Justin Kurzel régóta várt Shakespeare-adaptációja decens átirat, ám valahol sokkal többre vágyunk, míg nézzük ezt a két órát.
Visszanéz az örvény
Utazás a sötétség mélyére. Két évvel ezelőtti remekbeszabott thrillere, a Fogságban után a kanadai Denis Villeneuve ismét görcsbe rántja a néző gyomrát. Cannes-ban versenyző bűndrámája totális kárhozattörténet, megalkuvásnak semmi nyoma nincs.
A Sharpe-ház bukása
Guillermo del Toro mágikus realizmus helyett ezúttal a brit gótikus horror világába kirándul: az eredmény néha mintha nem őt idézné, ám korunk talán legnagyobb hollywoodi mesélője végül rátalál önmagára.
Múltidézés fekete-fehérben
Idén februárban a Legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve egy román auteur kezében landolt a német fővárosban. Két nappal a győzelme előtt ugyanez a személy a berlini Mövenpick Hotel egy kies szobájában fejtette ki nézeteit új historikus dolgozatáról. Radu Jude 30 percet szánt az újságírókra.
Vér, sperma és könnyek
2015. szeptember 20-án, vasárnap Miskolcra látogatott a New French Extremity egyik vezéralakja, hogy a 12. Jameson CineFest vendégeként új moziját, a 3D-ben forgatott Szerelem című pornográf románcot reklámozza. A Művészetek Háza kávézójában beszélgettünk vele.
Rendező az iskolában
A Kino Lorber nyáron, kék lézerlemezen piacra dobott két ’80-as évekbeli, itthon alig ismert kultuszdarabot: a Cherry 2000 című sci-fi akciówestern-turmixot, valamint a Ne várd a csodát! című hibátlan atomháborús melodrámát. Megálmodójuk, Steve De Jarnatt a ’90-es és a 2000-es években többnyire tévésorozatok felett (Vészhelyzet, X-akták, Nash Bridges – Trükkös hekus, Lizzie McGuire) bábáskodott, ám két mozifilmjének újrakiadása felélesztette harci kedvét. Skype-on beszéltünk vele.  
Puszta kézzel
Jobb nem hinni a marketingnek. Tom Cruise ötödik kémkalandja ugyanis semmiféle rokonságot nem ápol a felturbózott akciómozikkal, nagy meglepetésre visszafogott thrillerként lesz belőle a csaknem 20 éves franchise legjobb darabja.
Tökéletlen másolat
A klónozás, test- és identitáscsere témájának újabb feldolgozásából csupán egy felszínes sztorit sikerült kihozni, emellett pedig egy korábban ígéretes rendező, Tarsem Singh nagy átlagba simulásának utolsó stádiuma az Önkívület.
A hihetetlenül zsugorodó szuperhős
Legtöbben a Marvel-istálló első nagy lebőgését vizionálták, ilyesmiről azonban szerencsére szó sincs. Noha egy biztosabb kezű, egyéni felfogással bíró rendezővel nagyobbat zsákolhatott volna, a Marvel Cinematic Universe második fázisának zárófilmje így is jó szórakozás.
Medvét barátjáról
Úgy tűnik, Seth MacFarlane 2012-es sikerkomédiáját egyszer használatosnak tervezték. A folytatáson ugyanis sokkal inkább érződik az erőlködés, mint amennyire működik benne a poénáradat.
A vég harmadik kezdete
James Cameron leköszönése óta valamiért nem akarózik tehetséges direktorok kezébe adni a Terminátor-franchise karmesteri pálcáját, iparosok vagy rosszabb bérrendezők nyúlnak a szériához. Az újabb cyborg-felvonás csak erősíti ezt a tendenciát.
Egy koponya körül
Magyar filmnek köszönhető a paradigmaváltás: Nemes Jeles László cannes-i nagydíjas emberkatasztrófája totálisan más szemszöget választ egy sokszor feldolgozott történelmi szégyenfolt lefestéséhez.
Rozsdás hatosfogat
Nyaktörő iramban: az ozploitation farvizén evező ex-orvos, George Miller régen tapasztalt szikárságot csempész az akciózsánerbe, és nem mellesleg a kurrens hollywoodi márkamánia perifériáján nagy adag nitrót injektál belé. A gyalázatos emlékű Viharkupola után Max és Furiosa kettőse gyorsan visszahozza az első két rész dicsőségét.
Ördöngösök
Nincs tűzijáték, jórészt a kénköves pokol maradt. Hell's Kitchen démona megkapta a hozzá illő adaptációt: a gyalázatos Ben Affleck-film emlékét gyorsan feledteti a Netflix interszériája (lásd még: Kártyavár), amely 13 órán keresztül abba a szennybe hajítja címhősét, ahová való.
Rés a pajzson
Csupán egyetlen aprócska hiba zavar bele a dicső összképbe, mindent összevetve azonban a Föld legnagyobb hőseinek második összeverődése hasonlóan remek vidámparki móka, mint a 2012-es nyitó felvonás.
Egy auteur kezében
Sidse Babett Knudsen karakterszínésznő Dánia egyik legméltatottabbja, a hazai mozibajáró publikum számára azonban vélhetően egyáltalán nem ismerős. Mads Mikkelsen régi szerelmét alakította az Esküvő utánban, a nemzet miniszterelnöknőjeként tündökölt a Borgen című politikai dráma-szériában, és most készül kirándulni Hollywoodba Tom Hanksszel és Ron Howarddal.
Filmforgatás zenére
Az olasz származású, de Londonban élő Chiara D'Anna a The Duke of Burgundy Titanic-fesztiválos premierjének apropóján érkezett az Magyarországra a rendező, Peter Strickland, a producer, Andy Starke és színésznő-partnere, Sidse Babett Knusden társaságában. Az Uránia Filmszínház kávézójában beszélgethettem vele pár percet.
Mielőtt átváltozom
Két évvel ezelőtt a Titanic Filmfesztivál A sötét oldal szekciójában kapott helyett Justin Benson és Aaron Scott Moorhead "elhagyott faviskós" horrorja, a Feloldozás. A rendezőbarátok ezúttal a műfajkevercs némileg radikálisabb húzásával próbálkoznak a mustra Amerikai függetlenek blokkjában.
Engedd be az igazit!
Az első iráni vámpírwesternként beharangozott debütfilm a felkínált műfajok közül csupán az egyiket járatja csúcsra, a másik összetevő helyett részben meglepetésként, részben logikus eredőként, egy harmadik műfaj érkezik.
Pillangókisasszonyok
Sikolyok helyett suttogások. Peter Strickland ezúttal csendesebb vizekre evezett: harmadik filmje egy női viszony gálánsan kontúrozott, esztétikus anatómiája. 
Akciós családi fényképek
Hosszabb ideje márkanévként üzemelnek Liam Neeson akciómozijai. Meg is lehet érteni az okát: a korábban drámai szerepeket vállaló Neeson lassan végképp elhagyja karakterszínészi imágóját, és legtöbbször uniformizált adrenalinlöketekben keresi a pénzt, nem pedig rendhagyó, egzisztencialista férfiballadákban.
Áldásos tudatlanság
2015. feburár 8-án, vasárnap 14.25-kor két gigasztár (Christian Bale, Natalie Portman) lépett a berlini Grand Hyatt Hotel konferenciatermébe, ahová a Knight of Cups három producere, név szerint Nicolas Gonda, Sarah Green és Ken Kao is elkísérte őket. 
Berlinale: Havasalföldtől Mexikóig
Radu Jude és Peter Greenaway versenyfilmjei domináltak szerdán: előbbi gyakorlatilag papírforma szerint teljesített, utóbbi meglepetésdarabként aratott.
Berlinale: Te rongyos élet
A hét elején több figyelemreméltó mű is debütált a Berlinale Palast vásznán: száműzött, elnyomott papokról szóló filmben ugyanúgy nem szenvedtünk hiányt, mint nemzedéki közérzetfilmben vagy szimbolikus art drámában.
Berlinale: A valóság már senkit nem érdekel
Az enyhe szombati versenynapot egy jóval izgalmasabb vasárnapi követte. Bemutatták Terrence Malick két, még 2012-ben, gyors egymásutánban forgatott drámájának (Knight of Cups, Project V) egyikét. A világpremieren a film két sztárja, Christian Bale és Natalie Portman is tiszteletüket tették.
Lefagyott számítógép
Michael Mann hat éve, vagyis a Közellenségek óta nem jelentkezett újabb játékfilmmel. Rajongói joggal remélhették, hogy az áramvonalas kivitelű bűndrámák zsenije összeszedi magát a nagy fiaskónak bizonyuló Dillinger-Purvis gengszterfilm után. Sajnos nem így történt.
Berlinale: Feltárulnak az érzelmek
Vörösbe borultak a Berlinale Palast belső terei, a fotósarok kékbe burkolózott. Idén 65. alkalommal örvendeztet nézőt, kritikust Dieter Kosslick fesztiválja, amely a „második legnagyobb” titulussal büszkélkedhet. Döcögősen indult a mustra,  de korai lett volna az aggodalom – a részletekről lejjebb. 
Élet-halál kérdések
Kevésbé hangsúlyozzák ezt, de a southern gothic és a sötét realizmus egyik írókirálya, Cormac McCarthy (Isten gyermeke, Véres délkörök, A síkság városai, Az út) nemcsak regényíróként alkotott már maradandót, de drámaíróként is elismert. Második színművéből (az első, A kőműves 1995-ben jelent meg) az HBO 2011-ben csinált ügyes kamaradrámát. 
Négy és fél
Négy méltatott, a halállal is foglalkozó dráma (a Korcs szerelmektől a Biutifulig) után Alejandro Gonazález Inárritu vitriolos komédiát rendezett az alkotói válságról. A hálás fellini-i téma engedi nekünk, hogy színházként nézzünk az egész világra, a megelevenedő forgatag középpontjában pedig a '80-as, '90-es évek denevérembere áll.  
Meztelen igazság
Győzelmet aratott Cannes-ban, a Kritikusok Hete szekcióban, több fesztiválszereplés után a szerencsésebbek Miskolcon legeltethették rajta a szemüket. Borsodban csupán halk kultusz övezte, néhány szakíró a CineFest legerősebb filmjének gondolja. A törzs különleges audiovizuális élményt nyújtó ifjúsági dráma. Siket amatőr színészekkel készült, zsigerekig hatoló, felkavaró erőszakfilm beszédhang, felirat nélkül. Író-rendezőjét Skype-on értük el.
A pusztában várva
Hajdu Szabolcs új filmjében a stílus ül diadalt a tartalom, a szerzőiség pedig a zsánermozis kelléktár felett. A Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellája nyomán készült Délibáb posztmodern zsonglőrködés, amely egyúttal a magyar filmtörténeten végigvonuló történelem-hatalom kérdéskört is kreatívan tárgyalja.
A siker bűzös illata
Nincsenek többé határok. Dan Gilroy debütmozija a „rise and fall” gengszterfilmek újragondolásával sokkol, valamint a médiaszatírák legnagyobb fekélyét önti ránk meglehetősen aktuális L. A.-rémálmában. A Taxisofőr árnyékától messze vetődött, a zsurnaliszta-noirokhoz részben kötődik, összességében mégis sajátos hangú bűndráma.
Így megyünk
Tavaly joggal merülhetett fel a kérdés: a jubileum után überelhető-e a legrangosabb hazai mozimustra színvonala? Kapunk-e még több friss díjnyertes alkotást, és hozzá desszertnek még több neves vagy ismertebb direktort? Részben sikerült a mutatvány. A tíz nap során akadt négy kiváló film, de a versenyprogram összképe inkább felemás, mint kielégítő volt.
Antiisten
Rögvalóság kíméletlen násza a csak alig felbukkanó transzcendens minőségekkel. Andrej Zvjagincev negyedik egész estés munkája leginkább a kisember passiójáról regél, vallási, netán politikafilozófiai hasonlatait örökké a kézzel fogható világába ágyazza. A Leviatán klasszikus művészfilm végtelen pesszimizmussal.
Remény a reménytelenségben
Nem minden szerzői filmes választja a negatív végkicsengést. A belga testvérpár lassan 20 évre rugó diadalmenete ékes kivétel a szabály alól, és idei filmjük úgy tartalmaz felemelő, csaknem közönségbarát jegyeket, hogy végig őrzi auteur-ihletettségét. Egy kritikával még visszatérünk a Dardenne-fivérek legújabb filmjéhez, hogy megértsük kettős kötésű működését.
Számít a kép – Interjú Zsigmond Vilmos operatőrrel
Szegeden látta meg a napvilágot 1930-ban, majd az ’56-os forradalom idején elhagyta hazánkat, hogy végül a Hollywoodi Reneszánsz prominens szerző-rendezői mellett táltosodjon meg. Zsigmond Vilmost a 11. Jameson CineFesten életműdíjjal tüntették ki. 
Az agy húrjait pengetve – Interjú Noaz Deshe filmrendezővel
Nem hisz a szavak elsőrendűségében és a fogalmak, ideológiák dobozolásában. Velencében, a Sundance-en, az orosz Tarkovszkij-fesztiválon, Kolozsváron, valamint Karlovy Varyban versenyző filmje, a Fehér árnyék ízig-vérig szubjektív vízió, 100%-os moziélmény. Az izraeli születésű Noaz Deshe hivatalosan Berlinben él és dolgozik, nem hivatalosan azonban oda megy, ahová a munkája szólítja – San Franciscótól Azerbajdzsánig. 
Hierarchia nélkül – Interjú Valdís Óskarsdottír vágóval
Thomas Vinterberg, Harmony Korine és Michel Gondry alkotótársa a 11. CineFesten tartott mesterkurzust a vágószakmáról. Igaz, a hagyományos formula gyorsan kötetlen kérdezz-felelekké változott, mivel a 64 éves izlandi hölgy úgy gondolta, sokakat nem az érdekel, amiről neki egyébként hivatalos keretek között szónokolnia kellene.
Praktikus minimalizmus − Interjú Amat Escalante filmrendezővel
A korábban Carlos Reygadas asszisztenseként dolgozó mexikói Amat Escalante tavaly Cannes-ban Spielberg kezéből vette át a legjobb direktornak járó Arany Pálmát, Marrakesh-ben pedig Scorsese, Park Chan-wook és Marion Cotillard társaságában zsűrizett. Skype-on vettem fel vele a kapcsolatot, stílusjegyeiről, az iszonytató testiségről, sokkoló humánkatasztrófákról faggattam. Egy szerény, mosolygós auteur fogadta a kérdéseket.
Így múlik el a bűnváros dicsősége
Bejöttek az előzetes számítások: a Miller-Rodriguez kettős újabb összeverődése meg sem közelíti a kultikussá lett előd színvonalát, legyen szó akár a vizuális oldalról, akár a történet kidolgozottságáról.
Tetemrehívás
Az ausztrál zsánerfilmművészet kíméletlenül realista. A távoli földrész rendezői különböző műfajokban ugyanazt az elképzelhetetlen vadságot ábrázolják. A vidéken meghasonlott, önmaguk számára is idegen karakterek mozognak. Lépéseiket állatösztön, nyersesség itatja át. Tetteik brutálisak és céltalanok. Az Animal Kingdommal berobbant David Michod új alkotása sem jelent kivételt.  
Emberszabás
Napjaink brandmániás megafilmjei közt az egyik kivételt a 3 évvel ezelőtti A majmok bolygója-preboot – egyszerre előzménydarab és újraindítás – jelentette. Most újabb fegyvertény, hogy az addig lélektelenül iparozó Matt Reeves (Julie DeMarco, Cloverfield, az Engedj be! remake-je) nemcsak jó színvonalat tartva folytatta a szériát, de nem volt rest új öltetekkel sem előállni.
Mocsok macsók – Interjú Navot Papushado filmrendezővel
Miután szó szerint lefordítottuk neki angolra a Csúnya, gonosz bácsikat (az eredeti cím Big Bad Wolves), és korrekt magyarsággal kiejtette a film honi címét, az izraeli rendező egy vicces sztorit osztott meg régi, furcsa humorú barátnőjéről, aki egy észtországi közönségtalálkozó után "dagadt csirkéknek" nevezte a jelenlévőket. Így indult a beszélgetés... Navot Papushado társdirektora és jó barátja, Aharon Keshales nélkül jött Budapestre, hogy népszerűsítse fekete komédiáját, amelybe tavaly beleszeretett Tarantino.
Nem félünk a farkastól
Tarantino tavalyi kedvence nem paradigmaváltó kínzópornó, netán revelációként ható fekete komédia, inkább a két zsánert házasítja össze, méghozzá igen példásan, szórakoztatóan, véresen komolytalanul.
Öldöklő angyalok
Újabb posztmodern őrület, újabb Teoréma-parafrázis. Warmerdam látszat-kertvárosi iszonyatfilmje első ránézésre dilettánsan horgolja össze Haneke jéghideg minimalizmusát egy buñueli szürrealista futammal, a végeredményre viszont lehet csettinteni. Kaotikus mű, idővel mind lebilincselőbb atmoszférával.
Csak egy jó film kell – Interjú Andrew Starke producerrel
A kultstátusznak örvendő brit direktor, Ben Wheatley valamennyi munkája (Down Terrace, Halállista, Vérturisták, Valahol Angliában) mögött ő állt. Idén a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijében ült Szász János rendező és Santa Lingevičiūtė, a Vilniusi Nemzetközi Filmfesztivál művészeti igazgatója társaságában. Andrew Starke-kal, a Rook Films nevű produkciós cég egyik tulajdonosával az Uránia mozi kávézójában beszélgettünk.
Seholországban jártam
Wes Anderson új alkotása talán posztmodern szerzői zsonglőrködésének, egyúttal magánbirodalom-építésének legnyilvánvalóbb kifejeződése. Egy nagyra nőtt csodagyerek művészetének kvintesszenciája, a korábbi filmjeiben burjánzó ötletek mesés gyűjteménye, melyben tökéletesen megfér egymás mellett a zsánerturmix, az édesbús merengés és egy univerzális történelmi freskó festése.
Hőstörténet diszkont áron
Renny Harlint hosszú ideje elkerüli a szerencse. Nem elég, hogy a ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején három anyagi bukást (A Kincses-sziget kalózai, Utánunk a tűzözön, Felpörgetve), illetve egy nullszaldót (Háborgó mélység) könyvelhetett el, ráadásul a finn rendező az utóbbi pár évben jószerivel csak a közép-kelet-európai piac kegyelemkenyerén él.
Éljen a tőzsdetrip!
A '70-es évekbeli mozifenegyerekek legderekasabbika fogta a Nagymenők Henry Hilljét, New Yorkba helyezte át, és Jordan Belfortnak nevezte el. Noha A Wall Street farkasa igaz történeten alapuló bipoic vagy fekete komédia, így cselekményét jórészt az élet diktálta papírra, a hasonlóság mégis szembeötlő.
Az ellenség szorítása
Egyik nyilatkozata szerint Paul Greengrass azért filmez kézből, mert nem futotta neki statívra. Mostani, 55 milliós stúdiómozijában már volt pénze állványra, ám nyílt vízen játszódó igaz története más miatt lesz emlékezetes.
Passió a hátsóudvarban
A korábban csak egyetlen rövidfilmmel (Sores & Sirin) jelentkező német Katrin Gebbe egyéni látásmódú drámája nyerte az idei Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját – az Emeric Pressburger nevét viselő kitüntetés azonban talán nem a legmegfelelőbb helyre került.
Véres vadkapitalisták
Sebes galopp Cormac McCarthytól Tarantinón át Scoreséig. Az első nagyjátékfilmjét dirigáló Bodzsár Márk (Levegőt venni című rövidfilm) több mint 100 perces akasztófavicce újabb kísérlet a hazai zsánerfilmgyártás szilárdítására, valamint egy beharangozott, új produceri-művészi éra egyik első fecskéje.
Fagypont alatt
Abszolút nulla fok, didergés a moziszékben, karfaszorítás. Denis Villeneuve a függetlenek vizeire evezett, és olyan thrillerélmény kerekedett ki ebből, amilyenre régen akadt példa a mini majorok vagy az A-kategóriás stúdiók történetében.
Manilától Dredd bíróig – Interjú Sean Ellis filmrendezővel
A 10. Jameson CineFest vendégeként hazánkba utazó (korábban a Visszajáró pénz és a Tükör/Szilánk című opuszokat jegyző) Sean Ellis kiváló beszélgetőpartner. Nem csak, hogy érdeklik a magyar filmek, hanem a hivatalos keretek között szervezett interjút is végig lehet vele csevegni, közben pedig jut idő a bűnfilmek és a képregényadaptációk kivesézésére is. Ellis Fülöp-szigeteki heist movie-ja, a Metro Manila október 31-én érkezik a hazai mozikba.
Tánc az érzékek birodalmában – Az Adéle élete a CineFesten
Nehéz lenne bármilyen jelzővel körülírni az idei Arany Pálma-győztest. A tunéziai születésű francia auteur, Abdellatif Kechiche ötödik nagyjátékfilmje ugyanis olyannyira komplex, szenzuális és intelligens, hogy nem elég hozzá a minőségjelzők felsorakoztatása. Látni kell, lehetőleg nagyvásznon, és beszippantani valamennyi pillanatát.
A háború két arca – Interjú Srđan Golubović filmrendezővel
Az Ökumenikus Zsűri díja az idei Berlinalén. Közönségdíj a Szarajevói Filmfesztiválon és különdíj a Sundance-en. Csupán néhány azon elismerések közül, amelyeket Srđan Golubović szerb rendező átvehetett a Templom a dombon című háborús drámájáért. A filmkészítővel a miskolci Jameson CineFest ideje alatt beszélgettünk.
Kihunyó fény az óceánon – Minden odavan a CineFesten
J.C. Chandor második nagyjátékfilmje debüt filmjének fonákja, egy tekintetben legalábbis biztosan. Míg a globális pénzügyi válság előestéjén játszódó Krízispont temérdek karaktert és sztárt vonultatott fel, újabb alkotása egyetlen világklasszis erőpróbájára fókuszál, a sok dikció helyett pedig a szikár jellemrajzot részesíti előnyben.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés