bezár
 

film

2015. 02. 26.
Áldásos tudatlanság
Sajtótájékoztató a Knight of Cups című filmről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2015. feburár 8-án, vasárnap 14.25-kor két gigasztár (Christian Bale, Natalie Portman) lépett a berlini Grand Hyatt Hotel konferenciatermébe, ahová a Knight of Cups három producere, név szerint Nicolas Gonda, Sarah Green és Ken Kao is elkísérte őket. 

Kezdettől nyilvánvalónak tűnt: Terrence Malick rendező, aki a fáma szerint 1973-ban adta utolsó sajtóinterjúját, nem fog Berlinbe utazni (ahogy Cannes-ba sem repült el 2011-ben Az élet fája bemutatójára, valamint Velencében sem tette tiszteletét a 2012-es To the Wonder miatt) és leülni a kíváncsiskodó zsurnaliszták elé. Tény ugyanis, bár sokak számára nem ismert: a texasi illetőségű, és Hollywoodot nagy ívben lesajnáló szerző ún. recluse (magyarul remete), aki gyűlöli a felhajtást, gondosan forgatott műveit a legkisebb interferenciával, sőt, nulla beavatkozással készíti. Olyan kollégái, mint például a Sivár vidék főszerepét alakító Martin Sheen ennek ellenére rendre hangsúlyozzák, „Terry” melegszívű, nyitott ember, csupán perfekcionista, aki nem szeret félkész darabokat kilökni a kezei közül. (És állítólag szerződésben köti ki, hogy nem fotózhatja le őt senki.) Az Álomgyártól való ódzkodása legalább annyira kettős, mint Woody Allen, netán Robert Altman esetében. Náluk is, Malicknél is glédában sorakoznak a mozicsillagok, ám maguk az alkotók sosem lépnek ki a fényre, vallják, jobb, ha a kész mű beszél helyettük. Maguk a kész „termékek” sem (legalábbis nagyritkán) A-kategóriás gyártmányok, hanem fél-független, netán abszolút independent szerzemények, amelyeket történetesen egy rakás nagy névvel promótálnak. A New York-i Allen ugyanolyan improvizatív, struktúrákkal nem igazán törődő, öntörvényű, mint a Kanadába, Tennessee-be ruccanó Altman. A Knight of Cups készítése a szerkezet sarokba hajítása révén hasonlít a kollégák munkamódszeréhez.

Rögtön jött is az első kérdés Csehországból, miről szól a film, mit jelképeznek a figurák, mire Christian Bale azt válaszolta, Malick soha nem árulta el színészeinek, voltaképpen mi is a sztori. Nem sokkal később az egykori Patrick Bateman vagy Bruce Wayne/Batman maga is deklarálta, a rendező korántsem előíró, elvárásokat teljesíttetni kívánó zordonként strapálta őket. Improvizatív metódust vetett be, és – a színész fogalmazásával élve – „torpedózott”. Gyakran különféle embereket engedett kamerák elé, és spontán betoppanásukkal ösztökélte jobb alakításra sztárjait. Legtöbbször maga Bale sem tudta, mit vágnak karaktere fejéhez: előfordult, hogy egy-egy partnere válla fölül bámulta a papírt, csakis így tudott valamelyest képben maradni. Sőt, Malick rendhagyó stratégiája révén neki egyetlen sort sem kellett memorizálnia. Natalie Portman, aki 4-5 napot töltött a forgatáson, mikrofonhoz jutva kiegészítette: habár neki több szöveget kellett bifláznia, összességében több narrációt mondott fel a Knight of Cupshoz, mint amennyit érdemben színészkedett a felvevőgépek előtt. Portmannek egyébiránt rendkívül imponált a direktor stílusa. „Közösségi tudatnak” nevezte a több figura hangját tartalmazó, egyébként piszkosul impresszionista, sőt, mind inkább experimentális-töredékes, vizualitásra hagyatkozó produkciót – talán Az őrület határán legalább tízfős narrációját ütemező élményéhez mérhető az, amiről az Oscar-díjas színésznő beszélt. („Nem muszáj egyetlen nézőponthoz ragaszkodni” – fűzte hozzá.) Bale sem maradt ki a szórásból. Ő is jóval többször „utószinkronizált”, mint kamerák előtt produkálta magát. Ahogy fejtegette, az öreg Terry bárhol hajlandó volt narrációt rögzíteni: furgonban, az út szélén, különböző utómunka-stúdiókban, sőt, néha úgy esett, egy kisteherautó ülésén görnyedő színészekre raktak portokat. „Terry sosem átlagosan, hagyományosan áll az ilyesmihez” – sommázta az üzenetet Bale, rögtön az elején. Nem véletlen a Knight of Cupsbéli parti-házigazdát játszó Antonio Banderas egyik szárnyra kapott nyilatkozata: a spanyol ikon forgatókönyvet várt a texasi rendezőtől, ami sosem érkezett meg, mire Banderas felhívta a rendezőt, hogy az írás hollétéről érdeklődjön. Erre a rendező azt mondta, ne aggódjon, nincs szükség forgatókönyvre, gerillamódszerekkel követnek ide-oda csatangoló figurákat. Mások, mint Joel Kinnamann (a Gyilkosság című AMC-krimiszéria, Robotzsaru-remake) egyenesen azt felelték különféle orgánumoknak, nem tudják, miről szól a sztori, van-e egyáltalán, és abban sem biztosak, bekerülnek-e a végső vágásba – Malick ugyanis jó szokásához hűen temérdek nyersanyagot forgat, majd nagy részétől képes megszabadulni az utómunkálati fázisban. Így történt, hogy a kész műben Jason Clarke (A majmok bolygója: Forradalom) csak statiszták vállára dől, Kinnamann jelenlétét pusztán a végefőcím hirdeti, de a színészt lehetetlen kiszúrni a forgatagban. Mindez megerősítette azt a tényt, hogy a film forgatása közben tapasztalt értetlenség, tudatlanság elmélyítette a mentális utazás-vonulatot, az emlékek anyagtalanságát, azok leképezhetetlenségét. És persze Malick totálisan kísérleti, csaknem videoinstallációhoz hasonlítható módszerének is kedvezett. Szóba került még az is, hogy bár a film Los Angelesben játszódik, története univerzális, illetve Bale hosszan kifejetette azt is, hogy a Knight of Cups spirituális, illetőleg panteisztikus vetületei igen kifinomultan húzzák alá a főalak önvizsgálatát. Hozzá kell tenni, az ilyen jellegű kérdések dandárját legtöbbször a férfisztár válaszolta meg a sajtónak, Portman többnyire csak kiegészítette kollégáját vagy megerősítette a szavait. 

Akadtak mulatságos pillanatok is, lévén két tájékozatlan riporter is összetévesztette Nicolas Gonda producert a rendezővel. Ilyenkor ismét a konferencia alapemberének minősíthető Bale ragadta magához a mikrofont. („Te azt hitted, hogy ő Terry Malick?”, „A rendező is nemsokára válaszol. Ott áll hátul, nézzétek!”) A filmbéli meztelenkedés kapcsán kérdezte egy amerikai kollegina Portmant, szerinte mit reprezentálnak a nőalakok, mire Bale-től és Portmantől is érkezett a válasz: Rick különböző életstációit, a főkarakter ilyenkor visszaréved, próbál rálelni saját útjára azzal, hogy introspektíve, retrospektíve emlékezik ilyen-olyan hölgyekre. Bale így válaszolt egy spanyol újságírónak, aki a filmbéli szerep és a színész valódi élete között kívánt párhuzamot vonni: „Nem szeretem összehasonlítani magam azokkal, akiket játszom.” Egy brit szakmabeli pedig, aki a filmbizniszről érdeklődött, ilyen elbánásban részesült a filmsztártól: „Te is a filmszakmában dolgozol, az a munkád, hogy mozikról gondolkodj, és te több filmet nézel, mint mi.” Kao, Green és Gonda producerek ritkán szólaltak meg. Az első úriember Hanan Townsend zenéjéről nyilatkozott elismerően, utóbbiak inkább az unortodox módon dolgozó rendező előtt rótták le tiszteletköreiket. Gonda azt is elmondta, nagyon örültek Peter Matthiessen cameójának: a tavaly elhunyt író Malick jó barátja volt, még életében részt tudott venni a forgatáson. 

Bár Malick – a két baki dacára is – érthető okokból távolmaradt, az éber, érdeklődő újságírók nem távoztak üres kézzel. Azok, akik hanyagolták a bulvárkérdéseket, netán nem saját maguk fényezéséért tették be a lábukat a Hyattba, információkkal gazdagodhattak, némi betekintést nyerhettek abba, hogyan dolgozik egy amerikai stúdiórendszeren kívül álló Mester, érezhették a levegőjét annak, milyen lehet a közelében forgolódni.

Kép:

Terrence Malick: Knight of Cups 

Melinda Sue Gordon © Dogwood Pictures

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

8. Budapest International Documentary Festival
Edgar Wright: Utolsó éjszaka a Sohóban
Interjú Fabricius Gáborral
Demian József: Éjjeli őrjárat

Más művészeti ágakról

gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója
színház

Három magányos szív Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés