Az Alkonyat-fanfictionnek indult erotikus lektűr világméretű sikere több mint aggasztó jelenség. Nem csupán azért, mert az eredetileg viszonylag zárt, rajongói közösség számára megalkotott szöveg az alkotói-befogadói közeg sajátosságaiból adódóan kifejezetten alacsony színvonalú, irodalmi értékkel a legtávolabbról sem rendelkezik, értékelhető cselekménye a minimálisra szorítkozik, karakterei pedig bántóan egyszerűek, hanem mert világjelenségként széles körben elterjedvén, látszólag ártalmatlan módon állít középpontba, tüntet fel kívánatos színekben, végeredményben tehát népszerűsít egy erőszakon alapuló, abuzív kapcsolatot.

A történet hősnője, az irodalom szakos Anastasia Steele (Dakota Johnson) egy véletlen folytán megismeri a fiatal, ám máris rendkívüli befolyással rendelkező, milliárdos üzletembert, Christian Greyt (Jamie Dornan), a kettejük közötti vonzalom pedig az első pillanattól fogva egyértelmű mindenki számára. Csakhogy nyomban megtudjuk azt is, hogy Grey semmilyen szinten nem ambicionálja a hagyományos romantikus párkapcsolatot, ehelyett az általa vonzónak talált nők számára egy szerződéses viszonyt kínál fel, melynek értelmében azok a teljes kontroll feladásával alávetettjei lehetnek a férfinak szexuális játékaiban – és azon is túl. A történet elején még szűz, és mindvégig önmagában is roppant bizonytalan Ana azonban némi hezitálás után nem menekülőre fogja a dolgot, hanem úgy dönt, ha így kerülhet közel Greyhez, a férfi szabályai szerint fog játszani.

A gyors és slampos expozíciót követően történet már csak elvétve fordul elő, ehelyett különböző szexjelenetek sorjáznak egymás után a pornóműfajok repetitív struktúrájának megfelelően. A forgatókönyv nyilvánvalóan eleve nem dolgozik gazdag, rétegzett anyagból, a cselekmény gyakorlatilag teljes hiányát és az egydimenziós karaktereket a stilárisan minősíthetetlen regényszövegből örökli, nem csoda, hogy az akadozó, helyenként bántóan életidegen párbeszédek, hosszas sms-váltások nevetségesen hatnak, a filmstílus pedig távolságtartóan steril, és csak a kötelezőt akarja teljesítni, nem csoda, hogy a filmidő első félórája lényegében teljes érdektelenségbe fullad. A küzdelmes expozíció után tehát eljutunk a filmváltozat lényegéig, a vizuálisan ábrázolt szexjelenetekig. A legnagyobb problémának ezek tekintetében az tűnik, hogy az alkotók hisztérikusan ügyeltek arra, hogy mi az, amit még megmutathatnak manapság egy moziforgalmazásra szánt filmben és mi az, amit már éppen nem. A beállítások ilyetén módon kínosan igyekvő megkomponálása lesz az egyébként jól elkapott ritmusban megvágott montázsszekvenciák gyilkosa: egy idő után nem a szenvedélytől fülledt párák, hanem a görcsös igyekezet izzadtságszaga érződik.

Az esetlenségén túl mégis mi tehát a probléma A szürke ötven árnyalatával? A legfontosabb leszögezni, hogy aminek a történetben tanúi vagyunk, az – esetleges első, felületes ítéletünk ellenére – határozottan nem a BDSM, melynek a valóságban elidegeníthetetlen, lényegi alapja a bizalom, s amely két szabad és informált ember konszenzusos döntésén alapuló kapcsolat. Ehelyett amit itt látunk, az a bántalmazó kapcsolatok tökéletes példája. Fizikai és lelki abúzus, maradéktalan kontroll gyakorlása egy másik ember teste (Christian meghatározza Anának, hogy mit és mennyit kell ennie, sőt saját nőgyógyászával vizsgáltatja meg a lányt), továbbá lelke felett (a férfi érzelmi zsarolással kényszeríti bele helyzetébe a hangsúlyozottan tapasztalatlan és tájékozatlan fiatal nőt). Test és lélek teljes alávetettségén túl a bántalmazó kapcsolatok olyan emblematikus eszközei is megjelennek A szürke ötven árnyalatában, mint a másik ember szabadideje és holléte feletti uralom (ld. a megdöbbenéssel vegyes rosszalló reakciót, mikor kiderül, hogy Ana nem jelentette be előre, hogy elutazik meglátogatni az anyját, mikor pedig ez megtörténik, Christian önhatalmúlag utána megy, hogy váratlanul felbukkanjon és ellenőrizze a lányt), továbbá a filmben nem, csupán a könyvben megjelenő ugyancsak tipikus jelenség, az áldozat izolálása más emberi kapcsolataitól (ld. Ana féltékeny óvása és eltiltása férfi barátjától), valamint a túlzóan drága ajándékokkal való elhalmozás, mely tovább erősíti az aszimmetrikus kapcsolat kiegyenlítetlenségét.

Hogyha nem példaként szemlélve, rendszerszinten próbáljuk meg látni és értelmezni, könnyen nem vesszük észre, hogy milyen elemi módon erőszakos, nőgyűlölő és abuzív A szürke ötven árnyalata. A probléma elmaszkolására szolgál az is, hogy a főhős egy fiatal, fehér, jóképű milliárdos, a hagyományos értelemben vett „kiváló parti”. Így sokkal könnyebb elhessegetni az esetleges rosszérzéseinket, mint ha a felsorolásból akár egyetlen jelző is hibádzana. A tény pedig, hogy várhatóan minden idők egyik legnagyobb pénzügyi mozisikerét érheti el a filmváltozat, arra enged következtetni, hogy társadalmi tudatosság és a sorok között való olvasás terén van még hová fejlődnünk. A könyvtrilógia és most már a filmadaptáció nagy veszélye pedig abban rejlik, hogy az izgalmasnak és izgatónak szánt történet, a kivételesnek és kívánatosnak bemutatott párkapcsolat közvetítette dinamikák, az erőszak kultusza és a gyengébbik – rendszerint női – fél elnyomásának diadala rejtett módon, észrevétlenül működik a kultúránkban, leszivárogva a mindennapjainkba.

A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey)

Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 125 perc, 2015

Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlot!

Rendező: Sam Taylor-Johnson

Író: E.L. James

Forgatókönyvíró: Kelly Marcel, Patrick Marber, Mark Bomback

Zeneszerző: Danny Elfman

Operatőr: Seamus McGarvey

Producer: Dana Brunetti, Michael De Luca, E.L. James

Vágó: Danny Elfman

Szereplők: Dakota Johnson (Anastasia Steele), Jamie Dornan (Christian Grey), Luke Grimes (Elliot Grey), Jennifer Ehle (Carla May Wilks), Max Martini (Jason Taylor)

Bemutató: 2015. február 12.

Forgalmazza: UIP-Duna Film