A takahe szerencsére ma is létezik, míg a hahagáj – bár hasonlít –, a képzelet szülötte, élőhelye az Indiai-óceán mesés szigete, Zenkáli. Ami sajnos szintén csak a mesében van, pedig a könyvben olvasottak alapján kedvem lenne odautazni. Jó hír viszont, hogy a MU Színházban a paradicsomi helyet most mégis meg lehet nézni a független FAQ Színház és a MANNA közös produkciójaként. A színpad közepén egy fürdőkád, körülötte piros műanyagvödrök, egy állványzat, plusz nyers tészta, minden mennyiségben. Vajon mi lesz itt?

A zenkáliak a látszólag gyagya, valójában felvilágosult, Tamalava nevű, de csak Csasziként becézett császárjukkal az élen, teljes függetlenséget akarnak egykori gyarmattartójuktól, a Brit Birodalomtól. Ezért is ellenzik az angolok tervét, hogy repülőtérrel egybekötött katonai támaszpont létesüljön területükön – és mert féltik a biztos pusztulástól az ott őshonos hahagájokat. Meg általában a flórát és faunát.

Csaszi (Baradlay Viktor), gógyis tanácsadója (Boros Ádám), az esendő papnő (Orbán Borbála), a bájos leányzó (Tóvaj Ágnes) és a többi szigetlakó – kivéve egy álnok kígyóhoz hasonlító, vörös lakkszerkós szabotőr nőt (Horváth Fruzsina) – összeesküvést szőnek önrendelkezésük védelmében. Minden áron meg akarják akadályozni az építkezést. A mozgalomhoz csatlakozik az újonnan érkező fiatalember, Thomas is (Rábavölgyi Tamás), akit első látásra rabul ejt az érintetlen hely szépsége, pedig ő Sir Robert unokaöccse, az arisztokratáé, aki legjobban érdekelt a reptér felépítése üzletében.

Hogy vajon mi lesz itt? Nevetés, jókedv, love story és happy end biztosan lesz. A császár a fürdőkádból meg az állványzatról kormányoz, Thomas és a lány expedíciót indítanak a kihalóban lévő fajok felkutatására – nem mellesleg verembe és szerelembe esnek –, bennszülöttek vödröket a fejükbe nyomva felfegyverkeznek, politikusok kerekasztal-tárgyaláson pro és kontra elemzik a kialakult helyzetet. Ez a legviccesebb jelenet: nemcsak az álláspontok ütköznek, de közben a felek gombócevésben is versenyeznek, a tésztából gyúrt gombócokat két pofára tömve, teli szájjal vívják szócsatáikat. Úgy látszik, a tészta sosem fogy el, minden tárgyat evvel helyettesítenek. Például a dokumentumokat, amiket Csaszi kedvtelve pecsételget az öklével – mint kiderül, ez az egyik hobbija. A másik: helyi pálinkaspecialitás kortyolása nyakba akasztós kis kulacsból. Ivás után itt mindenki hangosan sikkant egyet – vicces.

Az egész előadás mókás. Mindegyik szereplő két, egymással ellentétes szerepet játszik, leszámítva a hamar megszerethető főhőst, aki végig magát adja. Minimál – mondhatni, gazdaságos –, de leleményes a díszlet és a jelmez, a lányok bónusznak kicsit gitároznak is, mind szívből és kívülről, hibátlanul mondják a szöveget, jól felkészült a társulat. Kedvenc karakterem a császár, alapból kedvesen őrültnek, könnyen kijátszhatónak mutatja magát, ám kiélezett szituációkban kristálytiszta a feje, határozott a fellépése. A két végletet mutatja, hogy a fürdőkádból vagy az állványzat tetejéről szónokol-e éppen. „Szerencsések vagyunk itt, hogy módunkban áll döntenünk fontos dolgokról. A legtöbb helyen a hatalom ehhez túlságosan megosztott. A demokrácia nagyon jó, de az áldásos diktatúra néha többet ér”, mondja a magasból a győzelem pillanatában, az előadás zárómondataként.

Durrell könyvének adaptálása jó ötlet: az ökológiai védelem témájának napirenden tartása, ilyen aranyos történetbe ágyazva nem hagyományos, mégis igen hatásos „fegyver”. Az előadás üzenete akár ez is lehetne: mindenki sziget. Hiszen minden tőlünk függ, ne másokra várjunk.

Gerald Durrell: A hahagáj

Gálvölgyi Judit fordítása alapján

Szereplők:

Baradlay Viktor

Boros Ádám

Horváth Fruzsina

Orbán Borbála

Rábavölgyi Tamás

Tóvaj Ágnes

Produkciós vezető: Gáspár Anna

Konzulens: Tárnoki Márk

Rendező: Árvai Péter

Bemutató: 2016. február 5.

MU Színház

FAQ Színház és a MANNA koprodukciója

Fotók: Kállai-Tóth Anett