Az ötlet, hogy egy híres irodalmi művet járjanak körül egy kiállítással, nagyszerű és üdvözlendő. Különösen így, hogy egy ötszáz éves alkotásról van szó, amelynek az értelmezése a jelenkori olvasó számára segítség nélkül komoly nehézségeket jelent. Ráadásul a ferrarai Palazzo dei Diamantiban megrendezett kiállítás műtárgyai az apropóul szolgáltató lovagregény nélkül is megállnák a helyüket: a reneszánsz legnagyobb mestereinek – például Botticelli, Dürer, Andrea Mantegna és Raffello – a képeivel és korabeli, különlegesen elkészített fegyverekkel is találkozhatunk.

A kiállítás filológiai igényességgel, Az eszeveszett Orlandóban előforduló témák szerint van elrendezve. Az első teremben láthatjuk a mű irodalmi előzményét, vagyis Boiardónak az Inamoramento de Orlando (Szerelmes Orlando) című könyve egyik legrégebbről fennmaradt, egyetlen példányát. A felette lévő falon egy vázlat jelzi Boiardo és Ariosto művének közös szereplőit. Itt találkozhatunk két igen izgalmas remekművel is, Bartolomeo Venetónak a Ritratto di gentiluomo (Úriember képmása) című festményével, valamint egy igen különleges, diófából faragott tükörkerettel. Ez a két alkotás dióhéjban szinte már fel is vázolja Az eszeveszett Orlando eszmevilágát. Bartolomeo Veneto képén az ifjú mellét a ruháján egy labirintus takarja, mintha céltáblává tenné a hordozóját, a kalapján lévő kitűző pedig egy hajótörést ábrázol. A diófából készült tükör bal oldalán a „bonumót”, vagyis a jót, a jobb oldalon pedig a rosszat szimbolizáló apró, faragott ábrázolásokat láthatunk, a tükörkeret alján viszont egy ipszilon jelzi a két oldal közti összefüggést.

Az eszeveszett Orlando természetesen bővelkedik csatajelenetekben, így a második terem a harc témáját járja körül. Bár érdemes megemlíteni, hogy Ariosto inkább támaszkodott a saját fantáziájára, mint a pontos, korhű leírásokra vagy rajzokra. Másfelől Ariosto elsősorban az udvar számára akart szórakoztató művet írni, a csaták „megfestésében” is gyakran az udvar logikáját szerette volna visszatükrözni: az ambíciót, a hatalmi játékokat emelte ki. Ebben a teremben láthatjuk például Leonardo egy piciny, csatát ábrázoló rajzát, melyet II. Erzsébet kölcsönzött a kiállításhoz.

Különösen izgalmas a korabeli udvari életet bemutató terem. Hangszerekkel, ferrarai nemesek (pl. Isabella d’Este) képmásával és korabeli játékokkal, kártyákkal is találkozunk. Az 1491-ben Ferrarában nyomtatott, de Velencében kézzel festett, egyetlen minden darabjában fennmaradt reneszánsz tarokk-kártya nemcsak illusztratív, de filológiai jelentőséggel is bír. A kártyákon megfestett jelenetek például Italo Calvino egyik művéhez is alapul szolgáltak. Az eszeveszett Orlandóban ábrázolt világ, illetve annak egyes jelentei nagyon gyakran a mitológiai történetekkel állíthatók párba. Andrea Mantegnának Minerva che scaccia i Vizi dal giardino delle Virtu (Minerva kizavarja a bűnöket az erények kertjéből) című festménye az egyik legszebb bizonyíték az antik világ Ariosto regényére gyakorolt hatására.

 A mintegy tizenkét teremben a következő témaköröket járhatjuk még körül: A színház újjászületése; A lovag alakja; A csodálatos; Az eszeveszett Orlando mint könyv; Villámszerencse (mármint az Ariosto-mű gyors sikere); A verses regény átalakulásának fázisai. A kiállítás nagy hangsúlyt fektetett az eredeti nyomatok, Ariostót inspiráló könyvek miniatúráinak bemutatására is. Régi könyvborítók „beszédes” rajzaival és korhű ruhákat viselő lovagokról készült könyvrajzokkal is találkozhatunk.

Az eszeveszett Orlandóban és így a kiállításon is két minőség, illetve téma él egymás mellett, illetve fonódik egymásba: a harc, a csaták világa és természetesen a szerelem. A lovagregényben lévő nőalakok (különösen Angelica) alakját olyan jelentős festmények inspirálhatták, mint Botticelli Venere pudicája (Szégyenlős Vénusz), illetve Piero Cosimo La liberazione di Andromeda (Androméda kiszabadítása). De még a harcban használatos tárgyakon – mint például egy csodálatos, 15. századi nyergen – is a szerelem és a harc egymás melletti ábrázolását figyelhetjük meg.

Ariosto művének eredetiségére, izgalmasságára a kiállítás is felhívja a figyelmet. A több síkon futó cselekmény különböző szálait az egyes szereplők történetei adják. Mindegyikük más-más okból bolond, cselekedetüket ez a – humanizmus számára természetes – őrület viszi előre. Már Senecának is volt egy Hercules furens (Őrült Herkules) – című tragédiája, nem kizárt, hogy Ariosto a címhez is ezt vette alapul. A kiállításon találkozunk is egy 14. századi, kézzel írt példánnyal. A reneszánszban úgy gondolták, hogy egyedül a Holdon nincsenek bolondok, ezért – Az eszeveszett Orlandóban is – a Holdra kell utazni, hogy az elvesztett értelmünket megtaláljuk. Orlandót János evangélista kíséri oda fel, az ő alakjáról az egyik leghíresebb korabeli ferrarai festőtől, Cosme Turától láthatunk egy festményt, mégpedig a San Giovanni a Patmos (Szent János Patmoszban) címűt.

Az Orlando Furioso 500 anni – Cosa vedeve Ariosto quando chiudeva gli occhi? (500 éves Az eszeveszett Orlando – Mit látott Ariosto, amikor becsukta a szemét?) című kiállítás a ferrarai Palazzo dei Diamantiban tekinthető meg 2016. január 8-ig.