bezár
 

irodalom

2016. 11. 06.
Hajregény
Sofi Oksanen: Norma. Scolar, 2016. ford. Bába Laura
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Üthet-e akkorát egy maffiaszervezetről szóló regény, mint a Tisztogatás? Hiszen a filmvásznon és a krimik lapjain évtizedek óta maffiafőnökök osztogatják az utasításokat és változatos módon iktatják ki az ellenfeleiket. A tömegkultúra bevett kliséjévé vált a maffia, mindenkinek van róla képe, nem úgy, mint a kommunizmus rémtetteiről, szomszédos népek közötti feszültségekről vagy éppen egy bulimiás hétköznapjairól, amely témák inkább a szőnyeg alá söpört tabuknak számítanak.    

Sofi Oksanen legújabb regényének, a Normának már a borítóján megjelenik a haj, ami aztán az egész művön végighullámzik. Ez a motívum egyszerre lehet a csábítás és a kiszolgáltatottság eszköze. Kinek szégyen, kinek büszkeség, egyszerre banális és végzetes. Oksanen épp csak egy hajszálnyi mágiát adagolva a realista regénybe egybefon múltat és jövőt. Így kerülnek ugyanabba a csomóba a preraffaeliták múzsái, a kilencszázas évek bevándorlóinak küszködése az Újvilágban, és napjaink maffiaszervezetei.

Béranyák, hajkereskedelem, a globalizálódott gazdaságban tárggyá vált nők. A Norma fülszövegét olvasva felkészültem a jól ismert szorongásra, ami egyszerre présel kívülről: mint Aliide Truut a történelem fogaskerekei, és egyszerre feszít belülről, mint a saját bosszúvágya és féltékenysége Oksanen második könyvének főszereplőjét. Vagy mint a Sztálin tehenei Annáját préselik anyjának szorongásai-elvárásai, és erre válaszul feszíti belül „ura”, a bulimiarexiája. S így tovább, Oksanen-alakok során át. A jelenünkre is ráfér a tisztogatás, nem csak a múltunkra.

Bár mint kiderült, a szorongató légkör nem, de alakok és motívumok annál inkább jellegzetesen Oksanen-művé teszik a Normát. Norma és anyja, Anita erős egymásrautaltsága, szimbiózisa, másoktól való elszigeteltsége Katariina és Anna anya-lánya kapcsolatát idézi a Sztálin teheneiből. Norma mindennapjait is testének különös működése határozza meg, akárcsak Annáét, ezért mindkét lány titkolózásra, hazugságokra, izolálódásra kényszerül. A Norma is a nők kiszolgáltatottságának egy szegmensére fókuszál: itt nem a történelem vagy saját érzelmeik, hanem a gazdaság gépezetének csapdájába esnek. (Mellesleg ki másnak lenne testhezállóbb feladat a hajról regényt írni, mint a madártestén hatalmas, sötét-tarka rasztát egyensúlyozó írónőnek?) Minden adott tehát egy Oksanen-könyvhöz, amitől az ember olvasás után sem bír elszakadni, hanem vissza-visszatér hozzá, mint a tettes a gyilkosság helyszínére.

Ezúttal azonban olvasás közben is nehéz volt visszatérni a történethez, amelynek fordulatai, karakterei mintha halványabbra sikerültek volna. Kérdés, üthet-e akkorát egy maffiaszervezetről szóló regény, mint a Tisztogatás. Hiszen a filmvásznon és a krimik lapjain évtizedek óta maffiafőnökök osztogatják az utasításokat és változatos módon iktatják ki az ellenfeleiket. A tömegkultúra bevett kliséjévé vált a maffia, mindenkinek van róla képe, nem úgy, mint a kommunizmus rémtetteiről, szomszédos népek közötti feszültségekről vagy éppen egy bulimiás hétköznapjairól, amely témák inkább a szőnyeg alá söpört tabuknak számítanak.

Emiatt a karakterek közül is azok az érdekesebbek, akik nem köszönhetnek vissza a mozivászonról (mint a gátlástalan maffiafőnök, vagy a lelkifurdalásán túllépni nem tudó, kegyvesztett, de a klántól elszakadni nem tudó bandatag, illetve az egészbe csak úgy belecsöppenő külsős, akinek valahogy mégis sikerül mindent megúsznia).

Annak ellenére, hogy ő a címszereplő, Norma egy sodródó figura, aki a haja, majd a hirtelen köréje bogozódó körülmények marionettje. Először az anyja óvja és irányítja, majd Norma más mellé csapódik, és a regény nem jut el addig a pontig, hogy kiderüljön, megállná-e egyedül a helyét.

Anita, az anya figurája viszont a mű egyik kulcskaraktere. Említettük már a párhuzamot közte és a Sztálin tehenei Katariinája között. Anita is külföldre kerül és rossz házasságot köt, és nincs igazán befogadó otthona sem az új, sem a régi hazájában, ahová végül is kénytelen visszatérni. Élete elején ugyanolyan sodródó figura, mint később a lánya, Norma születésével viszont meghatározó fordulat következik be. Gyermeke érdekében minden egyes napért mozgósítania kell az összes leleményét és bátorságát. Ez a folyamatos kényszer, majd az életébe lépő bűntudat, végül egy inspiráló segítő felbukkanása hatására olyan erős karakterré érlelődik, hogy végül nem csak a saját és lánya sorsát képes a kezébe venni, hanem egész bűnszervezettel száll szembe. Ő lép ki egyedül a körülmények által rákényszerített mederből. Az általa bejárt út jelentőségét nem csökkenti a végkifejlet sem.

Hogyan halt meg valójában Norma anyja? Kik a halála után felbukkanó gyanús alakok, és mit akarnak Normától? Vajon sikerrel veszi fel velük a lány a küzdelmet? A kérdésekre kis adagokra porciózva, egyenletes ütemben kapjuk a válaszokat. Talán túlságosan is egyenletesen, amitől az olvasónak az lehet a benyomása, hogy kevesebb oldalon is elmesélhető lenne a történet. Az áruba bocsátott nők a könyvben csak statiszták, sorsuk iránt nem csak a belőlük hasznot húzók közönyösek, hanem valamennyi szereplő az. A korábbi könyvekben jól működő szenvtelenség fordul a Normában közönybe. Az olvasó ingerküszöbét nem éri el jobban a béranyák sorsa, mint ahogy egy róluk szóló hír tenné az esti híradóban.

A könyv szerkezete egyszerűbb, mint a korábbi Oksanen-műveké. A történetvezetést csak Anitának a Norma számára felvett videóüzenetei szakítják meg. Az információkat tizenkét ötletszerűen felosztott fejezetre és epilógusra osztva adagolja Oksanen. A fejezetek elejére külön oldalon, mottószerűen van kiemelve egy-egy videóüzenet szövege, amely sokszor egyáltalán nem kapcsolható a fejezetben történtekhez. (A Három például teljes egészében Norma egyik felmenőjéről szól, a kiemelt mondatok pedig Anita és a maffiafőnök első találkozóját idézik meg.) Viszont fókuszpontba emelnek fontos üzeneteket.

Sofi Oksanen most sem enged kibúvót az olvasónak. Megmutatja, hogy fogyasztó és a fogyasztás áldozata nem csak ugyanannak a láncnak a részei, de egyformán függők és kiszolgáltatottak: „Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot. Az, aki uralja a hajat, uralja a nőket. (…) Az, aki elégedetté teszi a nőket, a férfiakat is kielégíti, és az, aki a haj és gyermek iránti lázban égő emberek körül doktorkodik, az közöttük a király.”

Fotó: Bach Máté (prae.hu)

nyomtat

Szerzők

-- Viola Beáta --


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés