Tanley Milet: A könyv

A világ köszöni szépen, rendben van, és ez a rend a kiindulási pont. Innen inog különböző irányokba az ember, majd válik a világ olyanná, amilyenné változtatja. Richard is egy a sok közül, magabiztosnak hitt lényével és annak kilengéseivel, míg váratlanul be nem toppan hozzá a rejtélyes vendég, küldemény formájában. Ezután felgyorsulnak az események, melyek emberek sokaságát sodorják elé, hogy megtapasztalja: az úton sokan haladunk egy irányba. Ha kell, társaságot nyújtunk, segítünk vagy éppen egyedül küzdünk, hogy eközben ráébredjünk saját valódiságunkra. A felgyorsult események nem feltétlen várnak el kapkodást, és elhamarkodott döntéseket, sőt, teljesen más irányba mutatnak. Aki vele együtt indul a kalandra, készüljön fel. Mindenképpen vigye magával bátor gyermeki lényét is!

J.I.: A hajó

1947 júliusában egy különös eseményről szóltak a korabeli sajtóhírek: a beszámolók szerint egy azonosíthatatlan repülő tárgy zuhant le a város külső szélén.

Valóban egy idegen űrhajó járt akkor szerencsétlenül, vagy egyszerűen csak egy meteorológiai léggömb okozta a téves híreket? Ha a kiszivárgó hírek igazak, hogy mégis ufók szenvedtek baleset, akkor valóban négy idegen került volna a Földre? Ha az idegenek elérték a bolygónkat, csak négyen jöttek, vagy mi tévesen csak ennek a négynek a létezéséről tudunk? A katasztrófa során valóban meghalt a négy szürke? Talán megtörténhet, képesek arra, hogy látszólag halott lények túléljék űrhajójuk katasztrófáját, és a mai napig közöttünk bujkálva várjanak a lehetőségre, hogy ismét hazamehessenek a saját világukba…

J.I.: Rezgések

Edward Mills nyomozó egy tragikusan végződő túszmentési akcióban elveszíti a feleségét. A rendőr az elkövetkező egy évben alkohollal próbálja orvosolni fájdalmát, mialatt nyomozóként csak kisebb ügyek felderítésére kap megbízásokat.

Egy napon rejtélyes emberi öngyulladások történnek a városában és Millst utasítják a meghökkentő tűzesetek okainak kiderítésre. Ahogy nyomozó halad előre a titokzatos események felderítésében, olyan eredményre jut, ami visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. "A kép a másik oldalon ismét változott és egy nő jelent meg a kiabáló fickó mögött. A törékeny alakja, a fekete hosszú haja azonnal ismerős lett a rendőrnek. – Emily…– suttogta elképedve. A nő is meglátta őt és közelebb lépett a tükörhöz. Kék szemével kíváncsian méregette az ide át falfehérré vált Millst. - Rohadék rémálmok! - Mills dühtől eltorzult arccal, ököllel sújtott le az ártatlan tükörre, mire milliónyi repedés szaladt végig az üvegen."

J.I.: Titanic - 2212
Rekviem egy kapitányért

 „Driscol ebben a pillanatban kételkedni kezdett a tervük sikerében. Azt tudta Bryce-ról, hogy félőrült, de most már arra gondolt, biztos, hogy teljesen elment az esze a pasinak. – - Kishitű vagy, barátocskám! – veregette meg a vállát atyáskodva Bryce. –- Ez a hajó a legtökéletesebb gép, ami csak épült a történelemben. Első osztályú felszereléssel és a világ legjobb szakembereivel. Biztos, hogy megoldják a problémát és nem engedik darabjaira esni ezt a csodajárgányt. Nagyon kínos lenne ez nekik… Amúgy meg köti őket a minden hatalom felett álló esküjük, nem emlékszel? Ha kell, az életük árán is megvédik az utasaikat. Ha én bízok bennük, te miért nem, Driscol? -– És mi van az utasokkal? Más egy-két embert kinyírni, mint közel hatvanhatezret egyszerre… -– hüledezett Golsdtein. -– Miért lenne más? Nem tök mindegy, hogy egyet, vagy tízezreket teszel el láb alól? Engem baromira nem zavar, hogy hányan pusztulnak itt. Inkább õk, mint én. A lényeg, hogy én megússzam. De ha téged ennyire megvisel ez lelkileg, akkor én nem tartóztatlak, húzhatsz vissza a Marsra! Különben is, most jól jönnek az utasok, legalább elterelik a figyelmet rólunk, és a zűrzavarban mi meg közben nyugiba lepattanunk.”

J.I.: A létezés ára

„Amióta csak az emberiség létezik, valami ősi ösztön hajt minket, hogy igazolni tudjuk, nem vagyunk egyedül a mindenségben.
Bár több milliárd ember él a Földön, mégis magányosnak érezzük magunkat. Űrhajókat építettünk, és elhagyva a bolygónkat tovább kerestünk. Látni akartunk fényéveken át a messzeségbe.

De miért? Mi az a génjeinkbe kódolt vágy, ami arra késztet minket, hogy tovább kutassunk? Miért hisszük megszállottan, hogy nem lehetünk egyedüli értelmes civilizáció az ésszel fel nem fogható nagyságú mindenségben? A sok csalódás után miért tart még ki mindig a hitünk, erősebben, mint az életösztönünk?

Miért tekintünk fel az éjszakai csillagos égboltra, és tesszük fel magunkban a kérdést újra és újra: ti ott, kiket időtlen idők óta keresünk, melyik bolygón vagytok? Merre induljunk?

Mi lesz akkor, ha ezekre a kérdésekre megkapjuk a hőn áhított választ?
Ha eljönnek azok, akikre oly régóta várunk már… túl fogjuk élni?

Felvirradt a nap.
Az utolsó háború napja.”