Az osztrák író, Stefan Zweig sok más társával együtt a nácik elől kényszerült menekülni a harmincas évek végén, és művei zsidó származása miatt az esztelen könyvégetések áldozatává váltak. Brazíliai száműzetése alatt a tehetetlenség és a kétségbeesés érzése tépte szét az író lelkét. Pedig Stefan Zweig kora egyik tehetséges és kiemelkedő alkotója volt. Sigmund Freud hatása alatt írott pszichológiailag hiteles művei közé tartozik például a remek Sakknovella, mely briliánsan ragadja meg a sakk iránti megszállottságon keresztül a nácik őrült terrorját. De regényes életrajzai is pompásak, többek között Marie Antoinette-ről nyilatkozott meg ebben a formában. Műveiből még filmek is készültek, mint például Max Ophüls Levél egy ismeretlen asszonytól című 1948-as alkotása. A magyar mozikban nemrég bemutatott Stefan Zweig: Búcsú Európától ennek a méltatlan módon perifériára szorult osztrák írónak állít emléket. A prae.hu a mű elkészítésének hátteréről, Stefan Zweig történetének aktualitásáról faggatta a Búcsú Európától alkotóit, Maria Schrader rendezőnőt és Jan Schomburg forgatókönyvírót.

PRAE.HU: Először jártok Magyarországon, illetve Budapesten?

Maria Schrader: Ma érkeztünk, egy éjszakai vonattal jöttünk Hamburgból Bécsen át. Nagyon élveztük az utazást. De érkezés után szinte azonnal el kellett rohannunk egy rádióinterjúra a város másik végébe, Budára. Remélhetőleg lesz időnk megnézni ezt a csodás várost. Jómagam 1986-ban töltöttem itt egyetlen napot, és csak homályos emlékeim maradtak Magyarországról. Bécsben tanultam, és volt egy magyar barátom, István. Az ő jóvoltából látogattam ide. Egy hegyen álló kolostorban béreltünk ki szobát, de sajnos fogalmam sincs, melyik hegy is lehetett ez.

Jan Schomburg: Én utoljára az Együtt az ég alatt című filmem bemutatásakor jártam Magyarországon, öt évvel ezelőtt. Előtte turistaként látogattam Budapestet. Tényleg gyönyörű város, nagyon szerettem itt lenni.

M. S.: Mikor a vasfüggöny még állt, azt mondták, hogy „Budapest a Kelet Párizsa”. Lenyűgözőek az utcák, a terek ebben a városban. Így, bár nagyon érdekelnek a termálfürdők, azt hiszem, mégis inkább gyalogtúrát fogunk tartani. Imádok séta közben egyszerűen csak nézelődni.

PRAE.HU: Budapestet magunk mögött hagyva a következő kérdésem Mariahoz szól. Alapvetően színésznő vagy, de már írtál és rendeztél is. Számodra melyik a nagyobb kihívás: színészkedni, írni vagy rendezni?

M. S.: Mármint úgy érted, hogy melyiket imádom a legjobban? (nevet) Már a legelső filmjeimben is álltam a kamera másik oldalán is, ez tulajdonképpen egy filmiskola volt számomra. Mindig is érdekelt a filmkészítés mindegyik területe. Hatalmas luxus, hogy minden fő területen kipróbálhattam magam, megtapasztalhattam mindkét oldalt. Úgy gondolom, az egyik oldal profitál a másikból. Nagyon nehéz lenne persze mindezeket egyszerre művelni. Nem is tudom, melyiket választanám szívesebben…

J. S.: Pedig most döntened kell! (nevet)

M. S.: Talán a rendezést választanám. Már több, mint ötven filmben szerepeltem színésznőként. Életem hátralevő részében így lehet, inkább rendeznék.

PRAE.HU: Nem gondolkodtál rajta, Maria, hogy te is szerepelj a filmben?

M. S.: Nem, egy pillanatig sem! Kezdettől fogva Barbara Sukowával szerettem volna eljátszatni a női főszerepet. Barbara Sukowa viszont New Yorkban él. Mikor odautaztam, és elmondtam neki, hogy forgatok egy filmet, és szükségem lenne rá, azt hitte, csak a New York-i felvételekhez kell. Aztán elmondtam neki, hogy nem, nemcsak erről van szó, Európában, Németországban is kéne játszani, és hezitált. Ekkor kicsit pánikba estem, főleg, hogy a producer azt mondta, legrosszabb esetben nekem kell eljátszanom a szerepet. Nem adtam fel, szabályosan üldözni kezdtem Sukowát, aki jelen volt a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is, minden partin és vacsorán ott voltam, ahol ő is. Végül beadta a derekát, és beleegyezett, hogy szerepel a filmemben.

PRAE.HU: Barbara Sukowa játszotta tehát Friderike Zweiget, az író első feleségét. Na, de mi a helyzet a férjjel, a film főszereplőjével? Mi fogott meg benneteket Stefan Zweigben?

J. S.: Olvasóként személy szerint a történeti, illetve életrajzi munkáit kedvelem a leginkább. Ő az egyik legjobb író a világon, úgy gondolom. A forgatókönyv megírása előtt nagyon sok regényt és más művet olvastam Stefan Zweigtől. Sokat kutattam Zweig után, és rengeteg információt gyűjtöttem a korszakról is. Roppantul érdekes személyiség rajzolódott ki előttem, és úgy éreztem, az ő sztorijának aktualitása van. Stefan Zweig élete, személyisége, gondolkodásmódja szoros összefüggésbe került kora politikai fejleményeivel. Zweig ugyanis radikális pacifista, humanista volt. Ezért alapvetően meghatározta gondolkodását az a konfliktus, hogy szemben állt Hitler Németországával, ugyanakkor békeszerető emberként és a német kultúra elkötelezettjeként semmiképp sem szeretett volna ítéletet mondani hazája fölött.

M. S.: Én, mikor Stefan Zweig utolsó írásait olvasgattam, elgondolkodtam valami olyanról, ami azelőtt szinte eszembe sem jutott: milyen kitaszítottnak lenni. Zweig száműzetése pedig kivételes. Talán ő a leghíresebb a kitaszítottak közül. Sokkolta a világot, mikor megtudták önéletírásából, hogy ő nem volt életveszélyben, mint például Walter Benjamin. Miután elhagyta Európát, Stefan Zweig tulajdonképpen a Paradicsomban élt, távol a világ zajától alkothatott. Legjobb, legkiforrottabb művei is ebben a korszakban születtek. Ez nagyon érdekessé teszi azt a tényt, hogy végül mégis megölte magát. Egy filmkészítő számára igazi aranybánya ez a dráma, hiszen feltehetjük ugyanazt a kérdést a filmben, amit sokan Zweig ismerősei és kutatói is feltettek: miért szenvedett Stefan Zweig, ha egy sikeres, nyugodt életet élhetett távol a háborútól? Úgy gondolom, e nagyszerű írón keresztül kicsit más szemszögből mutathatjuk be a második világháború borzalmait. Persze van egy csomó háborús film meg kémfilm erről a konfliktusról. Manapság, most, ebben a pillanatban is rengeteg ember hal meg a világ más tájain tomboló háborúkban. Emberek milliói kényszerülnek elhagyni az otthonukat. Hatalmas felelősség terheli ezeket az embereket, és sokszor bűnösnek is érzik magukat, amiért otthagyják az idősebbeket, családjukat, szülőföldjüket. Akár Stefan Zweig. Aki amúgy a szavak embere volt, kibeszélhette volna, és ki is beszélte ezeket a lelkét nyomasztó kérdéseket, mégis öngyilkos lett. Emiatt sokan, akik szerették őt, akik felnéztek rá, megvádolták, hogy miután erőt adott az embereknek, eldobta életét, és vele együtt a gyengébbek reményét is a túlélésre. Szóval nagyon sok titok és kérdés övezi Zweig személyét, és filmünk ezeket a titkokat próbálta megfejteni, vagy legalábbis megérteni az író motivációit.

PRAE.HU: Engem mint nézőt egy kicsit valóban közelebb vitt a film ahhoz, hogy megértsem Stefan Zweig elkeseredett tettét. De ha már felmerült, szerintetek miért is van aktualitása Stefan Zweig történetének?

J. S.: Nagyon fontos kategória a filmben, hogy Stefan Zweig tulajdonképpen egy menekült. Filmünk megpróbálja megérteni nemcsak Zweiget, hanem azt is, milyen menekültnek lenni. Márpedig manapság nagyon fontos, hogy empátiával közelítsünk a menekültek felé, mert a kortárs háborús krízisek miatt sok ember érkezik Ausztriába, Németországba, és emiatt nagy a felelőssége Európának. A társadalom jelentős hányada pedig veszélyforrásként tekint a bevándorlókra. Ez szerintem baromság! Stefan Zweignek menekülnie kellett a terror elől Németországból, Ausztriából, ma ezeknek az embereknek kell elhagynia Szíriát ugyanilyen okokból. Most miénk a felelősség, hogy gondoskodjunk róluk.

PRAE.HU: És mi a véleményetek a menekültválságról, illetve ennek európai kezelésmódjáról?

J. S.: Nagyon komplex kérdés, mert sokféle perspektívából lehet megközelíteni. Megosztotta ez a kérdés Európát. Az Európai Unió emiatt is van szétesőben. Mi, európaiak, illetve németek tényleg nagy felelősséggel bírunk. Annak idején Németország indította el a háborút, ami miatt sokan haltak meg, és sokak kényszerültek száműzetésbe. Akár befogadták más országok a nácik elől menekülőket, akár nem, nagyon nehéz volt elhagyniuk otthonukat, kvázi hontalanná váltak. Így háború idején nagy a felelősségünk, mert ha ezek az emberek a közel-keletről a segítségünket kérik, mi sem utasíthatjuk el azt, amit egykoron a háború elől menekülő európaiaknak megadtak más országok.

M. S.: Egyetértek Jannal. Ugyanakkor azt gondolom, ez tényleg nagyon komplex szituáció. Mert nem mondhatod azt, hogy nem segítesz. Ha különféle akadályokat gördítenek a menekültek elé, hogy ne tudjanak belépni az Európai Unióba, az megakadályozza azt is, hogy valóban integrálódni tudjanak. Ez veszélyezteti az egész szituációt. Ha nincs munkád, hogy el tudd tartani a családod, ha nem tudsz gyökeret ereszteni, amivel becsatlakozhatsz a társadalomba, hogy hozzátehess valamit az adott ország kultúrájához, s hogy egyáltalán embernek érezd magad – akkor megette a fene az egészet. Semmi értelme beengedni embereket ideiglenesen azért, hogy első adandó alkalommal megszabadulhass tőlük. Emiatt pedig egy igen erőszakos helyzet alakul ki. Azt hiszem, hogy nekünk, európai országoknak nemcsak arra van kapacitása, hogy beengedjük a menekülteket, hanem arra is, hogy megnyissuk előttük a társadalmat. Lehetőséget kell adnunk nekik, hogy úgy érezzék, nekik is van okuk visszaadni valamit. Máskülönben folytatódnak az erőszakos cselekedetek. Mert ha úgy érzed magad, mint egy fogoly, ha úgy érezd, nem változott semmi ahhoz az országhoz képest, ahonnan eljöttél, csalódottság és düh lesz úrrá rajtad.

PRAE.HU: Talán erre jelen körülmények között nincs is jó megoldás.

M. S.: Dehogyisnem! Határozottan állítom, hogy van megoldás erre a válságra! Európának hatalmas lehetőségei vannak! Sokkal nagyobbak, mint amiket elismernek. Németország például majdnem kilencven millió fős és nagyon gazdag ország. Nem hiszem, hogy annyira nagy gondot jelent számunkra kevesebb, mint egymillió menekült. Sokkal nagyobb problémákat is meg tudnak oldani az EU-tagállamok és Németország is.

J. S.: Én is úgy gondolom, hogy nem annyira alapvető ez probléma, hogy ne tudjunk rá megoldást találni. Németországban, és bizonyára Magyarországon is nagyon érzékeny ez a téma. De tudod, szerintem meglehetősen kis probléma ez valójában ahhoz képest, hogy milyen gazdasági változások zajlottak az elmúlt években, na meg a sajtószabadsággal kapcsolatos kérdések is sokkal riasztóbbak. Igazából ezekről kellene ilyen vehemenciával vitáznunk, nem pedig a menekültek befogadásáról. Jóllehet, jelenleg a médiában a bevándorlók problémája a legfelkapottabb téma.

M. S.: Ezt a médiastratégiát lehetne úgy jellemezni, hogy „a félelem táplálása”. Mintha következetesen azt szeretnék, hogy az emberek rettegjenek az idegenektől, elhiggyék, hogy a bevándorlók elveszik a helyiek munkáját, asszonyát, otthonát. Ez nagyon megvetendő gondolkodásmód.

PRAE.HU: Magyarországon ezt a társadalomtudósok „morális pánikkeltésnek” nevezik, ami rímel arra a stratégiára, melynek eredménye többek között Stefan Zweig műveinek nyilvános elégetés lett. Mit gondoltok, mit szólna Stefan Zweig a mai Európához?

J. S.: Szerintem elsősorban büszke lenne arra, amit Európa a második világháború óta elért. Az Európai Unió sok lehetőséget adott számunkra, hogy utazhassunk, hogy a határokat könnyebben átléphessük. Csak csóválná a fejét arra, hogy bizonyos országok miért akarják ezt az eredményt megsemmisíteni. Továbbá akármilyen fejlemények is vannak mostanság, a sajtószabadságot és a demokráciát mindenképp boldogan fogadná. Jóllehet, azért látná, hogy vannak országok, amelyekben ezek a lehetőségek nem adottak, emiatt biztosan nem lenne boldog Stefan Zweig. (nevet)

M. S.: Ha elképzelem, hogy Stefan Zweig feltámadna, és körülnézne Európában, rengeteg kérdést tenne fel. „Pontosan mi is a problémátok? Honnan ez a félelem, Orbán Viktor úr? Nézzétek már meg, mi mindent elértetek, mi mindenetek van! S mi mindent adhattok!” Ugyanakkor egyetértek Jannal, hogy valószínűleg elégedett is lenne Stefan Zweig, de kitérne a hitéből, ha meglátná, hogy bizonyos emberek, országok az időben visszafelé sétálnak. Megint falakat, kerítéseket építenek. Ez rendkívül furcsa. 5 évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni a filmen. Nem gondoltuk volna akkor még, hogy Európa ismét elkezd szétesni. Mikor írtuk a forgatókönyvet, felmerült bennünk a kérdés a kortárs fejleményeket látva, hogy az emberek tényleg nem tanulnak a történelem hibáiból? 75 év nem nagy idő a történelemben, s úgy tűnik, elég volt ennyi ahhoz, hogy elfelejtsük, milyen félelem és terror tépte szét Európát. Tényleg azt hiszik egyesek, hogy majd a kerítés fogja megállítani azokat, akik be szeretnének jutni ide?

J. S.: Talán annyiban szerencsénk van, hogy van egy történelmi múlt, amelyből tanulhatunk. Látszik a fejlődés, és remélhetőleg ezekkel a tapasztalatokkal nem hagyjuk majd, hogy mindaz ismét megtörténjen, ami a múltban már megtörtént. Én optimista vagyok, és azt remélem, tanulni fogunk a történelemből. Bízok benne, hogy sok fiatal már másképp gondolkodik, ők már az egyesült Európában nőttek fel, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezek a fiatalok ismét rossz irányba vinnék Európát. Remélem, az új generáció nem fog hátramenetbe kapcsolni.

PRAE.HU: És mi a helyzet Donald Trump Amerikájával? Ő vajon beengedné Stefan Zweiget, ha ma élne?

J. S.: Nos, ha egy szíriai vagy iráni író lenne, a környékére sem mehetne az USA-nak. Ott van Ashgar Farhadi, akinek Az ügyfél című filmje elnyerte az Oscar-díjat, el sem mehetett átvenni az aranyszobrot. Persze bízok Amerikában, mert az Egyesült Államoknak nagyon élénk demokratikus hagyományai vannak, és nagyon sokan ellenállnak Trumpnak. Tehát hosszú távon Amerika erősebb lesz Donald Trumpnál, hiába próbálja a jelenlegi elnök az Egyesült Államokat ismét kicsivé tenni.

M. S.: „Tegyük kicsivé ismét Amerikát” – igen, valójában ezt kellett volna mondania a kampányban Trumpnak, mert erre törekszik. (nevet)

PRAE.HU: Most kanyarodjunk vissza kicsit magához a filmhez. A Búcsú Európától alapvetően Stefan Zweig önéletírásán, A tegnap világán alapszik, igaz?

M. S.: Nem, nem teljes egészében. Ugye A tegnap világa Zweig nagy memoárja, nem ezt filmesítettük meg. A legerősebb kapcsolat a film és a memoár között a mű előszava. Az előszóban azt írja Zweig, hogy „nem is az én sorsomat mondom el majd, hanem egy nemzedékét - egykori nemzedékünkét, melyre a történelemben párját ritkító súllyal nehezedett a sors” [a beszélgetés során Maria Schrader nem szó szerint idézte Stefan Zweiget, de mi a rend kedvéért most Tandori Dezső fordítását közöljük – a szerk.]. A filmünkben mi is úgy kezeltük Stefan Zweiget, mint „az európai menekült”-et. Ez vezérmotívum volt történetünkben. Ehhez ragaszkodtunk a forgatás során. Természetesen érdekeltek az író életének személyes, intimebb részei is: a depressziója, a gyógyszerei, a kezelése. Nagyon sok oka van annak, ha valaki öngyilkos lesz, így egyik motívum sem vált kizárólagossá a karakter megalkotása során. De az elsődleges szempont nem a személyes, hanem a társadalmi-történeti okok szerepének feltárása volt Stefan Zweig történetének megírásakor. Avagy, hogy milyen következményei lettek Európából való száműzetésének.

PRAE.HU: Rendkívül drámai történet lett Stefan Zweigé többek között emiatt is, amit az imént kifejtettél. Mégis miért választottál egy híres osztrák komikust, Josef Hadert az író megformálásához?

M. S.: A komédiások azt szokták mondani, hogy „végy egy komédiást, ha valami nagyon szomorút szeretnél eljátszatni”.

J. S.: S ne feledjük, hogy Amerikában nagyon sok komoly színész jött a stand up comedy világából! Természetesen minden vígjáték hordoz magában valamilyen belső igazságot, melyet a komikum eszközeivel tudnak kifejezésre juttatni. Ez viszont képessé teszi őket arra is, hogy egy komoly szerepet eljátszanak. Csak más eszközökkel kell átadni ugyanazt az igazságot. Josef pedig bámulatos! Neki különleges színészi képességei vannak, melyek miatt tökéletes választásnak bizonyult Stefan Zweig szerepére. Egybeforrt a karakterrel, nem is látszik rajta, hogy csupán eljátssza ezt a figurát.

M. S.: Igen, és nagyon elhivatott volt a forgatás alatt. Elmondása szerint érezte a kapcsolatot önmaga és az író között. Stefan Zweig a szavak embere volt, hatalmas író és intellektus. Ez pedig tökéletesen visszatükröződik Josef játékából. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy ilyen színészekkel dolgozhattam!

PRAE.HU: Beszéljünk egy kicsit a film stílusáról! A sztorit alapvetően minimalista stílusban meséli el a Búcsú Európától. Roppant erős például az első és utolsó jelenet, melyek gyakorlatilag egyetlen hosszú beállításból állnak. Maria, miért választottad ezt a formát? Szerinted ez állt legközelebb Stefan Zweig írói stílusához?

M. S.: Nos, igen is, és nem is. Azt szerettem volna, ha úgy érzi a néző, hogy megfigyelőként ott van Stefan Zweiggel. Hosszú beállításokkal és kevés vágással dolgozva, úgy hiszem, ez az „ott vagyok” érzés, a valóságosság benyomása erősödik fel a nézőben. Ez a valóságosság ott van persze Zweig műveiben is, de semmiképp sem tartanám őt minimalistának. Inkább úgy nevezném az ő stílusát, hogy „részletező”. Írásai rendkívül gazdagok voltak szóképekben, nagyon figyelt a részletekre. S bár a filmben kevés a vágás, de a Búcsú Európától tárgyi környezetében szintén nagyon gazdag, jóllehet, nem erre fókuszáltunk.

J. S.: A film drámai struktúrája nagyon egyszerű, ugyanakkor vizuálisan roppantmód kidolgozott és részletgazdag.

M. S.: Pontosan! A politikai és társadalmi témákon túl esztétikai szempontok is fontosak voltak számunkra. Ez a filmkészítés öröme, egy kaland, hogy kreatív ötletekkel állsz elő, kísérletezel. Elgondolkodtam, hogyan lehetne megvalósítani mindazt, amit megírtunk a forgatókönyvben, és ezt a stílust találtam a legmegfelelőbbnek. Ott a teher egy ilyen történetnél, hogy gyakorlatilag dialógusokból áll, ugyanakkor képileg ezeket a beszélgetős, statikus részeket is érdekessé kell tennünk. Stefan Zweig életéből hat kis epizódot emeltünk ki, és emiatt a döntés miatt alkalmunk nyílt arra, hogy belemenjünk a részletekbe. Hogy követhessünk egy beszélgetést akár 10 oldalon keresztül. Egy átlagos forgatókönyvben nagyon sok jelenet van. Nekünk a kevés jelenet miatt megvolt a lehetőségünk arra, hogy részletesebben foglalkozzunk a képi megvalósítással.

PRAE.HU: A realizmus tehát mindenképp fontos volt számotokra és Stefan Zweig számára is. Zweig eltökélt híve volt Sigmund Freudnak, műveiben pedig a pszichológiai realizmusnak, illetve a karakterek lélektani ábrázolásának fontos szerepe volt. Akár a ti filmetekben is.

M. S.: Igen, pontosan, ez a stílus éppen ehhez vitt minket közelebb, jóllehet, direkten nem mutatjuk be az író lelki világát.

PRAE.HU: Másik fontos jellemzője Stefan Zweig művészetének, melyet a Búcsú Európától interjújelenetében is kifejt mintegy ars poeticájaként, hogy bár ő elmenekült Németországból, illetve Ausztriából a náci hatalomátvétel miatt, soha nem gyűlölte, nem ítélte el hazáját ezért, s szerinte egy alkotó soha ne foglaljon nyíltan politikai állást. Egyetértetek Stefan Zweiggel ebben?

J. S.: Szerintem kicsit komplexebb módon értette Zweig azt, amit a filmben is mond a riporternek. Úgy gondolom, az ő véleménye az, hogy a művészet nem lehet politika, bár lehet politikai dimenziója a művészetnek. Persze a politika nem lehet az elsődleges célja egy műalkotásnak, de természetesen sok műnek van politikai olvasata. Stefan Zweig a politikai opportunizmust utasította el. Semmiképp sem akart olyan kijelentést tenni, ami ezen irányba vitte volna el.

M. S.: Nos, igen. Stefan Zweig sok irodalmi munkájának és esszéjének erős politikai vonatkozása is van. A Búcsú Európától egyik epizódjában az említett újságíró kvázi azt kéri Stefan Zweigtól, hogy mondjon ítéletet Hitler Németországáról. És ez kegyetlenség. Mert tulajdonképpen azt várja el Zweigtől a riporter, hogy jelentse ki, Németország barbarizmusba süllyedt, hogy Hitler Németországa a Gonosz maga. Stefan Zweig azt utasította el, hogy egy egész ország, akár a náci Németország ellen beszéljen. Mert nincs olyan, hogy „gonosz ország”. Egy ilyen kijelentéssel feladná azt, hogy komplex módon tekintsen a dolgokra. Nemcsak fekete és fehér van, hanem nagyon sok különböző szín. Gondolkodóként, értelmiségiként és művészként nekem is ez a feladatom, hogy ne csak a gonoszt lássam ellenfelemben, hanem a pozitívumot is. Stefan Zweig radikális pacifista volt, a békét védelmezte nagy hatású beszédeiben is. Ezt tette például, mikor kollégájával, Emil Ludwiggal szenvedélyes beszédet mondott 1936-ban a PEN kongresszuson. Stefan Zweig persze küzdött a nácik ellen, de a saját nyelvi-irodalmi eszközeivel tette ezt. A nácik hisztériát és pánikot keltenek saját nyelvükkel – ez az, amit Zweig elutasított, és soha nem használt. Stefan Zweig soha nem támadott volna a szavakkal, mint a nácik. Manapság sokan sokat mondanak, mégsem jelentenek szavaik semmit sem. Mert könnyű valamiről beszélni, de gyakorlatba vinni ezt korántsem. Vannak művészek, akik nagyon élesen tudnak politizálni. Beszéltem sok ilyen művésszel személyesen is, és azt kell mondjam, ez nem feltétlenül a leghelyesebb út egy alkotó számára. Mert ha túl sok lesz a politika egy műben, akkor az politikává válik, és megszűnik műalkotásként létezni.

J. S.: Ez tökéletes zárómondat lenne! (nevet)

PRAE.HU: Abszolút! De mielőtt még elbúcsúznánk, engedjetek meg egy utolsó utáni, egyszerű kérdést. Hogyan tovább? Mi a következő projektetek?

M. S.: Jannak éppen most, egy hete jelent meg az első regénye Németországban. Ezt akkor írta, mikor forgattuk a filmet. Most a második regényén, illetve néhány új forgatókönyvön dolgozik. Úgyhogy jelenleg nemcsak a Búcsú Európától apropóján utazunk együtt, hanem Jan könyve miatt is. Én pedig folytatom a színészkedést a következő évben. Angliában fogok szerepelni egy BBC-minisorozatban, majd Dél-Afrikába utazom egy német tévésorozat forgatására, aminek Deutschland ’83 a címe – ennek már a második évadja fut. S természetesen, ahogy mondtam, folytatom a rendezést, dolgozom is egy új sztorin, de erről még nem mondhatok semmit! (nevet)

PRAE.HU: Annyit azért elárulsz, hogy mi lesz ennek a témája?

M. S.: Nos, tágabb értelemben ennek is lesz politikai vonatkozása.

Maria Schrader rendezőnő és Jan Schomburg forgatókönyvíró a Goethe Intézet meghívására érkeztek Budapestre. Az interjú megvalósulásáért köszönet a budapesti Goethe Intézetnek és a filmet Magyarországon forgalmazó Mozinetnek. 

A fejlécben szereplő kép a Mozinet weboldaláról származik!

Az interjúban szereplő képeket készítette: Kocsis Zoltán.

Stefan Zweig – Búcsú Európától (Vor der Morgenröte: Stefan Zweig in Amerika

Feliratos, osztrák-német-francia életrajzi drama, 106 perc, 2016

Rendező: Maria Schrader

Forgatókönyv: Maria Schrader, Jan Schomburg

Operatőr: Wolfgang Thaler

Zene: Cornelius Renz, Tobias Wagner

Producer: Stefan Arndt, Danny Krausz, Denis Poncet

Vágó: Hansjörg Weißbrich

Szereplők:Josef Hader (Stefan Zweig), Barbara Sukowa (Friderike Zweig), Tómas Lemarquis (Lefevre), Lenn Kudrjawizki (Samuel Malamud), Charly Hübner (Emil Ludwig).

Bemutató: 2017. március 23.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!