irodalom / könyv
2014. 07. 07.
Az önéleti írásként tekinthető Nem baj, majd megértem című regény vagy szöveggé szerveződött emlékgyűjtemény (hiszen ebben maga a szerző is elbizonytalanodik már az írás legelején) nem kínál többféle értelmezési lehetőséget, nem várakoztatja meg az olvasót a mű végéig, s így maga a lezárás sem hat a felismerés erejével.
2014. 07. 04.
Ayhan Gökhan második kötete kevés- és halkszavú. Úgy szólal meg, mintha minden szava az utolsó lenne. Mintha folyton elhallgatna, vagy mintha nem is beszélni szeretne, csak az olvasóval együtt időzni a csendben. Ez persze egyes olvasókat idegesíthet, másoknak érdektelen lehet, csak kevesen tesznek erőfeszítést olyan szövegek összeolvasására, amik nem ragadnak rögtön magukkal.
2014. 06. 29.
És tényleg ez a címe! Nem tudom, min csodálkoznak, én már egészen hozzászoktam. Daniel Banulescu, a legismertebb kortárs román író előszeretettel ad feltűnő címeket műveinek, elég csak ha az 1993-as Szeretni foglak az ágy végéig című verseskötetét nézzük. A Csókolom a segged azonban nem erotikáról, hanem egy eddig hagyományosan komor, realisztikus színezetben feltüntetett korszakról, a Ceausescu-diktatúráról szól. Kritikám első részét – miután belémivódott Banulescu groteszk humora – a könyv szellemében szeretném megírni, ebben az abszurd, parodisztikus hangvételben.
2014. 06. 22.
A Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap után Khaled Hosseini, tőle már megszokottan, ismét egy bestsellerrel rukkolt elő. A "rabul ejtő egzotikus történetek mestere" ezúttal szövevényes sorsokról, testvéri kötelékekről, mardosó bűntudatról és egy döntésről mesél – kivételesen jóval kevesebb politikát csempészve a sorok közé –, melynek generációkon átívelő következményeit ötszáz oldalon át visszhangozzák Afganisztán hegyei.
2014. 06. 07.
Könnyen lehet, hogy a könyvet "ízig-vérig amerikai regény"-nek kikiáltó ajánlók zavartak össze, de pont ettől a kettősségtől a regény nálam nem működött egészen. Azonban ha Dan "csak úgy, valakinek" el akarta mesélni a történetét, ez bőven sikerült neki, sőt. Aki kedveli Salingert, a Jégvágót is szeretni fogja
2014. 06. 06.
Alessandro Baricco Emmaus című regénye igencsak kényes kérdéseket feszeget: arra keresi a választ, hogy hol húzódnak a határai az olyan jelenségeknek, mint a hit vagy a barátság. Azonban nem az izgalmas problémafelvetés miatt válik a szöveg igazán átütővé, hanem annak köszönhetően, hogy a szerző a téma ellenére sem válik dogmatikussá: nem mond ki igazságokat, a kérdésekre nekünk magunknak kell válaszolnunk.
2014. 06. 04.
Mondhatnánk, régi trükk egy fikciós alkotásban más korokban élt (ismert) embereket feltámasztani – példának okáért már Mikszáth Kálmán is élt vele – , ami által más fénytörésben látjuk meg saját korunk jellegzetességeit és visszásságait. Timur Vermes azonban gondolt egy merészet, és nem akárkit, hanem egyenesen Adolf Hitlert támasztotta fel Nézd, ki van itt című könyvében.
2014. 05. 14.
Az elhagyható száz oldal után a finisre visszatér belénk a lélek, micsoda sztori, tényleg elképesztő. Munkatárbor, ez aztán a valami egy rossz poénért cserébe. Viszont konzekvens a dolog, mert később is, ha poén, az megbízhatóan ócska, leharcolt, szerencsére nincs túl sok belőle. Amikor már azt hinnénk, csendes feltételes szabadlábra helyezéssel hal el a történet, még egyet, egy utolsót ránt magán a vége főcím előtt.
2014. 04. 03.
Szilasi László új regénye súlyos könyv. A szerző saját szavaival generációs regénynek nevezett mű Szeged városában, egy osztálytalálkozón veszi kezdetét. A Pestről Szegedre hazalátogató Sugár Dénes (Deni) szemszögéből kiinduló történet akkor válik érdekessé, amikor rég nem látott barátja, Nosztávszky Feri megkínálja szivarral, majd felidézi az elmúlt évtizedet: hogy semmi nem úgy volt, Deni, és valakinek meg kell tudnia az igazságot. Ezért kezd Noszta mesélni.
2014. 04. 02.
Dmitry Glukhovsky Metró-könyveinek esetében két nagy hibát követhet el az elemző. Az egyik, hogy különleges szépirodalmi alkotásként kezeli a szövegeket, meglátva bennük a nagy orosz irodalmi hagyomány nyomait, és mély filozófiai tartalmat, sajátos iróniával fűszerezve. A másik nagy hiba az, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk az írásait és az egész univerzumot, amelyet teremtett, arra hivatkozva, hogy nem érdemes az időt vesztegetni egy sci-fire, amelyben a szörnyekre lövöldözés közben néha "konyhafilozofálgatnak" egy kicsit. Mindkét hozzáállás figyelmen kívül hagy egy fontos, széles körben elterjedt jelenséget, amelyet Glukhovsky tökéletesen használ ki.
