irodalom / könyv
2014. 11. 28.
Már az infótól elalélok, hogy jön. Jön az édes Szorokin fiú és az ő tellúrja. Akkor még nem tudom pontosan, mi az, de biztos vagyok benne, ki fog ütni rendesen. Nem lövök mellé, kiütött, nem úgy, mint reméltem. Borítón a neonnarancs-fekete kombó a Jegek után az otthonosság érzésével tölt el. Külön jót tett neki a kirillica. Semmi kecmec és tétova, hanyatt dobom magam Tellúriába.
2014. 11. 16.
„Kezdje azzal, hogy tökéletes gyomra van, és vértezze fel magát jó étvággyal. Ha nem vagyunk betegek, ennek nem vagyunk hiányában; kivéve, ha hibádzik táplálkozási önmegtartóztatásunk vagy testmozgásunk gyakorlása. Keljen fel korán, és induljon el éhgyomorral időben; lovagoljon vagy kocogjon. Azt kell feltételeznünk, hogy jó bőrben van, hiszen szakácskönyveket olvas.”
2014. 11. 10.
Daniel Kehlmann német-osztrák író neve ismerősen csenghet a magyar olvasóközönség számára: 2003-ban jelent meg magyarul Én és Kaminski (Ich und Kaminski) című regénye, ezt követte A világ fölmérése (Die Vermessung der Welt) 2006-ban, majd legsikeresebb regénye, A Beerholm-illúzió (Beerholms Vorstellung). A harminckilenc eves író eredetileg filozófusnak készült, ám disszertációírás közben rádöbbent arra, hogy jobban megy neki a szépirodalom. Azóta tizenkét kötete jelent meg, és több egyetemen tart vendégtanárként előadásokat.
2014. 11. 07.
Lanczkor Gábor A mindennapit ma című, 2010-ben megjelent kisregénye után, mely Néri Fülöpről, Róma vidám, különc és szeretett szentjéről adott igen plasztikus és realista ábrázolást, egy nagyobb lélegzetvételű, több mint háromszáz oldalas regénnyel, a Folyamistennel jelentkezett.
2014. 10. 21.
Igényesen szerkesztett, megjelenésében tetszetős a PIM Studiolo című sorozat első darabjaként napvilágot látott A próza az, amit kinyomtatnak című kötet, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, a Fiatal Írók Szövetsége és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében megvalósult, azonos című konferencián elhangzott előadások bővített és szerkesztett szövegei alkotnak.
2014. 10. 20.
Nincs könnyű dolga a költőnek, ha jobb verseskötetet akar létrehozni az előzőnél, pláne, ha az előző egyben az első is. Érzésem szerint, Izsó Zitának, a Színről színre című második verseskötetével ez sikerült. Tengerlakóból, úgyszólván „földlakóvá” lépett elő. Otthonosan, éretten mozog. Immáron „két lábbal jár a földön”. És mintha azt is tudná, hogy a járás: visszatartott, visszafojtott zuhanás. Bejárja, belakja a földet. Szinte szerelmes (de néha-néha úgy tűnik: reménytelenül) a természetbe, az emberbe, a fénybe. Ez tudásnál is több – hit. Félt, óv, vigyáz, őriz és ápol. A költők már csak ilyenek.
2014. 10. 16.
A visszafogott, lefojtott hang ellenére is sűrű, sokrétű szöveg, a végig jelenlévő feszültséget pedig a szokatlan funkciójú ismétlődések és tükröződések tartják fenn. A 2014-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott francia író, Patrick Modiano A Kis Bizsu című regénye több szempontból is eltért attól, amit az emlékezésről szóló művek esetében megszokhattunk.
2014. 10. 11.
A Mindjárt megőrülök! óta eltelt néhány év, és a Bolondulásig (2013) kezdetén hősnőnk éppen elmúlt ötven, egy kislány és egy iskoláskorú fiú édesanyja, és újra szingli. Merthogy – a rajongók legnagyobb döbbenetére – Marc Darcy egy emberi jogi küldetésen halálos balesetet szenvedett pár évvel korábban. Ezt az időszakot nagy vonalakban ismerjük meg, egy összefoglalás erejéig, hogy aztán a már megszokott napló formában együtt izgulhassuk és nevethessük végig Bridget hétköznapjait.
2014. 09. 25.
Vannak kocsmák, ahová be lehet csekkolni, ahonnét elvihető a Funzine, ahol a kijelölt dohányzókban pattintós szűrőjű vagy szegfűszeg illatú cigarettára gyújtanak. Vannak kocsmák, ahol a Wi-Fi egy ismeretlen betűszó, ahol kimért fröccsöt lehet fogyasztani a valaha fehér függöny mellett, melyet megrágott a nikotin. Ehhez jól passzol a zsíros kenyér, ami ötven forint szeletenként. Ezzel tisztában vannak a „helyi arcok”, akiket Czinki Ferenc környezetükkel együtt megfigyelt és lejegyzett.
2014. 08. 26.
Adott egy jelenség (a slam poetry), ami körül a szűnni nem akaró hajcihő egyre inkább társadalmunk jelenkori működésére emlékeztet: folyamatos árokásás, ellenségképzés, sárdobálás, stb. Az efféle „szellemi” iszapbirkózástól idegenkedő elemzőben előbb-utóbb felmerül a kérdés: érdemes-e még ilyen körülmények között magával a műfajjal foglalkozni? Van-e értelme elméleti emberként a saját gondolatrendszere szerint komolyan végiggondolni például, hogy mit jelent nyomtatásban látni slam szövegeket? A Csider István Zoltán és Pion István által szerkesztett SLAM.PONT című kiadvány kapcsán most mégis erre teszek kísérletet.
