bezár
 

irodalom

2021. 12. 17.
Ki a német ma?
Ingo Schulze íróval a különböző mércékről, az irodalom szerepeiről és a történetmesélésről beszélgettünk
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Németország olyan nagy, hogy Nyugat-Európától Kelet-Közép-Európáig tart. Ingo Schulze olyan író, akit könyveiben a politikum és a gazdaság éppúgy érdekel, mint az irodalom. Legújabb regénye, a Jóravaló gyilkosok kapcsán le sem tagadhatná, hogy nyakig áll a német irodalomban, mégis a máról szól. És persze a szerelemről.

PRAE.HU: Hozzám nagyon közel áll J. W. Goethének a 19. században és a 20. század elején meghatározó művelődés- vagy képzésideálja, jobbat még nem találtam, azonban erről tudjuk azt is, az emberiséget nem volt képes megmenteni a különböző diktatúráktól. Jól látom, hogy ez az ideál (és a művészetek, irodalom ismerete) a szocializmus alatt az NDK több polgára számára szellemi túlélést biztosított?

Meglátásom szerint Keleten egyszerűbb volt a mindennapi élet nehézségeivel megbirkózni, pár órás viszonylag könnyű munkával megkereste az ember a lakbér fizetéshez és az egyéb létszükségletekhez nélkülözhetetlen pénzt, ami ma már nemigen lehetséges. Ráadásul az emberek  többsége ellenérzéssel viseltetett a rendszer iránt. Viszont már kicsivel 1989 után előkerültek az egymás közti ellentétek – ezt én így éltem meg Kelet-Németországban. Korábban nem tudtuk, hogy mekkora különbségek vannak közöttünk.

Térjünk rá a könyvekre. Európában 1989-ig minden megnyilvánulás a keleti és nyugati blokk közti feszültség függvényében, azaz a hidegháború viszonyrendszerében értelmezhető. Akarva nem akarva, de minden könyv megkapta a helyét ebben a harcban, természetesen nem explicit módon. Ezek a rendszerek az egymásrautaltságukból éltek, az egyik oldal kritikusabb irodalmát a másik oldalon mindig örömmel fogadták. Ez a viszony 1989 után megszűnt, az irodalom ilyen kiegészítő funkcióira nincs szükség, hiszen Keleten is létrejött a nyilvánosság, és a vasfüggöny eltűnt – még akkor is, ha továbbra is sok-sok lövészárok létezik. Kialakulnak a különböző vélemények és értelmezések, létrejön a múlt és a jelen értelmezéseinek harca, amelynek természetszerűleg az irodalom is részese.

PRAE.HU: Elias Canetti Káprázat című könyve számomra az új regényed előképe, a két protagonista házassága sem igazán különbözik egymástól. Nagy különbség azonban, hogy Kien professzor Canettinél maga gyújtja fel a könyvtárát, Paulini azonban magányos lesz, mivel a rendszerváltoztatás után senki nem olvas. Mit gondolsz az irodalom mai válságáról?

Attól függ, mit tekintünk mércének. A leírt és kinyomtatott szó már nem az. Ez azonban fel is szabadítja az irodalmat, annak szentelheti magát, amihez leginkább ért: szavakból alkothat hasonlatokat történetek, regények, versek formájában – nem kell helyettesítenie az újságokat és a médiában folytatott beszélgetéseket. Ha szeretek egy könyvet, akkor annak ellenére érintve vagyok, hogy a szerző nem ismer. Ha olvasok, nem maradok magamra a tapasztalataimmal, az emberiség tapasztalatának modelljei jelenthetik számomra a mércét.

PRAE.HU: Lehetséges, hogy a fenti problémákat a 19. századi irodalomfelfogás miatt fontosak?

Talán nem is annyira az elefántcsonttoronyból szól a 19. századi irodalom – nem mondom, hogy átlátom, még a német kortárs irodalmat sem látom át – ha például E. T. A. Hoffmannra gondolok, aki számomra nagyon fontos, vagy Georg Büchnerre, akik nélkül a német irodalmat el sem tudom képzelni. Ma viszont az irodalmat már aligha nevezhetjük nemzetinek. Mindenekelőtt a sok nagyon jó műfordítónak és bátor kiadónak köszönhetően annyi irodalom érhető el, mint korábban soha.

PRAE.HU: Új regényed harmadik részében a nyugatnémet szerkesztő válik elbeszélővé. Ő az egyetlen szereplő, aki megpróbálja megérteni, mi történt Paulinivel, Lisával és Schultzéval. Bár beszéli természetesen az ő német nyelvüket, mégis, úgy tűnik nekem, mintha idegen, turista lenne. Úgy véled, hogy ennyire nehéz a nyugati és a keleti embereknek megérteniük egymást?

Ó, igen. A nehézség mindebben nem a különbség, ami a mai napig átöröklődik, de még a problémának sem igazán vagyunk tudatában – nemigen van Európában olyan földterület, melynek lakói olyan kevés földtulajdonnal, ingatlannal és üzemmel rendelkeznének, mint Kelet-Németországban, arról nem is beszélve, hogy a vezető pozíciókban is kisebbségben vannak. A nők részesedése a vezetői pozíciókból szerencsére már nagyobb, fokozatosan kialakul egy érzék a különbözőség megértésére, de ez a Németországon belüli diverzitásra nem vonatkozik. Az a probléma, hogy a keletnémetekre mint keletnémetekre tekintenek, míg a nyugatnémetekre mint németekre. Az országnak két hagyománya van, melyek közül mindig csak az egyiket mesélik el. Persze tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy négy vagy még több hagyományunk is van, hogy a nyugati és keleti bevándorlók egészen más történetet mesélnek el, a Bautzen vagy Oberlausitz környéki szláv kisebbség tagjainak, a szorboknak ugyancsak más története van. A romáknak ugyanígy.

PRAE.HU: Az első világháborút követő „békeszerződés” óta valami hasonlót tapasztalunk mi is: vannak az „erdélyi magyarok” és „a magyarok”, akik két különböző országban élnek. És vannak még a vajdasági, a kárpátaljai és a felvidéki magyarok, az ő teljesen más országaikkal, történeteikkel. Erről a problémakörről, tapasztalatról azonban nemigen tudunk olyan egyszerűen regényeket írni, mert a politika és a politikai kommunikáció uralja ezeket a területeket. Biztos vagyok benne, hogy íróként Németországban is számolni kell a politikával. Bátrabb lenne egy német író vajon mint egy magyar? Mit gondolsz erről?

A bátorság biztosan nem egy olyan tulajdonság, ami egy néphez tartozik. Az érzékeny pontok országonként változhatnak. 1989 előtt az NDK-n belüli ellenzék például egyáltalán nem volt nacionalista. És amikor ’89 őszén az utcára mentünk, Gorbacsov elvileg a védőszentünk volt. Lengyelországban és Magyarországon, nem beszélve a balti köztársaságokról, természetesen minden másképp történt. Az oroszok is hasonló problémával szembesülnek, akik a Szovjetunió felbomlása után hirtelen idegen országokban találták magukat. Számomra a politikai szempontok mindennaposak, ahogy a gazdasági és szociális, az irodalmi vagy a metafizikai szempontok is, bár ez utóbbihoz elég kevés érzékem van. Ha az élet sokszínűségéből hiányzik valami, akkor egy regény olvasójaként ezt gyorsan észreveszem.

Mi is azért írunk, hogy a vakfoltjainkkal kapcsolatban tisztán láthassunk. Szívesen lennék azonban még élesebb és pontosabb, mint amilyen most vagyok, önmagammal és politikai kérdésekkel szemben egyaránt. A mi irodalmunk előtt, és ebbe magamat is beleértem, még sok feladat áll. A valóság sokszor keményebb és ellentmondásosabb, mint amit az irodalomban olvasunk. De amikor néha sikerül valami, magamat és a társadalmat is kicsit jobban látom, és van rá esély, hogy az a bizonyos vakfolt kisebb legyen.

Ingo Schulze Jóravaló gyilkosok című regénye (2021, Prae Kiadó, fordította Nádori Lídia) a kiadó webshopjában 25% kedvezménnyel megkapható.

Fotó: Bach Máté​

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

Zsolozsma téri bábszínház Zsolozsma téri bábszínház
Balassa Krisztián: Marionett fenomenál, Kalligram kiadó, Budapest, 2021.
irodalom

Mészöly Miklós Szekszárdja, Szekszárd Mészöly Miklósa Mészöly Miklós Szekszárdja, Szekszárd Mészöly Miklósa
Liebhauser János[szerk.] és Dicső Zsolt[szerk.]: Átfénylik rajtuk, Antológia Mészöly Miklós 100. születésnapjára, Kalligram Kiadó, Budapest 2021.
irodalom

Kinézni az ablakon és a közös éghez tartozni Kinézni az ablakon és a közös éghez tartozni
Lezárult a SZIFONline Vándorló Írólaborának első évada
irodalom

Meteorológia Meteorológia
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

gyerek

Bármiről IS egy könyv jut az eszembe Bármiről IS egy könyv jut az eszembe
Interjú Balázs Eszter Annával, a Lampion Könyvek főszerkesztőjével
Daniel Kwan – Daniel Scheinert: Minden, mindenhol, mindenkor
Az Átrium Színház A trianoni csata című előadásáról
színház

A tehetetlenség érzése nehezen enged tapsolni A tehetetlenség érzése nehezen enged tapsolni
Rekviem egy álomért a Budaörsi Latinovits Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés