bezár
 

art&design

2012. 08. 23.
Költözik a Repülőmúzeum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint kétmilliárd forintból költöztetik új helyre és teszik interaktívvá a szolnoki repülőmúzeum hazánkban egyedülálló és nemzetközileg is jegyzett gyűjteményét – közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Szalay Ferenc elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság augusztus 8-i ülésén a Regionális Operatív Programok keretében országosan harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött. Az Észak-alföldi Régióban támogatott kilenc fejlesztési javaslat egyik legjelentősebbje a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum kialakítása, mely kiemelt státuszt és ezzel 2,1 milliárd forint támogatást kapott.

A projektterv kidolgozása a jelenlegi üzemeltető MH 86. Szolnok Helikopterbázissal és az eszközök tulajdonosával, a Magyar Hadtörténeti Múzeummal közösen történt – fogalmazott a polgármester.

    A beruházás várható menetrendjéről jelezte: a kormány döntése nyomán a különleges gyűjtemény új helyre költöztetésére és korszerű feltételek között történő bemutatására „borítékolt” támogatási javaslatot várhatóan 2013 januárjában, a projekt teljes műszaki előkészítését követően rögzítik támogatási szerződésben. 

    A tervek szerint a jelenleg a helikopterbázis tőszomszédságában kiállított, a kulturális örökség részét képező gyűjtemény a belvároshoz közelebb, az indóház területén lel új otthonra. Magyarország legrégebbi, 1847. szeptember 1-jén átadott, még álló vasúti műemlékén a tulajdonos Magyar Államvasutak Zrt. utoljára 2007-ben végeztetett állagvédelmi munkákat. A létesítményt ezt követően vasúttörténeti emlékpark központjának szánták.

Azóta viszont senki sem használta, üresen állva pusztulásnak indult, miután 1997 és 2004 között őriztette a MÁV, ám később erre már nem volt lehetősége. Ezért 2011 őszén 73,7 millió forintos kikiáltási áron el akarták árverezni az indóházat, melyre azonban eddig nem találtak vevőt.

    A magyar honvédség, a HM-Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a helyi önkormányzat közötti példaértékű hármas együttműködés közös sikere a szolnoki Indóház, a mellette lévő régi vasutas fürdőépület és a környező felhagyott, funkcióját vesztett terület rehabilitációja, mely tovább növeli a tervezett fejlesztés értékét – hangsúlyozta a településvezető.
Kifejtette: a beruházás eredményeként megnő a fedett terek nagysága.

Egyebek mellett repüléstechnikai restaurátor- és oktatóközpontot, tematikus játszóteret, helikopter- és hőlégballon-leszállópályát, látogatóközpontot, információs pultot, látvány javítóműhelyt és új bemutatócsarnokot alakítanak ki a komplexumban.

    Mindemellett a gépek átszállítása önmagában is látványosságot jelentő feladatnak ígérkezik, mely egyben magas szintű szakmaiságot igénylő haditechnikai mérnöki és logisztikai feladat lesz – tette hozzá. 

    Szalay Ferenc szólt arról is, hogy a városháza 900 négyzetméteres pincerendszerének hasznosítására is lehetőség nyílik a közeljövőben. A kiemelt turisztikai fejlesztés kiegészítéseként augusztus 31-ig nyújt be pályázatot a Tisza-parti megyeszékhely egy interaktív bemutatótér és egy „serfőzde” kialakítására, mely tovább szélesítheti Szolnok turisztikai kínálatát.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról
art&design

Művészek a járvány idején#3 Művészek a járvány idején#3
Interjú Bartha Ágnessel a kialakult helyzetről, otthonmaradásról, és tervezett munkákról

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy sokoldalú szerző társaságában Egy sokoldalú szerző társaságában
Újra volt irodalmi rendezvény a Kis Présházban
irodalom

Élményszerző organizmusok Élményszerző organizmusok
Interjú Tóth Kingával a nyelv lehetőségeiről, a határátlépések időszakáról és performativitásról
színház

A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
Színházról a karanténban: Az OSZMI három podcast-beszélgetéséről
színház

A szánalom és részvét világjárványa A szánalom és részvét világjárványa
Színház a karanténból: Kovács Dominik – Kovács Viktor: Cifra palota


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés