bezár
 

színház

2021. 02. 27.
A két egyetlen - Online bemutatót tart a Madách Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A két egyetlen - Online bemutatót tart a Madách Színház A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei címmel online bemutatót tart a Madách Színház március 13-án, szombaton. Az előadást Szirtes Tamás rendezésében, Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka-Thália szereplésével láthatja a közönség.

A darabot a Madách Színház Online színházában mutatják be, amelynek célja, hogy a nézők közelebb kerüljenek az irodalomhoz és a színészekhez - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, a produkció az online színház sajátosságait szem előtt tartva készül. A közönség olyan művet láthat, amelyet a rendező, Szirtes Tamás minden elemében úgy álmodott meg, hogy a képernyők előtt ülőknek a legteljesebb színházi élményben legyen részük.

Fráter Zoltán költői játéka Karinthy Frigyes írásai alapján készült. Mint felidézik, Karinthy Frigyes ezt jegyezte naplójába első felesége, a hőn szeretett Boga halála után: "Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt." Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kellett. Második neje, a szenvedélyes Aranka akkor már másfél évtizede színesítette érzelmi viharaival házasságuk hétköznapjait. Az élet-halál között lebegő író két nővel viaskodik - írják a darab ismertetőjében.

Az előadásban Fekete Ernő Karinthy Frigyest alakítja, Jordán Adél Böhm Arankaként, Fekete Réka-Thália Boga szerepében látható. A produkció zenéje Gulyás Levente munkája, a jelmezeket Baracsi Orsolya tervezte, a dramaturg Szabó Csilla. A szcenikus Szűcsborus János, a produkció vezető operatőre Seregi László.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Rómeó-misszió avagy Rómeó és Júlia a Kaposvári Egyetem harmadéves színész osztálya előadásában Gyulán
színház

Szól bennünk a világ Szól bennünk a világ
Háy János Elem című darabja a Szkénében
színház

Bábesztétikai egyszeregy Bábesztétikai egyszeregy
Hívószavak a bábhoz – a Budapest Bábszínház online bábesztétikai konferenciája
színház

Mi lesz a bádognyulakkal? Mi lesz a bádognyulakkal?
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém a B32-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában A háború reprezentálhatatlansága a nagyepikában
Mészöly és a háború, Kisoroszi, 2021. július 3.
art&design

Játszd újra! Játszd újra!
Molnár Judit Lilla: Tervezett véletlen című tárlata a Budapest Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés