bezár
 

zene

2021. 05. 03.
Mozart-est a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mozart-est a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara online koncertet ad a Zeneakadémia Nagyterméből – írja a zeneakademia.hu.

Május 3-án a Magyar Rádió Szimfonikus Zenakarának előadásában meghallgathatjuk Mozart D-dúr "Haffner" szimfóniáját, A-dúr zongoraversenyét, majd a szünet után a D-dúr "prágai" szimfóniát is. Közreműködik Farkas Gábor (zongora), vezényel Vásáry Tamás.

Mindössze öt éven belül alkotta meg Mozart mindhárom művet, amely ezen az estén felcsendül. A két szimfónia és a zongoraverseny Köchel-jegyzék száma tanúskodik arról, hogy milyen intenzitással ontotta magából az újabbnál újabb remekműveket az akkorra már Európa szerte ünnepelt zseni. Mindkét szimfónia esetében változtatott a szerző az eredeti szándékain, és tétel, sőt tételek estek áldozatul a végleges forma elnyeréséig vezető úton. Többek között a Haffner szimfónia váltotta ki Bécs rajongását Mozart iránt, de mint tudjuk, semmi sem tart örökké, és négy év elteltével bécsi népszerűsége hanyatlani kezdett. A Prágai szimfónia egyben szükségszerű továbblépést is jelentett Mozart számára az osztrák fővárosban megélt sikerek után. A világhírű magyar, Liszt-díjas zongoraművész, Farkas Gábor, generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoristája, a romantikus repertoár széles körben elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. Napjainkra immár számos szólólemeze látott napvilágot a Warner Music Hungary, a Hungaroton, a Toccata Classics London, valamint a Steinway & Sons Records gondozásában. Kiváló tehetségét és eddigi pályafutását a magyar állam Liszt-díjjal és Junior Prima díjjal ismerte el, valamint viseli a Steinway Artist címet is, és az Aoyama Music Award birtokosa. Farkas Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője a 2020/21-es tanévtől, valamint ő irányítja a Doktori Iskola Billentyűs és Akkordikus alprogramját is.

Az előadás május 3-án 19:30-tól tekinthető meg a Magyar Rádió honlapján és Facebook-oldalán. 

Négyzetes kép a leadben: zeneakademia.hu © Zih Zsolt

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Háttérinterjú Csonka Andrással, a Zeneakadémia programigazgatójával versenyekről, művészeti ügynökségekről, a koncerttermek működéséről
Bach: szonáták és partiták hegedűre Itzhak Perlman előadásában

Más művészeti ágakról

irodalom

Önmaga számára elégséges Önmaga számára elégséges
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
irodalom

Jól rontani Jól rontani
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
art&design

Transzparencia Transzparencia
Majoros Áron Zsolt „Influence/Hatás” című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés