bezár
 

színház

2011. 05. 18.
Új helyszínen nyílik meg a Ruttkai Éva Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új helyszínen, a Kálvária téri felújított színházépületben várja közönségét a Ruttkai Éva Színház; az Özvegyek klánja című zenés francia vígjáték bemutatójával, Esztergályos Cecília szereplésével nyitja kapuit a színház szombaton.

Szkéné színház

A darabban játszik az aznap 80. születésnapját ünneplő Géczy Dorottya, valamint a 96 éves Gyulányi Eugénia, aki 40 év elteltével lép ugyanarra a színpadra, amelyen utoljára - a Déryné Színház tagjaként - szerepelt - mondta Szalai Zsolt igazgató az MTI-nek.

A Dávid Zsuzsa rendezte előadásban Bálint Antóniát, Ábel Anitát, Dzsuppin Ibolyát és Veress Elődöt láthatja a közönség.

Szalai Zsolt tájékoztatása szerint, két évvel ezelőtt, a felújítás fejében, húsz évre kapta meg a Ruttkai Éva Színház a VIII. kerületi épületet. Hozzátette: támogatók segítségével 100 millió forintot fordítottak a felújításra, a munkálatok most fejeződtek be. Szombaton este hatalmas ünnepség keretében, vörös szőnyeges bevonulással, bemutatóval nyitja kapuit a színház, a Kálvária téren pedig éjfélig játszik a Budavári Kamarazenekar - ismertette a programot.

Beszélt arról, hogy a Ruttkai Éva Színház nyáron is, havonta tíz alkalommal játssza az Özvegyek klánját, majd a Veszélyes szeszélyek című előadásukat újítják fel Esztergályos Cecíliával a főszerepben, ezután a Segítség, ember! című gyerekmusicalt mutatják be Zsurzs Kati rendezésében. A jövő évad folyamán hét bemutatót tartanak - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy az állami támogatás nélkül 17 éve működő magánszínházat a jegybevételekből, valamint barter- és szponzorszerződések alapján tartják fenn.

Szólt arról, hogy az elmúlt két évben nem jelentkeztek új produkciókkal, minden erejüket a színház felújítására fordították. Korábban a Szikra mozi épületében, azelőtt pedig az Üllői úton működött a színház 12 évig - ismertette Szalai Zsolt.

Mint mondta, tudomása szerint a Kálvária téri színház először Erdélyi Mihály vezetésével magánszínházként működött, majd a Bányász Színház, utána pedig a Szenes Iván vezette Budapest Varieté működött itt, később az Állami Déryné Színház, a Népszínház, majd a Józsefvárosi Színház és végül a Városi Színháznak nevezett társulat talált otthonra az épületben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés