bezár
 

art&design

2011. 06. 12.
Hidak Európa Népei Között - kiállítás az Európai Parlamentben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyarok és a pannon térség más népei közt mintegy hidat képeznek azok az alkotóművészek, akiknek a kiállítása, illetve azok a történelmi személyiségek, akiknek a bemutatása - Surján László néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő szervezésében - keddtől csütörtökig tekinthető meg az EP brüsszeli székházában.

prae.hu

A tárlaton egyfelől három neves képzőművész szobrai és érméi láthatók. A korondi származású Józsa Judit terrakotta kisplasztikái, Lebó Ferenc győri éremművész érméi, valamint a vereckei hágós emlékművet készítő, ruszin-magyar származású Matl Péter szobrai Szent István azon üzenetét tolmácsolják, miszerint "az egynyelvű és egyszokású ország esendő" - olvasható a kiállítás anyagának ismertetőjében.

Másfelől olyan személyeket mutat be a kiállított anyag, akik közül egyesek idegenből jöttek, de Magyarországon tevékenykedtek, mások magyarnak születtek, de külhonban alkottak. A bemutatottak közt szerepel például Árpádházi Szent Erzsébet, Kapisztrán Szent János, Bél Mátyás, Salkaházi Sára, Kőrösi Csoma Sándor. Üzenetüket a mai európai terminológiával mutatják be az érdeklődőknek. Az ismertető szerint a bemutató célja, hogy ezek a példaképek erősítsék az összetartozás érzését, járuljanak hozzá a közös regionális identitástudat elmélyüléséhez.

A kiállítás már keddtől látható, de a megnyitó ünnepséget szerda este rendezik. Az ünnepségen a felvidéki Csiba Júlia énekel. A megnyitóval egybekötött borkóstoló ugyancsak az emberek közötti hidakat, a regionális összefonódást tükrözi - Mauerer Oszkár szerémségi, Bussay László Mura-vidéki és Györgykovács Imre Somló-hegyi boraiban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés