bezár
 

színház

2011. 06. 24.
Új vízi színházat adnak át Szarvason
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem ezer ember befogadására alkalmas vízi színházat adnak át szombaton a Békés megyei Szarvason.

Szkéné színház

A Holt-Körös partjára épített, különleges atmoszférájú Szarvasi Vízi Színház Magyarországon egyedülálló építészeti megoldásként egy finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözeteként épült fel az egykori folyó medrének partján.

A több mint kilencezer négyzetméteres területen színházi lelátót, színpadot hoztak létre, felújították a korábbi ecetgyár épületegyüttesének két bástyája, sőt, a két épületben étterem és kávázó is helyet kapott.

A beruházás egy pályázat segítségével több mint 226 millió forintból valósult meg, sőt újabb 140 millió forintot meghaladó forrásból új fahidat is építetek a közelben.

Az új színház működtetésére a helyi önkormányzat a Békés Megyei Jókai Színházat kérte fel, így a nyár folyamán Szarvason láthatják az érdekelődők a Lúdas Matyi című gyermekdarabot, a Kapj el! című kamaramusicalt és a Jókai színházban már korában bemutatott Csárdáskirálynőt is.

Farkas Zoltán, a Jókai színházat fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke az MTI érdeklődésére kifejezte bizakodását, hogy a megye színháza képes lesz tartalmas programokkal megtölteni az új játszóhelyet, s ezzel hozzájárulni nemcsak a szarvasiak, hanem a Békésbe látogatók szórakoztatásához is.

Mint mondta, Szarvas a térségi idegenforgalom egyik fellegvára, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a városban is legyen tér és lehetőség a turisták kikapcsolódására.

Az új vízi színpadon egyébként a nyár folyamán nemcsak a Jókai színház társulata lép fel, hanem a helyben működő Cervinus Teátrum is ősbemutatót tart Tessedik címmel, de lesz mindezek mellett koncert és táncshow is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés