bezár
 

art&design

2011. 06. 25.
Látványtár 2011 - kiállítás az Olof Palme Házban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Látványtár 2011 címmel magyar díszlet- és jelmeztervezők elmúlt évadban készült munkáit bemutató kiállítást láthatnak szombattól az érdeklődők az Olof Palme Házban.

prae.hu

Papp Ervin, a tárlat társrendezője az MTI-nek elmondta: a Magyar Alkotóművészek Házában látható szakmai kiállításhoz kapcsolódóan adták át az idén másodszor az év díszlettervezőjének és az év jelmeztervezőjének járó díjat is. Az idei év legjobb díszlettervéért Kentaurnak (Erkel László), a legjobb jelmeztervéért pedig Rátkai Erzsébetnek ítélte a szakma az elismerést.

Kentaur több munkájával, köztük a Győri Nemzeti Színház Rent című rockoperájának díszlettervével és a Vígszínház Rómeó és Júlia-előadásának terveivel nyerte el a díjat. Rátkai Erzsébet a Békés Megyei Jókai Színház Stuart Mária, valamint a Győri Nemzeti Színház Bulgakov: Moliere, avagy álszentek összeesküvése című darabjához alkotott jelmezterveivel érdemelte ki az elismerést.

A kiállított pályaművek tervezőire a tárlatra meghívott alkotók szavazhattak. A díjakat idén a tavalyi év jelmeztervezője, Szűcs Edit készítette.

A Látványtár tavalyi közönségdíját - amelyet az idei kiállításhoz kapcsolódva adtak át - díszlettervezőként Kentaur, jelmeztervezőként Füzér Anni nyerte el – tájékoztatott Papp Ervin.

Mint mondta, a kiállításon 27 alkotó munkái láthatóak, számos színházi előadás anyaga: fotók, makettek, jelmezek, bábok. Idén sok a digitális formában bemutatott alkotás is: előadásrészleteket, fotókat, spotokat láthatnak az érdeklődők. A kiállítás kurátora Balla Ildikó – fűzte hozzá.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága által rendezett Látványtár 2011 című kiállítást június 25-től július 10-ig tekinthetik meg a látogatók.

Papp Ervin tájékoztatott arról is, hogy július 9-én szakmai beszélgetést tartanak azokkal az alkotókkal, akiknek installációjával Magyarország a legjobb kurátori koncepció díját nyerte el a prágai nemzetközi szcenográfiai quadriennálén a nemzeti szekcióban. A beszélgetésen részt vesz a prágai kiállítás kurátora, B. Nagy Anikó művészettörténész, alkotótársa Csanádi Judit látványtervező, Horgas Péter látványtervező, Medvigy Gábor operatőr és Árvai György látványtervező.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés