bezár
 

art&design

2011. 07. 11.
Megnyílt a nemzetközi művésztelep Győrött
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt hétfőn Győrött a nemzetközi művésztelep, amelynek háromhetes programján magyar, osztrák, lengyel, szlovák, cseh és ausztrál képzőművészek vesznek részt.

prae.hu

Grászli Bernadett, a szervező Városi Művészeti Múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: egy hétig bekapcsolódik a munkába az Ausztráliában élő Adam Geczy, akinek a múlt hétvégén nyílt meg a Drakula-mítosszal foglalkozó kiállítása a Rába-parti városban.

Rajta kívül még egy Ausztráliában tevékenykedő művész dolgozik majd a győri alkotóműhelyben.

A kortárs magyar képzőművészetet ezúttal Szalkai Károly festőművész, Somody Péter és Koppány Attila képzőművészek, Molnár Dóra Eszter és Pál Csaba grafikusművészek képviselik. Utóbbi visszatérő vendége a művésztelepnek, amelyet az idén 43. alkalommal rendeznek meg Győrött - közölte az igazgató.

A szomszédos Szlovákiából két grafikus, Ausztriából, Lengyelországból pedig egy-egy képzőművész lesz a művésztelep vendége - tette hozzá Grászli Bernadett.

A rendezők fiatal pályakezdőknek, művészjelölteknek is lehetőséget adnak képességeik kibontakoztatására, ezt jelzi, hogy két résztvevő még egyetemista, egyikük Budapesten, másikuk Pozsonyban tanul.
A művészek a grafikai műhelyben, a múzeum papírrestaurátor műhelyében és alkalmi festőműtermekben dolgoznak.

Az alkotókkal a képzőművészetet kedvelő helyiek is megismerkedhetnek a művésztelep ideje alatt szervezett közönségtalálkozókon.

A művésztelep hagyományosan kiállítással zárul, amely a Magyar Ispitában július 30-tól augusztus végéig lesz látogatható.

Grászli Bernadett szólt arról, hogy a művésztelep résztvevői egy-egy alkotást Győrben hagynak, ezek a művek a kortárs képzőművészeti gyűjteményt gyarapítják.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában

Más művészeti ágakról

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés