bezár
 

színház

2011. 10. 30.
Brassóban és Sepsiszentgyörgyön a temesvári Prah
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Prah című díjnyertes előadása november elején Brassóban, majd Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel.

Szkéné színház

A László Sándor rendezte keserű vígjáték először november 4-én a brassói EuroArt Fesztiválon látható, majd november 5-én kétszer adják elő a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdió Teremben - közölte a színház az MTI-vel.

Spiró György darabját tavaly októberben mutatta be a temesvári színház. Az előadás, melynek két szereplője Szász Enikő és Dukász Péter, az idei nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválon elnyerte a legjobb előadás díját, Szász Enikőt pedig a legjobb színésznőnek járó elismeréssel jutalmazták.

A brassói EuroArt nemzetközi színházi fesztivált november 3. és 5. között rendezik meg. A Brassóban működő német és francia kulturális intézetek szervezésében elsősorban román társulatok lépnek fel a három nap alatt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Celine Song: Többesélyes szerelem
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés