bezár
 

színház

2011. 11. 08.
Pindroch Csaba a szatmárnémeti színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pindroch Csaba Szatmárnémetiben fog fellépni a partiumi városban működő Északi Színház Harag György Társulatánál. A budapesti színész a társulattól a napokban távozott Nagy Csongor egyik szerepét veszi át - közölte a társulat művészeti igazgatója.

Szkéné színház

Keresztes Attila, a Harag György Társulat művészeti igazgatója egy baráti telefonbeszélgetés során talált rá Pindroch Csabára, aki baráti alapon, ingyen vállalta el, hogy Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című darabjában eljátssza Titta-Nane halász szerepét - olvasható a szatmar.ro hírportálon.

Keresztes Attila a hírt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, amelyet azt követően tartott Stier Péter megbízott vezérigazgatóval együtt, hogy nemrég a társulat két színésze, Rappert Gábor és Nagy Csongor bejelentette távozását. Az utóbbi hónapokban velük együtt négy színész lépett ki a társulatból és elbocsátották az irodalmi titkárt.

Rappert Gábor felmondása ellenére végigviszi az évadban rá osztott szerepeket.

A szatmar.ro szerint a meg nem erősített személyes ellentétek mellett a felmondásokban mindenképp szerepet játszott az is, hogy a közalkalmazotti státusban alkalmazott színészek bére nagyon alacsony. Az átlagos nettó fizetés 700-800 lej (49-56 ezer forint), míg egy 25 éve játszó színész 1400 lej (98 ezer forint) körüli összeget kaphat.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A kripli a Centrál Színházban
A Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Szinvai Dániel: álmomban az eső
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés