bezár
 

zene

2008. 08. 01.
Országos keresztény könnyűzenei fesztivált rendeznek Apostagon
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromnapos országos keresztény könnyűzenei fesztivál kezdődik pénteken a Bács-Kiskun megyei Apostagon; a tizenharmadik alkalommal megrendezett zenei eseményen a társművészetek is képviseltetik magukat - mondta az esemény egyik főszervezője, Zakar Zoltán, a település polgármestere.

prae.hu

A keresztény összművészeti kivonulásnak is nevezett háromnapos rendezvényt a katolikus, református és evangélikus egyház közösen szervezi, a programok közül pedig több a zsinagógából kialakított művelődési házban lesz - közölte a szervező Ladik egyesület nevében Zakar Zoltán.

Tájékoztatása szerint a fesztivál célja az, hogy a könnyűzenével hirdesse a kereszténység alapvető hittételeit, egyebek mellett Krisztus megváltó tevékenységét. Ennek keretében pop- és rockzenekarok keresztény mondanivalójú szövegekkel lépnek fel. Az együttesek közül megemlítette a Vészbejáratot, az Ösztönt, a Bence és barátait, valamint a Borka Bandet, a profi énekesek közül pedig Sasvári Sándort emelte ki.

A zene mellett azonban az irodalom és a színház is szerepet kap Apostagon. A költő-olvasó találkozóra meghívták Kovács István Józsefet, Kovács Sándor Pált, Nagy L. Évát és Újvári Ferencet, a színházkedvelőket pedig az apostagi színjátszókör, a szegedi Jeromos Csoport színtársulata, valamint az Érintések Improvizációs Színpad várja - tette hozzá.

Zakar Zoltán arról is szólt, hogy az Europa Nostra-díjas művelődési házban Olofsson Placid, a Gulágot megjárt bencés szerzetes, Böjte Csaba ferences és Kamarás István domonkos szerzetes is tart majd előadásokat.

A polgármester utalt rá, hogy a rendezvény elején a három keresztény történelmi egyház közös istentiszteletet tart, míg a végén egymás után következnek a szertartások. A háromnapos programon mindvégig jelen lesznek a szalézi szerzetesrend budapesti rendházának tagjai, akik részt vesznek a fiatalok lelki gondozásában csakúgy, mint a sporteseményeken, mint például a vízifoci bajnokságon.

A szervezők mintegy ezer embert várnak Apostagra, akik az ottani kempingben és az evangélikus parókián kaphatnak szállást. A programot az eddigi évekhez hasonlóan a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatain elnyert összegekből is támogatják - tette hozzá.

nyomtat

További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Roskó Gábor és a Project333

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
A konyha és A brutalista című filmekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés