bezár
 

színház

2011. 11. 22.
Pozsgai-darab a Szegedi Pinceszínház idei utolsó bemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája lesz a Szegedi Pinceszínház idei utolsó premierje; a pénteken bemutatandó darab főszerepeiben Kancsár Orsolyát és Varga Bálintot láthatja a közönség.

Szkéné színház

Kancsár József, a színház igazgatója, aki a produkciót rendezőként is jegyzi, keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Pozsgai Zsolt darabját már sok helyen nagy sikerrel játszották.

A fővárosi Új Színház leendő főrendezőjének, fődramaturgjának története egy negyven felé közeledő nő kapcsolatteremtési kudarcairól szól, hét sikertelen próbálkozásáról. A lendületes, elsősorban a helyzetkomikumra építő, de a jellemekkel is mesterien operáló színmű a néző számára az önvizsgálat lehetőségét is kínálja.

A darab egy osztrák színész felkérésére született 2001-ben, amikor a grazi színházban műsorra tűzték Pozsgai Zsolt Prófétakeringő című művét. A játék egyik szereplője, Nikolaus Lechthaler azzal az ötlettel állt elő, hogy a magyar szerző írjon egy olyan darabot számára, amelyben a nyílt színen, akár hatszor-hétszer is elhalálozhat. Ennek nyomán készült el a Liselotte és a május című tragikomédia.

Ősbemutatója 2002 júliusában Grazban volt, Liselotte szerepében Rosie Belic lépett színpadra. Az előadást Wolfgang Atzenhofer rendezte. A darabot Magyarországon először a békéscsabai Jókai Színházban mutatták be a szerző rendezésében, Kovács Edit és Karczag Ferenc szereplésével.

Kancsár József kitért arra is, hogy a Szegedi Pinceszínház decemberben számos vendégjátékon vesz részt az ország különböző pontjain. A felnőtt előadások mellett gyermekdarabokat, Mikulás-előadásokat is játszanak és szerepelnek a szegedi Dóm téren felállított bálaszínház műsorában is.

A Szegedi Pinceszínház számos más társulatot is vendégül lát az év utolsó hónapjában: fellép náluk a Focus Műhely és a Szegedi Egyetemi Színpad is, amely Müller Péter Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiájával várja a közönséget. A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai pedig Szophoklész Antigoné című darabját adják elő december 9-én.

A januárról szólva Kancsár József elárulta, hogy miután tízéves lesz a színház, több meglepetést is terveznek, az egyik egy görög darab lesz.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Celine Song: Többesélyes szerelem
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés