bezár
 

irodalom

2011. 12. 08.
Magyarok a Vajdaságban 1944-1954
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyarok a Vajdaságban 1944-1954 címmel jelenik meg pénteken Vékás János kötete a szerbiai Temerinben.

prae.hu

Az újvidéki Magyar Szó a könyvről szóló méltatásban úgy fogalmazott, a szerző maga is tudatában van annak, hogy munkájával évtizedes adósságokat törleszt: olyasmit végez el önszorgalomból, amit jobb helyeken kutatóintézetek, egyetemi tanszékek többéves csapatmunkával szoktak megoldani.

Ehhez a Vajdaságban sem a politikai, sem a szakmai előfeltételek nem voltak adottak több mint fél évszázadon keresztül, s részben még hiányoznak ma is. A lap emlékeztetett, hogy ezt a fontos munkát - a szerző és a kiadó, vagyis a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet mellett - a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete jegyzi.

Vékás János évtizedek óta kutatja a vajdasági múlt és történelem, a második világháború utáni legfontosabb tényeit, adatait.

A kronológia első bejegyzése 1944. szeptember 6-ára vonatkozik: ekkor kezdtek hozzá a szovjet csapatok és Tito partizánjai Bánát elfoglalásához. Az egyik utolsó bejegyzés pedig Nagy Imre miniszterelnök nyilatkozatát idézi Magyarország és Jugoszlávia kapcsolatainak erősödéséről. A "két határpont között zajlott le a délvidéki magyarság teljes jogfosztása".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés