bezár
 

irodalom

2012. 01. 07.
Meghalt Szőke János szalézi szerzetes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Szőke János szalézi szerzetes pap, szatmári és nagyváradi kanonok, kolosmonostori apát - közölte a Szent István Magyar Szalézi Tartomány szombaton az MTI-vel.

prae.hu

Életútjából felidézték, hogy 1980-ban hivatalosan is elvállalta Mindszenty József bíboros boldoggá avatási eljárásának a vezetését, majd ezt követően több jeles magyar, köztük Bogdánffy Szilárd, Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán Lajos, Márton Áron és Scheffler János ügyét is. Mindezek mellett folyóiratot szerkesztett, könyvet írt, 1996-tól 2010-ig pedig a Don Bosco Kiadó igazgatójaként számos szalézi művet ültetett át magyar nyelvre.

Szőke János 2004. szeptember 5-én ünnepelte aranymiséjét Budapesten, a belvárosi főplébánia-templomban. Schmitt Pál köztársasági elnök 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adományozta neki.

Temetéséről később intézkednek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

építészet

A lakozási válságról
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés