bezár
 

színház

2012. 01. 26.
Móricz-darab a révkomáromi Jókaiban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjátékát mutatja be pénteken a révkomáromi Jókai Színház. A bíróválasztásról szóló darab előre nem látott módon egybeesik a szlovákiai előrehozott parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetével - mondta el a színház igazgatója az MTI-nek.

Szkéné színház

"Az előadás még a Radicová-kormány bukása előtt került a műsortervbe és a politikai élet tette az átlagnál aktuálisabbá. A darab cselekményét uralja a hatalomhoz való ragaszkodás. Tudjuk, hogy mindenkori politikusaink nemcsak azért választják maguknak ezt a hivatást, hogy segítsenek az egyszerű embereknek jobban élni, hanem azért is, hogy ők megpróbáljanak jobban élni" - fogalmazott Tóth Tibor.

A nyírségi faluban, ahol a darab története játszódik, már 33 éve viseli a süveget a bíró, de az ügyeket valójában Sári, a felesége irányítja. A pozícióban megőszült bíró a választásokon megválna székétől, annál is inkább, mert fia a riválisának lányát szereti. Kihívója megüzente, hogy csak akkor lesz házasság, ha ő lehet az új bíró.

Az egyezséget azonban az asszony háta mögött kell megkötni, ehhez pedig meg kell szerezni a szegények és a telkes gazdák voksait - idézte fel a cselekményt az igazgató.

A Sári bíró Móricz Zsigmond első színműve. Műfaját tekintve vígjáték, de minden kedélyessége ellenére humora szatirikus hangvételű. A bonyodalom a klasszikus vígjátékok receptje szerint szövődik: a két öreg vetélytárs megegyezik családjaik boldogulása és befolyásuk megőrzése érdekében.

Az előadás címszerepét Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész alakítja, míg a női főszerepben Varsányi Mari lép színpadra, aki nyugdíjazása alkalmából ezzel a szereppel búcsúzik a komáromi Jókai Színház társulatától. Az előadás rendezője Görög László, díszlettervezője Cziegler Balázs, jelmeztervezője Gadus Erika.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés