bezár
 

art&design

2012. 02. 06.
Elfeledett művészek alkotásai Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szinte már elfeledett vagy kevésbé ismert pécsi kötődésű művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők péntektől a baranyai megyeszékhelyen található Caflisch kávéház és cukrászdában.

prae.hu

Nagy András esztéta, muzeológus hétfőn Pécsett az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a vendéglátóhely Kávéházi esték pécsi műbarátoknak című rendhagyó tárlatsorozata pénteken 18 órakor kezdődik Bizse János festőművész Táncszvit című képének kiállításával.

Az eseményhez kapcsolódóan Galovits Attila, a Pécsi Balett egykori tagja beszél a balettről, majd Borisz Jaksov zongoraművész játszik a művészetbarátoknak.

Az esztéta kiemelte, hogy terveik szerint a kávéházban 20-30 művész egy-egy festményét és grafikáját egy hónapon át felváltva láthatja a nagyközönség. Olyan "kismesterekről" van szó, akik nem tartoznak a hazai képzőművészet élvonalába, munkáik mégis érdekesek.

Így ismerhető meg közelebbről Gebauer Ernő, Muzslai Kampis Margit, Börötzffy Károly, vitéz Rácz Jenő és mások mellett Horváth Károly művészete. A kiállításokhoz minden esetben társművészeti programok kapcsolódnak, így a vendégeknek igazi összművészeti élményben lehet részük.

Nagy András örömének adott hangot, hogy a címében az 1920-1930-as években vidéken egyedülálló művészeti és művészetpártoló szerveződésre, a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságára utaló és a kávéházi polgári világot idéző eseménysorozat lehetőséget ad újra felfedezni e kevésbé ismert alkotók műveit, amelyek jelenleg az igazgatóság raktárában vagy magántulajdonban vannak.

Hozzátette: szeretnék, ha a tárlatról értesülve magánemberek is jelentkeznének és felajánlanák kiállításra a "kismesterek" által készített és a birtokukban lévő festményeket, grafikákat, esélyt teremtve ezzel a művek dokumentálására is.

Horváth Tamás, a város legrégibb, 1789-ben nyílt kávézója és cukrászdája, a Caflisch üzemeltetője reményét fejezte ki, hogy a régi kávéházi hagyományok életre keltésével sikerül összehozni a helyi művészetkedvelő közönséget.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Fodor Veronika kalandkönyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés