bezár
 

színház

2012. 02. 21.
Új helyen a Sas-kabaré
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új kabaré alakult a budapesti Fészek Művészklubban Sas József vezetésével: a Sas-Fészek Kabaré a régi Mikroszkóp Színpad szereplőivel működik tovább.

Szkéné színház

Az első előadásokra április 14-én és 21-én kerül sor - hangzott el a társulat keddi sajtótájékoztatóján.

A Sas-Fészek Kabaré az eredeti Mikroszkóp Színpad szereplőivel fog tovább működni, vagyis Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Baranyi László, Kokas Piroska, Aradi Tibor, és Varga Ferenc József gondoskodnak ezentúl is a közönség szórakoztatásáról.

Az előadások zenei kíséretét Kertész János kisegyüttese fogja biztosítani. A dramaturg-szerkesztői feladatokat Selmeczi Tibor és Trunkó Barnabás, a rendező szerepét pedig Sas József látja el, aki elmondta, hogy a társulat teljesen önerőből folytatja tovább a működését.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés