bezár
 

színház

2012. 03. 03.
Kedvezményes színházjegyek az interneten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhét budapesti színház, többek között a Katona József és a Radnóti Színház is csatlakozott a december óta működő maesteszinhaz.hu weboldalhoz, ahol kedvezményes, legfeljebb ötven százalékkal olcsóbb színházjegyeket kínálnak aznapi előadásokra.

Szkéné színház

Az oldalon éjfél után érhetőek el a kizárólag aznap esti előadásokra szóló olcsóbb jegyek, amelyeket online lehet megvásárolni.

Limbacher Tivadar, a honlap egyik alapítója az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg tizenhét fővárosi színházzal állnak partnerségben és folyamatosan tárgyalnak a teátrumokkal, hogy bővíthessék a kínálatot. Február végén csatlakozott a kezdeményezéshez a budapesti Katona József és a Radnóti Miklós Színház.

Kifejtette, hogy az ötletet a honlap másik alapítójával, Szabadkai Attilával közösen találták ki. Felidézte, hogy azért indították el a honlapot, mert a színházkedvelők sokszor azért nem vagy csak ritkán jutnak el az előadásokra, mert vagy nem tudnak és nem akarnak több hétre előre tervezni, vagy drágának tartják a jegyet. Sokan pedig nehezen tudják kiválasztani a szerteágazó kínálatból a számukra érdekes produkciókat. A honlap könnyebbé teszi a választást, szűkíti az előadások körét.

Hozzázette: a partnerség a színházak számára semmilyen pluszköltséggel nem jár. A legfeljebb féláron eladott jegyek növelik a teátrumok fizető nézőszámát, hagyományos úton ugyanis nehezen tudják értékesíteni férőhelyeiket az utolsó napon.

Limbacher Tivadar elmondta, hogy a jövőben ezt a lehetőséget a vidéki közönség számára is szeretnék elérhetővé tenni, folyamatosan tárgyalnak vidéki színházakkal ennek lehetőségeiről.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben

Más művészeti ágakról

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés