bezár
 

színház

2012. 05. 10.
A Csavar fordul egyet – Britten-opera a Holdvilág Kamaraszínházban
2012. június 7., 8., 9., Holdvilág Kamaraszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar-Angol Opera egy újonnan alapult operatársulat, mely első alkalommal Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operáját mutatja be. Ezt a művet Henry James azonos című regénye alapján komponálta a szerző. A hét szereplőre írt, izgalmas szellemtörténet gazdag zenei élményt biztosít. Magyarországon, bár már látható volt ez az opera, eredeti nyelven most kerül először színre.
Az előadás érdekessége továbbá, hogy Philip Doghan, aki az Előszót fogja énekelni, találkozott Benjamin Brittennel személyesen is, amikor a Royal Operában gyermekként énekelt a zeneszerző egyik művében.

Az előadásokat a Holdvilág Kamaraszínházban, Budapesten tekintheti meg a közönség  2012 júniusában. A belépőjegyek eladásából származó, teljes bevétel összegét az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak ajánlja fel a társulat, hogy munkájukkal egyben felhívják a figyelmet az alapítvány fontos tevékenységére.

A Magyar-Angol Opera elsődleges céljai:
  • Angol operák bemutatása a magyar közönség előtt eredeti nyelven és vice versa.
  • Alkalom biztosítása fiatal magyar és angol énekesek nemzetközi bemutatkozására es előadói tapasztalataik bővítésére.
  • Gyermekeket segítő Alapítványok támogatása Magyarországon és az Egyesült Királyság területén.
A társulat tagjai hisznek benne, hogy ez a vállalkozás értékes lehetőségeket kínál majd Magyarország és Anglia művészei számára, hogy a két ország kulturális kapcsolatait erősítsék.
Magyar-Angol Opera
Benjamin Britten: A csavar fordul egyet (The Turn of the Screw)

A Magyar-Angol Opera előadásában

Nevelőnő: Sarah Gabriel (Egyesült Királyság)
Mrs Grose: Marie Degodet (Franciaország)
Flora: Jennifer Clark (Egyesült Királyság)
Miles: Emily Vine (Egyesült Királyság)
Miss Jessel: Farkas Lívia (Magyarország)
Peter Quint: Zachary Devin (USA)
Előszó: Philip Doghan (Egyesült Királyság)

Rendező: Daisy Evans (Királyi Opera, Covent Garden, Angol Nemzeti Opera)
Vezényel: Kaposi Gergely (Magyar Állami Operaház, Győri Nemzeti Szinház, debreceni Csokonai Színház)

Közreműködnek a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagjai.

Időpont: 2012. június 7., 8., 9. 19 óra
Helyszín: Holdvilág Kamaraszínház
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés