bezár
 

irodalom

2012. 05. 14.
Újvidéki siker az énekelt versek zentai fesztiválján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újvidéki egyetemista nyerte a csütörtöktől vasárnapig megrendezett Énekelt Versek XVII. Zentai Fesztiváljának versenyprogramját.

prae.hu

A résztvevőknek az idén a délvidéki Csík Mónika Térhatárok, vagy Bújócska című versét kellett megzenésíteniük és előadniuk.

A zentai önkormányzat, a budapesti Égtájak Egyesület és a zentai zEtna kiadó fődíját az újvidéki Perisic Diana érdemelte ki. A fesztiválon második alkalommal szerepelt egyetemi hallgató a kötelező vers legjobb megzenésítéséért is különdíjban részesült - írta hétfői számában a Magyar Szó című délvidéki napilap.

A második helyezést Iszlai Renáta és Páll András csíkszeredai előadók érték el, ők egyben a közönségdíjat is megkapták.

Harmadik helyezett a szabadkai StarKalap együttes, amelynek tagjai – Bakos Evelin (zongora, ének), Reéb Zsófia (ének), Torok Orsolya (gitár, ének), Szedlár Ágnes (ének) – harmadik éve zenélnek együtt.

A Kaláka együttes különdíjában a felvidéki Rimajánosiból érkezett Farkas Csaba részesült, előadói különdíjat érdemelt az erdélyi, nagybányai Bertódi Johanna, a legjobb kórushangzásért pedig a kárpátaljai Mezővári település Krisz együttesét jutalmazta a zsűri.

A dallamos ének- és mandolinszóért a szabadkai Folton Folk zenekar, a legjobb hangszerelésért a budapesti Göncölszekér együttes érdemelt különdíjat.

A fesztivál keretében szombat délelőtt a budapesti Sajtkukacz zenekar lépett fel a zentai kórház gyermekosztályán, majd a rendezvénysorozat gálaműsora keretében megtartott Különbéke című Szabó Lőrinc-estet tekinthette meg a közönség.

Az esten közreműködött a Kaláka együttes és Rátóti Zoltán színművész.
Vasárnap a torontáltordai színházteremben a zentai Mécsvirág együttes (Krnács Erika előadóművész, valamint Hajnal Anna és Zsoldos Ervin verséneklő) zenés áhítatán vehettek részt az érdeklődők, a bácsfeketehegyi református templomban pedig a kárpátaljai Krisz zenekar lépett fel az ünnepi istentiszteleten.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható ismertető szerint Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja a zentai Zyntharew együttes és a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ kezdeményezésére jött létre 1995-ben, a budapesti Kaláka együttes szakmai támogatásával.

A fesztivál célja a lírai és zenei anyanyelv erősítése és fejlesztése, valamint az, hogy minél több fiatal figyelmét felkeltse az igényes és értékes vajdasági magyar kortárs költészet és dallamanyag iránt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
art&design

Az EX SITU kiállításról
Josh Safdie: Marty Supreme
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés