bezár
 

színház

2012. 06. 27.
Mediterrán nyári színházi játékok Balatonfüreden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat előadással harmadik nyári évadját kezdi meg a Pannon Várszínház a balatonfüredi Anna Grand Hotelben, a nyitóelőadás Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiája lesz július 5-én.
Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a július 5. és augusztus 16. között zajló programsorozatot Mediterrán Színháznak nevezték el, mert a balatonfüredi szálló megújult mediterrán udvara ad otthont az előadásoknak.

    A programok mindig csütörtökön lesznek, a második héten, július 12-én Fenyő Miklós és Novai Gábor Hotel Menthol című musicaljét mutatják be.
Az igazgató szavai szerint sodró mediterrán lendület és rengeteg látvány jellemzi majd a hat héten át tartó eseménysorozatot. Az öt színházi előadás között július 19-én a Budapest Klezmer Band és Tompos Kátya ad közös koncertet.

    A műsorterv is a mediterrán hangulatot idézi, a nyitóelőadás, a Két úr szolgája délelőttjén olasz zászlóforgatók pezsdítik fel a Balaton-parti város életét, este pedig a hotel főbejárata előtti dísztéren a miskolci gólyalábasokkal kiegészülve tartanak bemutatót.

    Az évad negyedik előadásaként augusztus 2-án A padlás című darabot láthatják a nézők, amelyet Ray Cooney A miniszter félrelép című vígjátéka követ augusztus 10-én. A balatonfüredi Mediterrán Színház évadját Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című musicalje zárja augusztus 16-án.

    Gál Miklós, az Anna Grand Hotel igazgatója felfedte, hogy a szálloda megújult mediterrán udvarán 320 férőhelyes és 400 főig bővíthető szabadtéri színházat alakítottak ki. Eső esetén az előadásokat a hotel dísztermében tartják meg.

A produkciókra jegyet váltó vendégek gasztronómiai kedvezményeket nyújtó kupont kapnak, a programsorozat különlegességét éppen a kultúra és a gasztronómia összekapcsolása jelenti - tette hozzá.

    Vándorfi László megjegyezte, hogy összeállt a Pannon Várszínház őszi balatonfüredi évadjának műsorterve is, a 2012/13-as évadot Koltai Róbert önálló Móricz-estje indítja az Anna Grand Hotel dísztermében. Az évad különlegessége az Idefigyeljenek emberek! című Alfonzó-kabaré lesz, amellyel a XX. századi zseni 100. születésnapjának állítanak emléket - mondta.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés