bezár
 

építészet

2012. 07. 20.
Kiemelt beruházás lett a debreceni labdarúgó-stadion
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kormányrendelet alapján kiemelt beruházásnak nyilvánították a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadiont - áll a Magyar Közlöny pénteken megjelent legújabb számában.

prae.hu

A kormányrendelet augusztus elsején lép hatályba.

A stadion építése és környezetének rekonstrukciója a tervek szerint ősszel kezdődhet és 2014 tavaszán fejeződhet be.

Bordás Péter felelős tervező május elején a látványtervek bemutatásakor elmondta: Magyarország első 4. generációs stadionja épül fel a cívisvárosban, vagyis a labdarúgó-mérkőzések rendezésén túl más események megtartására is folyamatosan alkalmas létesítmény születik.

A 20 020 férőhelyes stadion terveinek engedélyeztetési eljárására a nyáron kerül sor, ősszel pedig nyílt közbeszerzési eljárással választják ki a kivitelezőt. Ha a tender eredményes lesz, ősszel a munkálatok is elindulhatnak.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsítása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsítását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepítése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kívánja elősegíteni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról

Más művészeti ágakról

Tudósítás egy dél-koreai irodalmi estről Stockholmból
Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Bemutatták a Bertók László összes verseit tartalmazó kötetet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés