bezár
 

színház

2012. 07. 26.
Pénteken kezdődik a Dumaszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi nyári fesztiválja, a DumaFüred, amelyen programján a stand-up comedy mellett több tehetségkutató est, vendégprodukció és koncert is szerepel.

Szkéné színház

A szervezők nevében Litkai Gergely humorista az MTI-nek elmondta: a DumaFüred érdekessége, hogy most először nem egy, hanem három színpadon is zajlanak majd az események.

A balatonfüredi SunCity területén felállított nyolcszáz férőhelyes sátorban és a kisebb, de hangulatos Lipstick klubban hagyományos és speciális stand-up comedy előadások, vendégprodukciók, valamint tehetségkutató estek lesznek, a Nagyszínpadon pedig a humor mellett nagyobb szabású koncertek várják a fesztiválozókat.

    Hozzátette: a tavalyinál jóval nagyobb az érdeklődés a humorfesztivál iránt. Az eseményt tavaly még Nagyvázsonyban tartották meg. 

    Idén először szervezik meg az Allstars-estet, ahol a hazai stand-up legjobbjai lépnek a színpadra és a humor három generációját egyesítő trió, Fábry Sándor, Hajós András és Sándor György is szórakoztatja a közönséget.

    A zenei programban fellép a Magashegyi Underground, a Heaven Street Seven, a Bëlga, a Budapest Bár és a Dumakoncert.

    A DumaFüreden fellép továbbá a L'art pour l'art Társulat és szerepel a programban a Szomszédnéni odaát van című előadás is.
Az augusztus 5-éig tartó fesztivál részletes programja a www.dumaszinhaz.hu oldalon tekinthető meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés