bezár
 

irodalom

2008. 09. 19.
Útjára indult a Babits-emlékhajó
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Esztergomból indult útjára péntek délelőtt a költő születésének 125. évfordulójára emlékező Babits-emlékhajó, amely Budapest érintése után Szekszárdon ér célba.

prae.hu

 Az emlékhajó délben kötött ki Budapesten, ahol Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszöntötte a résztvevőket. Az MTA Kupola-termében tartott sajtótájékoztatón Németh Tamás méltatta a két napos rendezvényt, amely véleménye szerint azt fejezi ki, hogy "mai, rohanó világunkban is meg tudunk állni, el tudunk gondolkodni és barátságos beszélgetések keretében együtt tudunk működni". 

Horváth István, Szekszárd polgármestere elmondta, a program célja az, hogy összekössék Babits életének emblematikus pontjait: Esztergomot, Szekszárdot és Budapest első kerületét. 

A sajtótájékoztatót követően a résztvevők visszatértek a költő életét megidéző vándorkiállításnak otthont adó hajóra, ahol részleteket hallhattak a feleség, Török Sophie naplójából, majd a budavári önkormányzat adott emlékműsort.

Az Esztergom, Szekszárd és a Budavári Önkormányzat közös szervezésében létrejött program csütörtökön vette kezdetét Esztergomban, ahol a résztvevők végigjárták a költő sétaútjait és ellátogattak felújítás alatt álló előhegyi villájába, amelyet a szervezők tájékoztatása szerint születésnapján, november 26-án szeretne átadni az önkormányzat.

A Budapesttől Paksig tartó úton a program szerint a szekszárdi Babits-emlékbizottság mutat be irodalmi összeállítást,
majd a paksi kikötést követően busszal indulnak Szekszárdra, a költő szülővárosába. A városban verses irodalmi sétán látogatják meg a költő életének helyszíneit, valamint megnyitják a Babits Mihály művészetének jegyében rendezett V. Országos Festészeti Triennálét. A költő születésének 125. évfordulóján adják át a felújított szülőházat, ahol új állandó kiállítás is várja az érdeklődőket. 

A Babits-hajó ötletének gondozását a pécsi egyetem szekszárdi Illyés Gyula főiskolai kara vállalta, a rendezvény fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, védnökei Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Mayer Mihály pécsi megyéspüspök.

nyomtat

További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról

Más művészeti ágakról

színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés