bezár
 

színház

2012. 10. 30.
Richter József lett a Nagycirkusz igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Richter József artistaművész, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) eddigi cirkuszművészeti főtanácsadója tölti be a Fővárosi Nagycirkusz igazgatói posztját november 4-től.

Szkéné színház

Az új cirkuszigazgató feladata a közelmúltban nemzetivé minősített intézményben a magyar cirkuszhagyományoknak és a korszerű művészeti elvárásoknak egyaránt megfelelő művészeti és intézményi rendszer kialakítása, működtetése - közölte a MACIVA kedden az MTI-vel.
   
Tájékoztatásuk szerint a világhírű magyar cirkuszdinasztiából származó szakember állítja porondra 2013. január 12-én a Magyar Cirkuszcsillagok című ünnepi műsort is magyar artisták közreműködésével.
   
Richter József Jászai Mari-díjas artistaművész 1951-ben született és a cirkuszi családok hagyományai szerint kora gyermekkorától szülei készítették fel az artistapályára.

A magyar lovasakrobata-csoport, a Richter-csoport tagjaként kezdetben szüleivel, később a Renz-famíliából származó feleségével járta a világ legnagyobb cirkuszait. A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 1974-ben Ezüst Bohóc-díjat nyert, majd visszavonulása után magáncirkuszt alapított, amelyet közel két évtizedig igazgatott sikeresen - olvasható a közleményben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés