bezár
 

irodalom

2012. 10. 31.
Kalász Mártoné a Győri Könyvszalon díja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kalász Márton kétszeres József Attila-díjas költő kapja az idei, november 9. és 11. között megrendezendő, XII. Győri Könyvszalon alkotói díját - jelentette be Horváth Sándor Domonkos, a szervező városi könyvtár igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

prae.hu

A díjat a rendezvény megnyitó ünnepségén, jövő pénteken adják át a kitüntetettnek az eseménysorozat fő helyszínén, a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. Kalász Márton szerzői estjére szintén aznap kerül sor a teátrumban.
   
A könyves rendezvényen negyven hazai és határon túli magyar könyvkiadó és kiállító vonultatja fel kínálatát kedvező áron. Rajtuk kívül Győr testvérvárosai, egyebek között a franciaországi Colmar, a finnországi Kuopio, a németországi Singelfinden és Ingolstadt kiadói is ízelítőt adnak kiadványaikból - közölte a könyvtárigazgató.
   
A könyvek seregszemléjén írókkal és költőkkel is találkozhatnak az érdeklődők. Pódiumbeszélgetés keretében szól Vörös István Fénylovasok című című verses meseregényéről és Lackfi Jánossal közösen jegyzett, Apám kakasa című kötetéről, míg Vekerdy Tamás pszichológustól az iskolaválasztásról hallhatnak a szülők Gyerekek, óvodák, iskolák című kötete ürügyén. 

Szó esik majd a kismegyeri csatáról a Franciák Magyarországon, 1809 című kötet bemutatóján, valamint a rábaközi hagyományokról Horváth Győző azonos című kötete kapcsán. Olasz Valéria Csillagok hatalmában című verseskötetének keletkezéséről beszél a közönségnek.
   
A könyvünnepen a gyerekeket bábelőadásokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a teátrumban berendezett Mesekuckóban. A nagyszínpadon Korpás Éva és zenekara koncerttel, a Vaskakas Bábszínház pedig az Egyesült Államokban is sikerrel játszott Metamorfózis című előadással várja őket. Ugyancsak a nagyszínpadon lép fel a Csík Zenekar péntek este és a Ghymes együttes vasárnap délután.
   
A háromnapos könyvünnep célja változatlan, az olvasást kívánja népszerűsíteni, és a kortárs magyar irodalmat szándékozik közelebb hozni az olvasókhoz. A rendezvényt Győr városa 15 millió forinttal támogatja.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
art&design

Az EX SITU kiállításról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés