bezár
 

színház

2012. 11. 15.
Drámapedagógiai konferencia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai programjához csatlakozva az iskola es erőszak témáját állítja középpontba a péntektől vasárnapig tartó nemzetközi drámapedagógiai konferencia a Marczibányi Téri Művelődési Központban Budapesten.

Szkéné színház

 Idén huszadik alkalommal rendezik meg a társaság szakmai hétvégéjét, amely ezúttal a Káva Kulturális Műhely konferenciájával egészül ki az Európai Bizottság Daphne programjának jóvoltából - közölte a Káva az MTI-vel.
   
Pénteken egyebek mellett Andy Kempe, az angliai Reading Egyetem drámapedagógia professzora tart tréninget, a Kolibri Színház bemutatja a 14 éven felülieknek szóló osztályterem-színházi előadását, este a Csavar Színház színészei a Dorottya című darabot adják elő. Emellett lesz beavató drámafoglalkozás 4. osztályosokkal, valamint a részt vevő pedagógusok kipróbálhatnak egy középiskolásoknak tervezett foglakozást.
   
Szombaton beszélgetésre invitálják az érdeklődőket az iskola és erőszak témakörében, a Káva és a Kerekasztal munkatársai vezetésével lesz drámaírás újsághír alapján, bemutató óra óvodásokkal, könyvbemutatók és mozgástréning. A Krétakör középiskolásoknak szóló Mobil című előadása mellett a romániai Sigma Art Színház agresszióval foglalkozó tanítási drámájának bemutató foglalkozása is szerepel a programban.
   
Vasárnap egyebek mellett a pápai Teleszterion Színházi Műhely adja elő Semmi című darabot, emellett drámaírás óra és Janne Teller Semmi című művének feldolgozása alapján drámafoglalkozás is várja a közönséget.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Moonlight Pictures a Jurányiban
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés