bezár
 

színház

2013. 01. 16.
Játéktér: bemutatják az erdélyi színházi lapot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatják a Játéktér című új erdélyi színházi folyóiratot a budapesti Nemzeti Színházban vasárnap.

Szkéné színház

Este 6 órakor, Az ember tragédiája című előadás után és a Magyar ünnep című előadás előtt a nézőtéri büfében Nánay István színháztörténész-kritikus vezetésével mutatják be a Játéktér című, Erdélyben megjelenő színházi folyóiratot.
   
A színház honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Játéktér azért született, hogy aktív részese legyen a romániai magyar színházi életnek. Egyrészt krónikája, másrészt közreműködője szeretne lenni ennek a művészi nyelvében és struktúrájában is rendkívül sokszínű világnak a román és a magyar kultúra metszéspontján.
   
A lap online változata a www.jatekter.ro, amelyre felkerül a negyedévente megjelenő papíralapú szám minden anyaga, és ezen felül helyet ad próbanaplóknak, tárcáknak és progresszív, műfajközi írásoknak a színházról. Az online felület megtalálható Románia legnagyobb magyar portálján, a www.transindex.ro honlapon is.
   
A Játéktér Nemzeti Színházban megrendezett bemutatóján részt vesz a szerkesztők közül Demény Péter, Kötő József, Sebestyén Rita és Ungvári-Zrínyi Ildikó, megjelennek a lap szerzői és az eseményen közreműködik Márkos Albert csellista, zeneszerző. 
   
A Játéktér című folyóiratot Romániában 2012 novemberében mutatták be a nagyváradi Interetnikai Színházi Fesztivál keretében. A folyóiratban magyar és román alkotók, szakemberek, kritikusok, írók publikálnak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés