bezár
 

színház

2013. 01. 20.
A magyar kultúra napja - Arany Toldija a temesvári magyar színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Arany János Toldi című művét mutatja be január 22-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napja alkalmából.

Szkéné színház

A színház Nagytermében a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéveseinek előadásában 14 órakor lesz látható Arany János klasszikus műve, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, majd 18 órától a Peer Gynt című előadáson vehetnek részt az érdeklődők – olvasható a színház honlapján (www.tm-t.ro).

A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus fizikai színházi rendező-koreográfus szakos osztálya adja elő. Az előadásban a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik.

Horváth Csaba 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód "fizikai színház" néven vált ismertté.

A Toldihoz hasonlóan a Peer Gynt rendezője is Horváth Csaba. A Peer Gynt a temesvári színház Forte Társulattal közös produkciója.

A két előadás közötti beszélgetésen részt vesz Horváth Csaba rendező és a fiatal színészek is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Celine Song: Többesélyes szerelem
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés