art&design
2013. 01. 21.
Tucatnyi Munkácsy Szegeden
Munkácsy Mihály több mint egy tucatnyi festménye látható keddtől a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. Az alkotások közül tíz Pákh Imre gyűjteményéből származik.
Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a tavalyi rekord, a csaknem 50 ezres látogatottságú szegedi Munkácsy-kiállítást követően a múzeum és a Munkácsy Alapítvány tárgyalásokba kezdett egy vidéki bázis kialakításáról.
Az egyeztetéseket siker koronázta: a Pákh Imre-kollekció tíz darabja a Móra-múzeumban marad, és folyamatosan látogathatóvá válik - fogalmazott a muzeológus. - A keddtől, a magyar kultúra napjától megtekinthető tárlat nem egy hagyományos értelemben vett állandó kiállítás, hiszen a festmények folyamatosan cserélődni fognak.
Jelenleg szalonképek és tájképek mellett az Ásító inas, valamint a tavaly több mint 150 millió forintért Pákh Imréhez került, a Pásztorlány az erdőben című kép látható a díszteremben. Az érdeklődők megcsodálhatják a múzeum tulajdonában lévő Munkácsy-alkotásokat is: a Honfoglalás szín- és szénvázlatát, illetve a Felszolgáló lány című képet.
A sajtóreferens közölte, hogy a tervek szerint a frissen megvásárolt festményeket a jövőben Pákh Imre és stábja a szegedi Móra-múzeumban mutathatja be.

További írások a rovatból
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Más művészeti ágakról
Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében